2020.11.30.
Csokoládéleves - a madártej sötét oldala
Több desszertet is kipróbáltam a 20. század eleji Dunántúli szakácskönyvből, de egyik sem sikerült túl jól. Talán inkább a levesek között kellett volna keresgélnem.
Még mindig a 20. század első harmadában járunk, és ezt hűen tükrözi Alsószopori Nagy Ferencné szakácskönyvének leves-fejezete is. Tulajdonképpen ebből az előételből nem tartalmaz olyan rettentően sokfélét a könyv, azok is szinte minden esetben húsosak, tojásosak és/vagy krumplisak. Zöldségből készült leves alig akad, csupán a paradicsomból, sóskából és hüvelyesekből készült változatok. Illetve van egy, ami ígéretesnek tűnik, tavasszal biztosan elő fogom venni:
Fűleves (51.)
„Április májusban legjobb. A cicfark, libaviráglevél, sóska, spenót és vad csalán zsenge hajtásait kis ibolyalevél és 1-2 virágával együtt apróra vágjuk. 6 személyre 2 deci legyen a vagdalék. Vajban vagy zsírban megpároljuk, húslével vagy vízzel föleresztjük és tejföllel, tojássárgával behabarva betálaljuk. Ha behabartuk a tojással, nem szabad többé a tűzhöz tenni, mert a tojás összetúrósul melegen.”
Nagyon jól hangzik, és szerencsére még van fél évem kideríteni, hogy mi lehet az a libavirág (csak nem a libatop…).
Persze megnéztem a gulyásleves receptjét is. Korábban az Ínyesmester legeredetibbnek vélt gulyásreceptjéről is írtam, ami nagyjából egyidős a Dunántúli szakácskönyvvel, mégis teljesen különböznek egymástól. Alsószopori Nagy Ferencné két gulyásreceptet is közöl. Az egyik szinte megszólalásig hasonlít ahhoz, amely változata ennek az ételnek a leginkább elterjedt manapság (zsír, vöröshagyma, marhahús, pirospaprika, víz, só, gyökérzöldségek, paprika, paradicsom, csipetke). Azért írom, hogy szinte megszólalásig, mert ezeken kívül még kerül bele félmaréknyi zöldborsó is. Ehhez a változathoz a szerző ezt a kommentárt fűzi: „Az így készített gulyás az úgynevezett cakkompakk, mely boldogult József főhercegnek volt kedves eledele.” Mindig tanul valamit az ember.
A Dunántúli szakácskönyv másik gulyásreceptje azonban ennél sokkal meglepőbb. Abban nincs a krumplin kívül zöldség, ürühúsból készül és a főzővíz forrása után kell csak a vöröshagymát, a pirospaprikát és a sót beletenni, ezen kívül pedig semmit. Még jó, hogy nem ezt a receptet készítettem el, mint a legeredetibb gulyást, biztosan nagyobb felháborodást váltott volna ki az olvasókból.
Bár levesfélékben nem bővelkedik a Dunántúli szakácskönyv, levesbetétekben, illetve ahogy a könyv fogalmaz, levestésztákban és függelékekben kifejezetten nagy változatosságot mutat. A közönséges galuskákon és gombócokon túl van itt tüdőstáska, velőfánkocska, a tojás mindenféle formája és még kisütött borsó is, ami valójában lyukas kanálon át a forró zsírba csöpögtetett palacsintatészta, ma talán úgy hívnánk, levesgyöngy.
A leves, amely ennek a cikknek a címében szerepel, valójában sokkal inkább tekinthető desszertnek. Forrócsokoládé, amelybe a madártejhez hasonlóan tojásfehérjét kell főzni. Fogyasztva tulajdonképpen hozza is a megszokott madártej-hangulatot. Aki a nagy világraszóló vanília-csokoládé harcban az utóbbi mellett tenné a voksát, annak feltétlenül ajánlom kipróbálásra ezt a receptet. Forrón és jól behűtve egyaránt finom. Az eredeti recept így szól:
Csokoládéleves (46)
„Csokoládé lesz főzve 6 személyre 3 tábla, 1,5 liter tejjel. Tálalás előtt tojásfehéréből vert habból galuskát főzünk bele és megcukrozva kellően a levest, beadjuk. Így lehet tejlevest is készíteni cukrosan.”
Senkit ne tévesszen meg az idétlen szórend és a szavak vélt jelentése, a habot nem érdemes a forró csokiba főzni, én kipróbáltam. Jobb azt külön vízben, vagy tejben megfőzni. És a cukrozással se bajlódjunk, bár nem tudom, hogy szűk 100 éve milyen lehetett egy tábla csoki, manapság épp eléggé édesek annak ellenére, hogy régen még a só is sósabb és nyilván a cukor is édesebb volt.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept
















