2020.11.30.
Csinos kis készülék, ami mindennapos segítség lehet a laktózérzékenyeknek
Imogen Adams találmánya, az Ally névre hallgató apró szerkezet képes kimutatni a laktózt az ételünkben.
Imogen Adams a londoni Brunel Egyetemen formatervező mérnöknek tanul. A fiatal lány olyan hordozható allergiatesztelő-készüléket tervezett, ami kimutatja az allergén anyagokat bármilyen ételben.
Az Ally (szövetséges) névre hallgató tenyérnyi készüléknek Adams egyelőre csak a laktózt érzékelő prototípusát fejlesztette ki, de azt tervezi, hogy egyéb allergéneket - dióféléket, glutént, tengeri herkentyűket és húst - is fog tudni detektálni a szerkezet.

A tervező a Dezeennek elmondta, az Ally jóval olcsóbb, mint a piacon megtalálható egyetlen versenytársa, a Nima. Valóban kedvező ára miatt reméljük, mihamarabb kereskedelmi forgalomban is kapható lesz ez a kis kütyü.
A glutén kimutatására alkalmas Nima akár 250 fontba (84 ezer forint) is kerülhet, míg az Ally ára csupán 18 font (6000 forint).
Ahhoz hogy az Ally segítségünkre legyen, nem kell mást tenni, mint vízzel elkeverni pár cseppet a kajánkból, majd ezt a keveréket rácsepegtetni egy indikátoranyaggal bevont papírcsíkra. Miután a papírt betettük a készülékbe, és az azon található egyetlen gomb megnyomásával elindítottuk a folyamatot, a telefonunkra telepített applikációt megnyitva megtudhatjuk, biztonságos-e számunkra az étel. A telefonunk és az Ally Bluetooth-on keresztül kommunikál egymással. Ha a felhasználó nem szeretné a telefonját nézegetni az asztaltársaságban, a készülék rezgéssel ebben az esetben is képes jelezni neki a teszt pozitív vagy negatív eredményét.
A kicsi, pogácsa alakú szerkezetnek hófehér és fekete műanyag, fém és diófa borítású verziója is létezik. Adams a Dezeennek elmondta, olyan szerkezetet akart tervezni, ami nem nagy, de nem is annyira kicsi, hogy könnyű legyen elveszíteni.
Ezt olvastad az ízHUSZÁR magazinon?
4 gasztroprogram a Design Héten, amin mi is ott leszünk
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...
Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Aranygaluska ahogy a nagymamám készíti
Jó, hát tudom, hogy van már pár aranygaluska receptünk, de ilyen még nincs! :) Nem a tésztában van a pláne, gyanítom, a nagymamámat is Horváth Ilona tanította aranygaluskát készíteni, ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















