2020.11.30.
Csupa jó lesz Paloznakon
Előfordul, hogy odafenn olykor több csillag is együttáll, akkor pedig rajtuk a világ szeme. A látványtól pedig nemcsak a csillagászok szája marad tátva, sokszor a miénk is.
Na, valami ilyesmire készüljenek azok, akik veszik a fáradságot, és augusztus 8-9-én ellátogatnak a III. Paloznaki Jazz és Borpiknikre. És vegyék csak bátran, mert egyszerre lesz ott jazz, jazz és jazz, és finom, finomabb és elképesztően finom falatok, mindezek mellé príma Homola borok, valamint a Balaton-felvidék nyújtotta hihetetlenül csodálatos környezet, ami nem mellesleg a Balaton-felvidéki Nemzeti Park részét képezi.

Bár úgy tűnhet, hogy túlzásokba estem a felsorolásnál, pedig nem. Persze aki a jazzt, mint műfajt nem szereti, annak aztán mondhatok bármit. Például azt, hogy talán azért nincs ínyére, mert még nem érti igazán. Van egy sajátos nyelvezete, amire rá kell érezni. És ha ez megvan, akkor biztosan talál benne szeretnivalót, mert elképesztően sokszínű és sokoldalú.
És improvizatív. Akárcsak Takács Lajos a Laci? Pecsenye! séfje, aki a falatokat, és ahogyan ő mondta, a "kencéket" készíti majd a zene és a borok mellé.
Vele és Ádám Csabával, az Olimpia étterem konyhafőnökével a Paloznaki tájház udvarán találkozhatunk, ahol közösen dolgoznak majd azon, hogy kivétel nélkül minden vendég arcára elégedett mosolyt csaljanak.

Takács Lajos a maga kiegyensúlyozott tempójában
Lajos otthonosan mozog a vidéken, elvégre Tapolcán született. Keszthelyre az iskola kedvéért, Monostorapátiba pedig nagyszülei örömére járt. De megfordult a Szeremley borháznál is Badacsonyban, Tomajban A HENTES pedig az édesapja volt. Húszas éveit főleg Bándon, alig odébb, a Bakonyban töltötte az Udvarház Csárda konyháján. Ott volt lehetősége improvizálni úgy, mint egy jazz-zenésznek, aki nem feltétlenül a kotta szerint játszik, hanem saját kedvére, nagy adag szeretettel. A párhuzam pedig nem véletlen, mert Lajos hasonló elven működik. Ami épp kapható, friss, minőségi, pont szezonja van, tehát a legjobb alapanyagokkal dolgozik és rögtönöz! Ez most sem lesz másképp.

A Takács Lajos Freestyle grillek mellé dukál majd a jó jazz és a finom borok.

„A főzés olyan, mint a jazz. Rögtönzés, hangulat, szeretet, öröm.” - Charlie Trotter
A Paloznaki Tájház színpadán és a Microsoft nagy színpadon két nap alatt 15 előadót láthatunk és hallhatunk majd. Két év után ismét Magyarországon lép fel az ezredforduló alapvető lounge-jazz zenekara, a DePhazz, és tiszteletét teszi Izland kirobbanóan életigenlő funk-jazz bandája, a Mezzoforte. Velünk lesz a Djabe, a csodás Tompos Kátya, Harcsa Veronika és a Bin Jip, a Mrs. Columbo, a Tárkány Művek, a Hajdu Klára Quartet, Manoya, Herczku Ágnes & Sinha Róbert, a Smárton trió, a Peet Project, sőt, a Snétberger Zenei Tehetség Központ növendékei is fellépnek.
Összegzésül tehát: adottak a csupa jó jazz-zenészek, a csupa finom étkek és a csupa jó borok, valamint a páratlan szépségű környezet. Ilyen konstelláció csupán egyszer van egy évben!
További információk a programokról, szálláslehetőségekről itt!
És még jegyekért is lehet játszani, itt!
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















