Retro

2020.11.30.

Csutkababa, nádsíp és csúzli – Filléres gyerekjátékok nagyszüleink idejéből

Petrás Gabriella profilképe Petrás Gabriella

Kukoricaszárból hegedű, csutkából baba, fűzfából síp – Így játszottak régen a falusi gyerekek.

A gyerekek anno drága játékok helyett fából, nádból, dióból és kukoricacsutkából készült játékokkal játszottak. A falusi emberek találékonysága és az együtt töltött idő megfizethetetlen volt, amiről még ma is jó szívvel mesélnek nagyszüleink.

Csutkababa

A csutkababához egyetlen fillér sem kellett, mégis a kislányok egyik legkedvesebb játéka volt. A kukoricát lemorzsolták a csutkáról, beborították a kukorica száraz héjával, majd madzaggal körbetekerve kialakították a baba fejét, testét és ruháját, apró gallyakból pedig a kezeit.

Biciklikerék, fakarika

A legegyszerűbb játékok közé tartozott a biciklikerék és a fakerék is. Egy kiszolgált kerékről lefejtették a gumit, az abroncs menetébe pedig egy pálcát, botot illesztettek, és indulhatott a kerékhajtás. Ugyanerre szolgált a fakarika is, aminek hajtását az udvar egyenetlenségei megnehezítették, de aki sokat gyakorolt, utcákon keresztül tudta maga előtt görgetni a kiszolgált kereket.

Kisebb méretű fakarikákkal két pálca segítségével is lehetett játszani: az egyik gyerek eldobta, a másik elkapta.

Játékok kukoricaszárból

Mivel régen falun minden háznál sok kukorica volt, így a csutka mellett a kukoricaszár volt az egyik legkézenfekvőbb játék alapanyag. A kukoricaszárból játék hegedűt, és néhány vékony pálca segítségével állatokat, tehenet, lovat is formázhattak, amikkel a gyerekek aztán órákon át játszottak.

Csutka jenga

De a kukorica felhasználás itt még nem ért véget: a ma is népszerű ügyességi játékot anno nem pálcákból, hanem kukoricacsutkából építették meg a gyerekek, és még szüleink is játszották.

Csúzli

A csúzlit régi autókerék belsőből készítették, és a fiúk egyik kedvenc játéka volt. Egy „Y” alakú botra ráfeszítették a gumidarabot, amibe sárból készült, napon kiszárított golyókat, vagy kavicsot tettek, és úgy lövöldöztek az üres dobozokra.

Nádsíp, fűzfasíp

A nádsíp hangja még három házzal arrébb is hallották, amikor a gyerekek belefújak saját készítésű hangszereikbe. A nádsípot néhány perc alatt el lehetett készíteni, de a fűzfa síp megalkotása sem tartott sokkal hosszabb ideig. Némi faragás és hangolás után az egész falu a gyerekek sípjaitól volt hangos.

Dióból pörgettyű

Ami nekünk a ’80-as években a búgócsiga volt, az jelentette nagyszüleinknek a dió pörgettyűt. Falun semmi sem ment veszendőbe, és a gyerekek mindenben meglátták a játékot: a diót kifúrták, egy vékony pálcával ráerősítették egy kör alakú, vékony fakörre, majd megpörgették.

Diós finomságok az oldalunkról:

Diós csészés süti

bögrés süti

Diós csészés süti

Diós süti szilvával

diós süti

Diós süti szilvával

Pityókás diós

diós süti

Pityókás diós

De egy egyszerű, kiszáradt mákgubó is tökéletes játék volt:

Zúgattyú, búgattyú

A legtöbben még ma is ismerjük a zúgattyú gomb és cérna alkotta változatát. Anno egy hosszúkás, henger alakú fadarab közepébe lyukat fúrtak, amibe belefűztek egy erősebb madzagot, majd a végét megkötötték. A madzagot megfogták a két szélén, és addig pörgették a fadarabot, amíg a madzag be nem csavarodott; ekkor széthúzták, majd a pörgő fadarab lendülete újra betekerte a madzagot, amit ismét szét kellett húzni. Miközben a fadarab pörgött, búgó hangot adott ki, és minél ügyesebb volt valaki, annál tovább tudott búgattyúzni.

Ezeket olvastad már?

Ezekkel játszottunk a '80-as években - emlékeztek még?

Otthon

Ezekkel játszottunk a '80-as években - emlékeztek még?

Emlékeztek még, mennyivel többet játszottunk a 80'-as években? Mindenkinek volt kedvenc játéka, amivel elidőzött. Nektek mi volt az?

Fenes Gábriel

Balekavatás és leánykifőzés – Így avatták felnőtté régen a fiatalokat

Retro

Balekavatás és leánykifőzés – Így avatták felnőtté régen a fiatalokat

Rivalizáló leánybandák, birkózó fiúk, mulatságok hajnalig - Retró ügyességi próbák, amelyek során a fiúk legénnyé válhattak, a lányok pedig eladósorba kerülhettek.

Petrás Gabriella

Csűrdöngölő és citeraszótól hangos fonóházak - Így mulattak régen a fiatalok

Retro

Csűrdöngölő és citeraszótól hangos fonóházak - Így mulattak régen a...

Régen nem plázakirakatokat, valóságshow-kat és az okostelefonjukat nézték a fiatalok, hanem bálokban, fonóházakban ropták a táncot. Így szórakoztak anno dédanyáink.

Petrás Gabriella

Emlékszel még ezekre a retró édességekre?

Gasztro

Emlékszel még ezekre a retró édességekre?

Nekünk a Duna Kavics az egyik kedvenc retró édességünk. Neked micsoda? Emlékszel az összes finomságra? Teszteld a tudásod!

Nosalty

Címlapfotó: Fortepan

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

agykaktusz

Gasztro

Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...

Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.

Brecz Judit

mustárlevelek nyersen, piros serpenyőben

Gasztro

5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...

Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!

Brecz Judit

A Nosalty somlóija

Gasztro

6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded

Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.

Kormos Lili

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

palacsinta-alaprecept

palacsinta alaptészta

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept