2020.11.30.
Csökkentsd egyszerűen a mellrák kockázatát - erre figyelj oda az étrendedben!
Hazánkban az egyik vezető megbetegedési és halálozási ok a nők körében az emlőrák. Ezzel az egyszerű szokással már sokat tehetünk a megelőzésért.
Az emlőrák hazánkban a nők körében megjelenő daganatos betegségek között az első helyen áll (bár tévhit, hogy ez a megbetegedés csak a nőket érinti). Évente mintegy 5-6000 nőnél diagnosztizálják, év ~2000 haláleset köthető hozzá. Leggyakrabban 50-65 éves kor között alakul ki, de megjelenhet fiatalabb életkorban is. Okai között szerepelnek örökletes és életmódbeli tényezők is. Ez utóbbiak között találjuk az elhízást, a dohányzást, az alkoholfogyasztást.
A mellrák kialakulásának kockázata csökkenthető a kiegyensúlyozott táplálkozást és a rendszeres fizikai aktivitást is magában foglaló egészséges életmóddal. Emellett kiemelten fontos, hogy részt vegyünk mellrákszűrésen, 40 éves kor fölött évente, családi halmozódás esetében pedig már korábbi életkorban is érdemes rendszeressé tenni a vizsgálatokat. Ezek mellett érdemes elsajátítani a mell önvizsgálatának pontos menetét, és ezt is rendszeresen elvégeznünk.

A rostfogyasztás segít
Mindannyian tudjuk, hogy a kiegyensúlyozott táplálkozás egészségünk megőrzésének egyik legfontosabb alappillére. Ha egészségtelenül élünk, akkor ezzel jelentősen növeljük egyes krónikus betegségek kialakulásának kockázatát.
Egy, a Cancer tudományos folyóiratban áprilisban publikált tanulmány szerint azoknál a nőknél, akik sok élelmi rostot fogyasztanak mintegy 8%-kal alacsonyabb a mellrák kialakulásának kockázata mint azoknál, akik kevés rostot fogyasztanak. A kutatók 20 korábbi kutatás eredményeit vizsgálták és foglalták össze, amelyekből megállapították, hogy mind a vízben oldódó, mind a vízben nem oldódó rostok szerepet játszanak a kockázat csökkentésében, illetve, hogy ez a csökkent kockázat mind a menopauza előtt, mind az után kialakuló mellrákok esetében fennáll.
Nyári citromos tökkrémleves
Zöldséges karfiolrizzsel töltött cukkini
Csicseriborsó-nugget
Ezekre figyelj az étrendedben!
Annak érdekében, hogy megfelelő legyen az élelmirost-beviteled, az alábbiakra figyelj az étrendedben:
- Legyen meg a napi 400-500 g zöldség és gyümölcs, nagyobb hangsúllyal a zöldségfogyasztáson!
- Minden étkezésed tartalmazzon zöldséget vagy gyümölcsöt!
- A hideg étkezéseidet kísérd 5-10 dkg friss zöldséggel!
- Meleg étkezéseid része legyen 20-30 dkg zöldség - ez lehet egy mediterrán saláta vagy egy főzelék, egy rakott/töltött zöldség, ázsiai pirított zöldség stb.
- Kenyérfélékből, péksüteményekbőlválaszd a teljes kiőrlésű liszteket tartalmazó termékeket!
- Gabonaalapú élelmiszerekből (tészta, rizs, bulgur stb.) szerepeljenek az étrendedben rendszeresen teljes értékű gabonákból készült hántolatlan termékek is!
- Fogyassz napi 2-2,5 l folyadékot, hogy az élelmirost-fogyasztásod hatékonysága maximális legyen!
- Figyelj oda az optimális testtömeged megőrzésére!
- Sportolj rendszeresen,és figyelj a megfelelő mennyiségű és minőségű pihenésre és stresszkezelésre is!
Ezeket olvastad már?
Ezeket olvastad már?
Ami nélkül nincs egészség: 12 tipp a rostbevitelhez
Azt ugye te is tudod, hogy a rostbevitel elengedhetetlen egészséged érdekében? 12 tipp, hogy jól csináld!
8 szokás, amivel megelőzheted a rákot
Nem lehet elég sokszor elmondani, hogy mennyi mindent tehetünk annak érdekében, hogy megelőzzük a daganatos betegségek kialakulását. Olvass figyelmesen!
3+1 ok, hogy sok cukkinit egyél – No.1: a fogyásban...
Ilyenkor a legjobb, a legzsengébb sokunk kedvenc zöldsége, a cukkini. Szerintem érdemes gyakran fogyasztani - ezerféle egészséges fogást összedobhatunk belőle.
15 rakott zöldség 500 kalória alatt - turbózd fel a...
Cukkini, padlizsán, zsenge tök és patisszon - most van a szezonjuk, most érdemes enned őket. Ezúttal rakottétel-ötleteket mutatunk - ráadásul kalóriaszegény verzióban.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept






















