2025.06.10.
A küllemre választott csokitorta története
A nyáron született gyerekeknek is meg kell adni a lehetőséget, hogy szülinapi bulit rendezzenek. A torta ilyenkor pedig készüljön házilag!
Édes, omlós tészta tömény csokibomba töltettel, röviden így lehet jellemezni azt a sütit, amit kisfiam előrehozott szülinapjára sütöttem. Múlt héten írtam arról, hogy a nyári születésű gyerekek milyen bajban vannak szülinapi bulijukat illetően, ugyanis a nyári szünidő alatt igen nehéz összetrombitálni az osztálytársakat, barátokat. Mindenki nyaral, az ország vagy a világ különböző pontjain tartózkodik. Időpont-egyeztetés, a “biztos mindenkinek jó délután” lehetetlensége. Éppen ezért folyamodnak a szülők sokszor a szülinap előrehozásához, és még a tanítás utolsó heteiben bulit szerveznek gyermeküknek.
Szóval nálunk is meg kellett oldani a helyzetet. Első mozzanatként megkérdeztem a kisfiam, milyen tortát szeretne. A válasz csak annyi volt, hogy: mindegy, csak csokis legyen. Namármost, a családban vannak cukrász rokonok és tudom, hogy micsoda “csokis álom” sütit készítenek. Ezzel harcba szállni képtelenség és felesleges is lenne! Akkor süssek egy piskótát, és töltsem meg vajas csokikrémmel, ahogy édesanyám annak idején? Habár én imádtam a házi krémet – főleg ujjaimmal kitakarítani a keverőtálat, amiben készült – , de azt nem hinném, hogy a mai gyerekek ettől elájulnának. Ennél sokkal szebb küllemű sütire vágynak.
Milyen nagyszerű korban élünk! Anno, a sütéssel való ismerkedésem kezdetén, amikor a Horváth Ilona szakácskönyvet felcsaptam, nekem kellett elképzelnem, vajon hogy fog majd kinézni a belőle elkészített recept. Most meg csak böngészünk a neten, ahol rögtön lemeózhatjuk az ételeket.
Egy női magazin oldalán találtam ezt az egyszerű, vékony tésztás, de annál több töltelékes csodát. Első ránézésre teljesen különlegesnek tűnt, valójában pedig igen egyszerű darab. Tésztát szeretek gyúrni, úgyhogy neki is fogtam az elkészítésnek. Az édes, omlós tésztaalapra savanyú, bogyós gyümölcsökből készült öntetet kentem, erre jött a nyolcvan százalékos kakaótartalmú étcsokoládéból melegített krém. Pár órás hűtőben való tartózkodás után egy fotósztár süti érkezett hozzánk!
Jövő héten előállok a már pácolódó koreai kimchimmel, meglátjuk mennyire hasonlít az eredetihez. Addig is a nyári születésű gyermekek anyukáinak azt ajánlom, próbálják meg bezsúfolni a menetrendjükbe a szülinapi buli megszervezését. Megéri!
Gréti
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept

















