2023.03.23.
Ingyen vetőmagot és palántát osztanak ezeken a településeken
Idén több mint száz hazai kistelepülésen mintegy 3000 család juthat vetőmaghoz és palántákhoz.
Majdnem 2000 kilogramm vetőmagot és 30 ezer előnevelt palántát osztanak ki a Felzárkózó települések program munkatársai az ország legszegényebb falvaiban élő családoknak – írja a Sokszínű Vidék.

2000 kilogramm vetőmagot és 30 ezer előnevelt palántát osztanak ki
Idén tavasszal több mint száz hazai kistelepülésen mintegy 3000 család kapcsolódik be a háztáji gazdaságok újraélesztését célzó programokba.
A programban résztvevők nemcsak magot vagy palántát kapnak, hanem gyakorlati útmutatást és szakmai tanácsokat is.
Az ország legszegényebb településein segítenek
A Felzárkózó települések elnevezésű program 2019-ben indult, aminek egyik alapvető célja, hogy a falvakban található elhanyagolt kerteket és földeket megműveljék. A közösségi kertek egyre jelentősebb szerepet töltenek be a helyi gazdaságban Tarnabodon, Rimócon, Martonyiban, Besenyődön, Tarpán és Zalakomáron is.
Egyes településen innovatív, víztakarékos termelési eljárásokat is bevezetnek, valamint modern, fenntartható modelleket honosítanak, amik csökkentik az időjárással szembeni kiszolgáltatottságot. Így pedig kiszámíthatóbb művelést tesznek lehetővé.
A felzárkózó településeken már több mint harminc mintakertet alkottak meg, emiatt pedig egyre több család kezdi el a saját kertjét is művelni.
A program jelenleg 118 településen zajlik, a falvakban kialakított Jelenlét pontokat húsz civil és egyházi szervezet működteti.
A legszegényebb településeken az újraéledő háztáji termelés azért is fontos, mert csökkenti a családok kiszolgáltatottságát. A saját szükségleteket meghaladó termények kézműves technológiával működő feldolgozó üzemekbe kerül, ahol egészséges lekvárok, csatnik, szörpök készülnek belőlük. Az így készült termékek egyre több helyen kereskedelmi forgalomban is megjelennek majd.
Ezek a hírek is érdekelhetnek:
- 30%-kal nőtt ennek a szezonális zöldségnek az ára
- Jó hír húsvét előtt, több kenyérfajta is olcsóbb lesz
- Meglépi a Lidl is, ennek rengeteg vásárló örül majd
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















