2022.04.22.
Így kötözd és süsd az egész csirkét, hogy rontásbiztos legyen
Mutatjuk, hogy kötözd a szárnyasokat, hogy biztosan sikerüljön, egyenletesen süljön, és finomra piruljon a hús!
A csirkekötözés nem művészet, még csak nem is tudomány. Inkább egy olyan trükk, amivel rontásbiztosabbá tehetjük egészben sült szárnyasunkat. Ha legalább a combját összekötözzük, már akkor is egyenletesebben sül, de ha az egész procedúrát végigcsináljuk, egy igazán kompakt kis madárkát kapunk, aminek minden része egyformán pirul majd.
Pikáns csirke egészben sütve
Toszkán göngyölt hús
Egészben sült citromos csirke
A pont az i-n, ha megfogadunk néhány jótanácsot is csirkekötözéskor – így tutira ízletes, lédús sült kerül az asztalunkra.
Kezdjük az elején:
- A csirke hasüregét alaposan sózzuk, borsozzuk. Nem árt neki egy kis fokhagyma és zöldfűszer sem, ezek illata majd átjárja az egész husit.
- Ha ünnepibb fogásra vágyunk, tegyünk bele félbevágott mandarint, narancsot, citromot a zöldfűszerek mellé.
- Ezután a nyaka körül felfeszegetjük a bőrt, két ujjal benyúlunk a mell mindkét oldalán, hogy helyet csináljunk, és kb. 2 evőkanál vajat betömünk a bőre alá.
- Majd fogjuk a szárnyait, hátracsavarjuk, és tulajdonképpen a hátára fektetjük.
- Ezután veszünk úgy egy méternyi zsineget, és a mellel felfelé fektetett csirke „dereka” alá helyezzük, a két oldalán felemeljük, és „bokák” felett keresztezzük. Kétszer is áthurkoljuk a lábak alatt, majd jól meghúzzuk, és a test mellett hátravezetjük a zsinórt. A nyak fölött keresztezve a szárnytöveknél meghurkoljuk, majd a nyak alatt a hátán megkötjük, ezzel rögzítve a szárnyakat is.
- Végül kívülről is alaposan megsózzuk és megborsozzuk, és mehet a sütőbe.

Egészben sült kötözött csirke Coook konyhájából - recept itt!
Az egységes csomagot többféleképpen is süthetjük.
- Van, aki arra esküszik, hogy mellel lefelé tegyük a tálba, mert akkor lassabban sül a kiszáradásra hajlamos mellhús. Én azt gondolom, hogy így viszont a mellből kisül az összes ízt adó lé, főleg ha rácson vagy zöldségágyon sütjük a húst, bár az utóbbinál megmentjük a levet, hiszen a zöldségek felszívják.
- Ha félünk a kiszáradástól, akkor inkább tegyünk egy darab fóliát a mellrészre, majd a sütési idő felénél vegyük le, és akkor egészen biztos, hogy nem szárad ki a melle sem.
- Egyébként magas hőfokon, 200ºC-on süssük, fél kilónként 20 percet - egy 1,5 kg-os madár tehát kb. 1 óra alatt készül el. Mindenképpen ellenőrizzük, hogy megsült-e. Ezt a legbiztosabban úgy tehetjük meg, hogy a combtőnél beleszúrunk egy villát: ha a hús még nyers, a kifolyó lé véres, ha megsült, a lé színtelen.
- Miután kivettük a sütőből, fóliával alaposan becsomagolva hagyjuk pihenni kb. 20 percet. Megígérem, hogy nem hűl ki, pont fogyasztható hőfokú lesz, viszont a finom nedvek, amik egyébként elfolynának, szépen visszaszivárognak, és ízletesebbé teszik húst.
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!
Szerző: Coook
Ezek a tippek is tuti érdekelnek majd:
- Így készíts tökéletes, egyszerre ropogós és puha, kerek FALAFELT házilag
- Az 5 hozzávalós fogás, amitől eláll a lélegzet: készíts velünk PARMEZÁNOS-CSIRKEMELLES tésztát
- 10 főzős trükk, amit séfektől tanulhatunk - érdemes ellesni őket!
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept

















