2020.11.30.
Csak óvatosan azzal a napközbeni csendes pihenővel!
Az egy óránál hosszabb nappali alvás a 2-es típusú cukorbetegség jele lehet egy nagy létszámú japán kutatás szerint - írta a BBC hírportálja.
Több mint 300 ezer ember adatait tartalmazzák azok a tanulmányok, amelyeket a Tokiói Egyetem tudósai elemeztek, eredményeiket az Európai Diabétesz Társaság (European Association for the Study of Diabetes) müncheni ülésén ismertették.
A kutatók azt találták, hogy akik 60 percnél hosszabb ideig sziesztáztak, azoknál 45 százalékkal nagyobb volt a cukorbetegség kockázata a napközben egyáltalán nem alvókhoz képest. (Szerencsére) nem találtak ilyen összefüggést, ha a napközbeli alvás 40 percnél rövidebb volt.
Alvás közben kihagy a légzésed?
Sokan nem is gondolnák, hogy, ha alvás közben nekik (vagy párjuknak) kihagy a légzésük (ez az ún. apnoé), az komoly betegségek előjele lehet. Egyrészt a tanulmány készítői szerint az éjszakai alvászavar is oka lehet a hosszú sziesztának, másrészt ez az alvászavar növelheti a szívroham, az agyvérzés és a szív- és érrendszeri problémák, valamint az anyagcsere-betegségek, köztük a 2-es típusú diabétesz kockázatát.
Olvasd el kapcsolódó cikkünket!:
Étrendi ajánlások cukorbetegeknek
A munka vagy az életmód miatt kialakuló alváshiány fokozhatja az étvágyat, ez pedig növelheti a cukorbetegség esélyét. Az is lehetséges, hogy a rosszabb egészségi állapotú emberek, valamint azok, akik a diabétesz korai stádiumában vannak, hajlamosabbak nap közben hosszabbat aludni.
Jó hír a röviden lepihenőknek, hogy a rövidebb szieszta inkább fokozta az éberséget és javított a mozgáson - mondták a kutatók.
Menemen avagy a török lecsó
Egzotikus karfiol-burgonyasaláta
Áfonyás-mákos csiga szénhidrátcsökkentetten
Naveed Sattar, a Glasgow-i Egyetem belgyógyász-professzora szerint sok bizonyíték támasztja alá, hogy létezik valamiféle kapcsolat az alvászavarok és a diabétesz között: "Valószínű, hogy azok a kockázati tényezők állnak a hosszú napközbeni alvás mögött, amelyek a cukorbetegséget is okozzák, ez pedig azt jelenti, hogy a kiadós szieszta a diabétesz korai figyelmeztető jele lehet" - mondta el Sattar a BBC-nek, ám hozzátette, hogy az ok-okozati viszonyt további kutatásoknak kell feltárni.
Az alábbi cikkeink is érdekelhetnek!:
Ezeket olvastad már?
Dióhéjban a cukorbetegségről
Cukorbetegség? Inzulinrezisztencia? Gyakran hallott fogalmak, de vajon tudjuk-e, milyen betegségeket rejtenek valójában, és hogy miként előzhetjük meg őket?
Helytelen életmód = cukorbetegség?
Sokan hiszik, hogy velük nem történhet meg. Pedig igen, észrevétlenül. Ha nem figyelsz, te is lehetsz cukorbeteg!
Nem csak a királyok betegsége
A köszvényt a „jóléti szindróma” betegségei között tartjuk számon. Komolyan kell vennünk, hiszen a szív-és érrendszeri betegségek egyik rizikófaktora.
Mintaétrend: 1400 kcal/160 g szénhidrát
Testsúlycsökkentő étrendbe kezdtél az újévben? Vagy még csak fontolgatod, hogy belevágj egy diétába tavasszal? Összeállítottunk neked egy mintaétrendet!
via MTI
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept






















