2020.11.30.
Cseppnyi Ázsia a városban
A Papírtigris mára Budapest egyik legnépszerűbb étterme: közepes árfekvésben rendelhetünk házhoz autentikus thai, japán és kínai ételeket, a sushi is ott az étlapon. (X)

Környei Márk, aki a Papírtigris társtulajdonosa és séfje egyben elmondta, hogy a házhozszállítás a legfőbb profiljuk, ugyanakkor nagyon szeretnék, ha a Bécsi úti éttermet is egyre többen fedeznék föl maguknak. 2010-ben a belvárosban nyitottak meg, de immár másfél éve a III. kerületben üzemelnek. Terveznek bővítést, terjeszkedést, de egyelőre a cél az, hogy jelenlegi étterem nagyobb kihasználtsággal működjön - hétfőtől péntekig kínálnak menüt, amit persze főleg a környéken dolgozók használnak ki. Pár, a közelben lakó koreai család is felfedezte már magának a helyet, ők rendszeres, visszatérő vendégei a helynek. A szezonális ajánlat negyedévente változik, mindig frissül az állandó étlap mellett.

Márk azt is elmondta, hogy az alapanyagok, főleg a fűszerek beszerzése mára szerencsére nem okoz gondot, szinte mindenhez könnyen hozzájutnak. Az ő Ázsia-imádata is inspirálta egyébként **az étterem kínálatának kialakítását.**Azóta rengeteg tapasztalattal és ötlettel gazdagodva finomította és újította az étlapot, melyen egyébként isteni teák is helyet kaptak: mi a mézes-gyömbéreset kóstoltuk és annak ellenére, hogy nem rajongok a teákért általában, mégis isteni volt, amit a Papírtigrisnél kóstoltunk, ráadásul egy egész kannával hoztak belőle.

A vietnami csirkeleves és selyem curry egyike sem mellőzte a koriandert, persze külön jeleztem is, hogy imádom ezt a fűszernövényt, a jázmin rizs finom volt, cseppet sem ragadós, plusz pont, hogy szépen, külön kis tálkában hozták a currytől. Az alap evőeszköz az evőpálcika, de kérésre bármikor kaphatunk kést, villát.
Bár az ázsiaiak nem nagyon foglalkoznak kifejezetten desszertekkel, a magyar ízléshez igazítva akadnak édességek is, mi egy banános wontont rendeltünk hideg karamellszósszal: tökéletes végszó. Márk azt is elárulta, hogy hamarosan megújul a weboldaluk, a jelenleginél sokkal modernebb, korszerűbb, könnyebben átlátható felülettel készülnek. (X)
A Papírtigris weboldaláért ide kattints >>
A Kóstolgató korábbi cikkeiért ide kattints >>
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
Barta Brigi konyhájának állandó vendége ez a szaftos és krémes csirkerakottas, amihez a klasszikus savanyúság helyett barackbefőttet fogyaszt a család. Hidegen, melegen és másnap is ...
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...
A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat
A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
- A legegyszerűbb mákos-meggyes rétes
Még több friss recept














