Gasztro

2020.11.30.

Csirkeszárnyakat rendelt, de nem tette zsebre, ami a dobozban volt

Hering András profilképe Hering András

Igencsak meglepődött az a kaliforniai nő, aki egy doboz csirkeszárnyat rendelt a helyi pizzériából, de valami egészen mást talált a dobozban.

Amikor megkapta a dobozt, azt hitte, tévedésből más ételt küldtek neki, hiszen a doboz formája és súlya sem emlékeztette a korábban is előszeretettel rendelt ropogós csirkeszárnyaira. Kicsomagolva rengeteg bankjegyet talált benne, átszámolva közel ötezer dollárt (nagyjából 1,5 millió forintot) talált készpénzben az ételrendelős dobozban a kalifornai San Joséban élő nő - írja az ABC.

Azonnal hívta a Domino's éttermet, ahonnan az ételt rendelte, hogy a futárukkal visszaküldje a csomagot, de nem tudott beszélni senkivel, és még csak vissza sem hívták.

Ezután az amerikai ABC tévécsatornához fordult, akiknek segítségével végül vissza tudta adni a pénzt.

A történetből végül nem derült ki pontosan, hogy honnan származott az ötezer dollár, de feltehetőleg az étterem kasszájából, amit leszámolás után egy papírdobozva téve felkaphatott a futárjuk.

Az amerikai Domino's étteremlánc most annyira hálás a becsületes nőnek, hogy egy évig ingyen adja neki az étterem ételeit, ráadásul munkahelyétől is kapott egy hét fizetett szabadságot, amiért visszaküldte a pénzt.

És ezt olvastad már?

Ezeket olvastad már?

Ez a háromgyerekes anya elmondja neked, hogyan csökkentette felére családja konyhapénzét

Gasztro

Ez a háromgyerekes anya elmondja neked, hogyan csökkentette felére családja...

Egy háromgyerekes brit anya felére csökkentette családja konyhapénzét, miután felhagyott azzal, hogy a szupermarketekben vásároljon be. Elmondta, hogy csinálta!

Nosalty

Ezt eszi egy nap egy átlagember szerte a világon - meglepő KÉPEK!

Gasztro

Ezt eszi egy nap egy átlagember szerte a világon -...

Gondolkoztál már azon, vajon a többi átlagember mit eszik meg egy nap? És hogy ismeri-e más is azt az élelmiszert, amit épp leemeltél a polcról?

Brecz Judit

Ezek a celebek kedvenc ételei - sose gondolnád, mi a Brangelina gyerekeké vagy Obamáé!

Család

Ezek a celebek kedvenc ételei - sose gondolnád, mi a...

A celebek életében kutakodni sajnos túl jó ahhoz, hogy ne éljen meg belőle minden pletykalap és weboldal - éppen ezért az is érdekes, mit szeretnek enni. Lássuk!

Nosalty

Ebben az üzletben csak annyit kell fizetned, amennyit éppen tudsz

Család

Ebben az üzletben csak annyit kell fizetned, amennyit éppen tudsz

Megnyílt Nagy-Britannia első, rászoruló családok számára létrehozott szupermarketje, ahol mindenki annyit fizet az élelmiszerekért, amennyit tud. De mégis hogy működik ez?

Hering András

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

diós banános zabkása

Otthon

Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...

A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.

Macsuga Viktória

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept