2020.11.30.
“A családom kiröhögött, hogy szatócsboltom lesz, lett egy szatócsboltom” - Solymár első csomagolásmentes boltjában jártunk
Szigeti Nagy Laurával, Solymár első, frissen nyílt csomagolásmentes boltjának, a Nyom nélkül-nek tulajdonosával beszélgettünk egy jót.
Az utóbbi pár évben országszerte szinte gomba módra kezdtek el terjedni a csomagolásmentes boltok. Budapest belvárosában már több ilyen boltról hallhattunk, írtunk már róluk itt, itt és itt is, de az elmúlt évben vidéken is elkezdte szárnyait bontogatni a zero waste, más néven hulladékmentes mozgalom.

Október 28-án megnyílt Solymár első csomagolásmentes boltja, ami a Nyom nélkül nevet viseli. Én pedig, amint eljutott hozzám a hír, felkerekedtem, hogy találkozhassak Szigeti Nagy Laurával, a bolt tulajdonosával.
“Az első vásárló ujjongva rontott be a boltba, mikor megnyitottunk” - meséli nevetve Laura, aki három éve folytat hulladékszegény életmódot férjével és gyermekével. Ő adta az inspirációt, hogy környezetvédelemmel foglalkozzon, de kezdetben nem tudta, hogyan kezdhetne hozzá. Bár Kertészeti Egyetemet végzett, nem szeretett volna környezetmérnök vagy klímaprofesszor lenni, ő is, mint sokan mások Bea Johnson hatására vágott bele a háztáji hulladékcsökkentésbe. Ekkor még nem volt csomagolásmentes bolt, sem piac Solymáron, ezért minden héten a Vörösvári úti piacra, vagy a belvárosi Ligeti boltba kellett elmennie, hogy elkerülje a sok műanyagot. Nehéz volt, de fél év után eljutottak odáig, hogy hetente a 110 literes helyett már csak a 10 literes kuka telik meg szeméttel.

“Ez az én 10 literes büszkeségem” - mosolyog Laura, ahogy visszaemlékezik a kezdetekre.
Ám az eredményei és új életmódja ellenére, Laura mégis hiányolt valamit az életéből.
“A zero waste szerint csak azt szabad megvennünk, amire szükségünk van, és ha ezt valóban be akarjuk tartani, akkor megfeledkezünk arról, hogy a vásárlás egyben önjutalmazás is, és ha nem akarunk felesleges dolgokat venni, elmaradnak azok a jutalomfalatok, amik örömet okoznak nekünk. Keresnem kellett, hogy ha nem a vásárlás, akkor mi tesz engem boldoggá. Ekkor fogalmazódott meg bennem a bolt és a kávézó gondolata.”

Laurának rá kellett jönnie arra, hogy ha szeretne inspirálni másokat, élhető alternatívákat kell mutatnia. Sokat beszélgetett anyukákkal a játszótéren, hogy kinek mire lenne szüksége csomagolásmentesen, gyűjtötte az információkat, majd szeptember elején elhatározta magát, és októberben már meg is nyílt a bolt.
Most is nagyon figyel a vásárlók igényeire, van egy kívánságdoboz a kassza mellett, ahova be tudják dobálni az ötleteiket, kívánságaikat a vásárlók, és Laura mindig elolvassa őket, aszerint alakítja a kínálatot. De érdekes módon a kedvenc polc mégsem a fűszeres vagy a gluténmentes tésztás, hanem a jutalompolc. “Minden nő megáll előtte” - nevet Laura, aki tudja, mennyire fontos ez. A polcon vannak szappanok, szappansamponok, konyhai eszközök, könyvek, textilbetétek és sminklemosók.

“Most épp ki van fosztva, de annyi mindent rendeltem, hogy hamarosan roskadásig tele lesz.”
“Olyan a felhozatal, ami a fogyasztóknak kell” - magyaráz a kimérős Nesquick kakaó és a gabonapelyhek felett. Kapni nála minden alapélelmiszert, tésztákat, liszteket, köreteket, fűszereket, de mellette találunk igazi ínyencségeket is, mint a katalán olívaolaj, vagy a forraltbor-fűszerkeverék.

Alapból a vásárlás menete a csomagolásmentes boltokban úgy működik, hogy a vásárló hozza magával a dobozait, üvegeit, textilzsákjait és szatyrait, majd miután lemérték a súlyukat, megtöltik a kívánt élelmiszerrel, és újbóli mérés során már fizethetünk is. Persze ez némileg lassítja a vásárlás menetét, tehát nem roboghatunk keresztül egy ilyen bolton úgy, mint bármelyik szupermárketen, viszont ugyanez a pozitívuma is. Lelassulunk és megállhatunk egy percre körülnézni, vagy Laurával beszélgetni.
A Nyom nélkül csomagolásmentes bolt elérhetőségei:
2083 Solymár, Mátyás király utca 22.Facebook
Antal Éva, a Vászonzsákoslány Instagramját itt, Youtube-csatornáját itt találod!
Ezeket is nézd meg:
Ezeket olvastad már?
Éva egy befőttesüvegnyi szemetet termel 8 hónap alatt - most...
Antal Évi nem termel szemetet, a műanyagok és a környezetszennyezés ellensége, életmódja pedig példaérékű lehet mindannyiunknak. Bemutatkozóját nálunk olvashatjátok.
Vászonzsákoslány: 3 tipp, hogyan öltözködj szeméttermelés nélkül
Évi, hulladékmentes életmódot folytató bloggerinánk következő cikkében arról mesél, hogyan alakította át ruhatárát tudatosan úgy, hogy az a környezetének is jó legyen.
Vászonzsákoslány: régi-új környezetbarát tippek nagyszüleinktől
Sose gondoltuk volna, hogy nagyszüleink teljesen ösztönösen voltak zöldek és környezetbarátok...most pedig ideje visszamenni a gyökereinkhez, és követni szokásaikat!
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Hagyományos krumplis tészta
A krumplis tészta az egyik legegyszerűbb étel. Elég olcsó és finom egyben.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept

















