Retro

2020.11.30.

Csűrdöngölő és citeraszótól hangos fonóházak - Így mulattak régen a fiatalok

Petrás Gabriella profilképe Petrás Gabriella

Régen nem plázakirakatokat, valóságshow-kat és az okostelefonjukat nézték a fiatalok, hanem bálokban, fonóházakban ropták a táncot. Így szórakoztak anno dédanyáink.

Régen még egészen máshogy kapcsolódtak ki a fiatalok, mással töltötték a szabadidejüket, mint napjainkban. Képesek voltak meglátni a munka szórakoztató oldalát is, de ők sem voltak restek hajnalig mulatni.

Bálok, ahol a legények nem csak a pultot támasztották

A falusi bálok rendszerint az ünnepekhez, jeles eseményekhez kötődtek: jellemzően szüret, aratás, búcsú, pünkösd, farsang, húsvét és karácsony idején rendezték őket. A 18. században még bérelt házaknál tartották, később kocsmákban, vendéglőkben vagy az udvaron felállított sátrakban rendezték meg a mulatságokat. Léteztek páros és nős bálok, ahová a jegyben járók, valamint fiatal és középkorú házasok jártak, ugyanis a párjukat kereső legények, leányok, valamint a serdülők is külön bálokban ropták a táncot. A leglátványosabb események azok voltak, amiket a legények szerveztek: ilyenkor ők gondoskodtak a zenészek és a leányok meghívásáról is.

Receptajánló:

Hajtogatott tepertőkrémes pogácsa

töpörtyűs pogácsa

Hajtogatott tepertőkrémes pogácsa

Borsos foszlós kalács

kalács

Borsos foszlós kalács

Hájas tészta baracklekvárral

hájas sütemény

Hájas tészta baracklekvárral

A bálok foglalkozás és társadalmi réteg szerint is rétegződtek: az iparosok, a cselédek, a tűzoltók és a pásztorbálok is népszerűek voltak, de a katonabevonulások előtt is rendeztek regruta bálokat.

Ha felépült egy ház, nem maradhatott el a csűrdöngölő sem, vagyis a taposóbál, amit a még vakolatlan új házban tartottak, ahol a lakószoba és a konyha hordott földjét tánc közben keményre taposták a meghívottak.

Kedvelték a batyus bálokat is, amikor mindenki vitte magával a sült pogácsát, kalácsot és a süteményeket, de a szabad bálok is népszerűek voltak, ahová mindenki mehetett, aki megfizette a belépőt, amiből a zenészek költségét fedezték.

Fonóházak: nem csak a kendert fonták

A fonóházak sokkal többet jelentettek a kenderszösz felfonásánál. A fonóházak tele voltak eladó sorba került lányokkal, és miközben készültek a szebbnél szebb szőttesek, a pletykák, a mesék, a mondókák mellett a játék, a tánc és az énekszó is helyet kapott. A fonóba járás az őszi kenderbetakarítástól a farsang végéig tartott: a rokonok, barátok is kisegítették egymást, de módosabb gazdák is felkérték a falu lányait a munkára, aminek fejében megvendégelték őket, és a szórakoztatásukról is gondoskodtak.

Ezt láttad?

Így nézett ki a konyhánk a '80-as években

A felnőtt lányok is szerveztek fonót, ezek a későbbiekben intézményesedtek, és a fiatalok kedvelt szórakozási formáját jelentették. A fonóba járók kibéreltek egy házat a faluban, megvették a tüzelnivalót, a petróleumot, és mindenki magával vitte a saját eszközeit, munkáját. Léteztek táncos fonók is, amiket este rendeztek meg és a legények is látogatták, akik hajnalig ropták a táncot a lányokkal. A fonóházak jellemzően korcsoportonként tagolódtak: külön béreltek szobát a fiatalok, külön az idősebbek, akik kicsit szolidabban, de ugyanolyan jól szórakoztak, mint az ifjabb korosztály.

Alakoskodás és játékok felnőtteknek

Az alakoskodásokat, vagyis a népi színjátékokat amatőr színjátszókörnek is nevezhetnénk. A betyárjáték, a kecskealakoskodás, a halottas játék és a lakodalmas játék során a fiatalok és idősebbek is egymás társaságában szórakoztak. A legények Angyal Bandit, Rózsa Sándort és Patkó Bandit, vagyis a híres betyárokat elevenítették fel, de házaspár, medve vagy kecske szerepébe is előszeretettel bújtak. A bújócska és a fogócska sem csupán a kisgyerekek kiváltsága volt, hanem még a nagyobbak is szívesen kergették, keresték egymást. De a séta is tökéletes kikapcsolódást jelentett, amikor az eladósorba lépett lányok együtt, csoportokban rótták a falu utcáit, miközben a szépen megmunkált kerteket és a szembejövő legényeket nézegették.

Ezeket olvastad már?

3 retró reggeli gyerekkorunkból – Te melyiket etted?

Retro

3 retró reggeli gyerekkorunkból – Te melyiket etted?

Bundás kenyér, fokhagymás pirítós és tejbe áztatott kenyér – így indítottuk a reggeleket 40 éve.

Petrás Gabriella

Ilyen volt az élet a Kádár-korszak paneljeiben

Otthon

Ilyen volt az élet a Kádár-korszak paneljeiben

Az apró fürdőszobák, a strangcsövön terjedő hangok és a panelek közötti játszóterek sokunk gyerekkorát meghatározták. Neked milyen emlékeid vannak a panelekről? 

Petrás Gabriella

Lekváros teasütemények

Húsvét

Ezek voltak nagyanyó kedvenc teasüteményei – Nálad melyik a befutó?

A sparheltben sült kuglóf és a menzás tea legjobb barátja volt a tekerős keksz és a preckedli, szigorúan a nagyi kezei közül. Neked melyik retro süti volt a kedvenced?

Nosalty

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept