Gasztro

2020.11.30.

Csirkemájat a szüreti asztalra

Dacota profilképe Dacota

A szüret az egyik legjobb kültéri foglalatosság ilyenkor ősszel. Ha idén nem jutunk el, akkor is reprodukálhatjuk az eseményt egy gyors, szüretízű fogással!

Gyerekkoromban gyakran jártunk szüretre rokonokhoz. Én nagyon szerettem - meg nem tudom mondani miért, hiszen korán kellett kelni, koromnál fogva nem kaptam a velkám pálinkából, a reggelire kínált házi szalámit nem ettem meg, maximum az üres kenyeret nyammogtam, és a 10. szüretem után kóstoltam meg először azt a szarvaspörköltet, amit a gazda ilyenkor készített, előtte csak a desszertnek szánt buktát ettem egész nap. A reggeli kenyeret leszámítva, úgy értem.



A csirkemás szőlővel és mustmártással receptjét itt találod

A munkából sem vettem ki a részemet nagyon, puttonyosnak csak a nagyokat állították be, de még szőlőt sem nagyon kellett szednem. Ami az igazán ínyemre való munka lett volna, a szőlő mezítlábas, órákig tartó tapicskolása, az sajnos soha nem jutott ki - a gazdának sajnos voltak gépei. Pedig minden évben reménykedtem, hogy begurulunk az alföldi homokbuckák közé, és a rokon bácsi azzal vár minket: "Megette a fene a gépet, taposni kell a szőlőt." Ez sajnos - vagy szerencsére, nézőpont kérdése - soha nem következett be.

Mivel én voltam a legidősebb az összes rokon gyerek közül, általában engem bíztak meg a többiek pesztrálásával. Próbáltam mindig jó fej lenni, afféle liberális óvónéni, aki amellett, hogy magában irtóra élvezi a hatalmat, azért megenged olyat, amit a puttonnyal megrakott, szőlőfürtökért görnyedező felnőttek soha nem hagynának. Nem kell semmi rosszra gondolni, olyan tilos dolgokat követtünk el, mint mezítláb szaladgálás az októberben már meglehetősen hűvös homokban, egymás hajának ugyanezzel a talajszerkezettel való teleszórása, esetleg mustlopás - amihez kellett a présgép melletti, idült, de emellett nagyon kedves alkoholista belegyezése is.



A csirkemáj szölővel és mustmártással receptjéért ide kattints

Összességében véve nagyon szerettem szüretre járni - még ha az effektív betakarításban nem is vettem soha részt. Jó hét-nyolc éve már, hogy nem voltam, közben a szőlőt is eladták, úgyhogy mostanában már csak elvétve jutok el ilyen jópofa eseményekre. De a hangulat azért hiányzik, és ha szőlős szarvaspörköltet nem is, egy-egy szüreti ízű fogást szívesen elkészítek ilyenkor szeptember végén. A csirkemájat nagyon szeretem, és már több helyen belefutottam a szőlős-fehérboros verzióba. Nekem valahogy most jobban passzolt hozzá az édeskés must, a lilahagyma pedig már készítés közben jutott eszembe. Egy kisebb szüretre egyébként simán el tudom képzelni, és akkor is, ha kaptok egy kis mustot, és kedvetek van a szüreti hangulathoz.



A csirkemáj szőlővel és mustmártással receptjét itt találod

Viszont légyszi, a receptért cserébe szóljatok, ha tudtok olyan igazi régi típusú szüretet - tudjátok, ahol lábbal lehet taposni a szőlőt!

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

Alma és/vagy körte: de melyik jobb a bélrendszernek? Dietetikusok válaszolnak

KonyhaPro

Alma és/vagy körte: de melyik jobb a bélrendszernek? Dietetikusok válaszolnak

Az alma vagy a körte az egészségesebb a bélrendszernek? Megmutatjuk, melyik gyümölcsben van több rost, hogyan hat a pektin a bélflórára, és mikor okozhatnak kedves őszi gyümölcseink puffadást.

Brecz Judit

Sütőtökös rácsos linzer

KonyhaPro

Nosalty Mit főzzek ma? Nem klasszik krémes bableves, részeges csirke...

Senki se maradjon éhesen! Fodros keles bableves, parmezános csirke és csinos sütőtökös linzer készül ma kis konyhánkban.

Brecz Judit

Tepsis csirkecombok vele sült hagymával, almával és sütőtökkel

KonyhaPro

Nosalty Heti Menü: az ősz színe-java sűrű, melengető levessel, pörkölttel,...

Fahéjas, körtés, almás, diós és kürtős édességek, sütőtökös, gombás, sajtos, zöldséges és húsos főételek, no meg sűrű, gazdag lélekmelegítő levesek várnak a heti menüben. Ugye velünk tartotok ebben a hét napban is?

Brecz Judit

További cikkek

mustárlevelek nyersen, piros serpenyőben

Gasztro

5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...

Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!

Tepsis csirkecombok vele sült hagymával, almával és sütőtökkel

KonyhaPro

Nosalty Heti Menü: az ősz színe-java sűrű, melengető levessel, pörkölttel,...

Fahéjas, körtés, almás, diós és kürtős édességek, sütőtökös, gombás, sajtos, zöldséges és húsos főételek, no meg sűrű, gazdag lélekmelegítő levesek várnak a heti menüben. Ugye velünk tartotok ebben a hét napban is?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

szaftos-brassoi-apropecsenye

brassói

Szaftos brassói aprópecsenye

A szaftos, fűszeres hús és a ropogósra sült burgonya párosa olyan klasszikus kombináció, amit nehéz megunni – nem véletlen, hogy a magyar konyha egyik alapdarabjává vált.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept