Fogyókúra

2022.02.04.

5 tipp, amivel visszafoghatod a cukorfogyasztásod

Nosalty profilképe Nosalty

Édes ízek nélkül nem élet az élet. Sokan vannak, akik egészségügyi okok miatt nem fogyaszthatnak cukrot, helyettesítőkből azonban egyre több alternatíva létezik. Most olyan tippeket adunk, amelyekkel csökkentheted a cukorfogyasztás mértékét.

Nem minden cukor egyforma, hiszen minél jobban utánaolvasol, miből készülnek az általad fogyasztott ételek, annál inkább rájössz, hogy az édes íz sok esetben rengeteg, mesterségesen előállított alapanyagnak köszönhető. Ha többet tudsz arról, milyen cukorfajtákból készülnek a boltban kapható élelmiszerek, könnyebben megtalálhatod a módját annak, hogyan csökkentsd a cukorbevitelt anélkül, hogy teljesen lemondanál az édességekről.

Hiába imádjuk az édes ételeket, oda kell figyelnünk az elfogyasztott cukor mennyiségére

Hiába fogyasztja az ember évszázadok óta, a cukor egyáltalán nem egészséges. A fehér édesítő több kutatás szerint is összefügg a krónikus gyulladásos betegségekkel, növeli a rák, a szívbetegségek, a cukorbetegség, a tüdőbetegség, az Alzheimer-kór, sőt az allergia kockázatát is, és persze nem utolsó sorban nagyban felel az elhízásért is.

Az embertől nem lehet azt kérni, hogy hagyjon fel az édes ízekkel. Ma már rengeteg alternatíva van, amivel csökkenthetjük a cukor fogyasztásának mértékét, egy kis odafigyeléssel pedig mi is könnyen kikerülhetjük, hogy túl sok cukrot vigyünk be a szervezetünkbe.

Természetes cukrok és hozzáadott cukrok

A cukor kétféleképpen jelenhet meg az élelmiszerekben: vannak természetes cukrok és vannak hozzáadott cukrok. Attól függően, melyik élelmiszerben milyet találunk, mindegyik más hatással van a szervezetre.

A természetes cukrokat gyümölcsökben, zöldségekben és hüvelyesekben találjuk meg, ezekben az élelmiszerekben pedig egészen biztos, hogy a cukor mellett találunk más olyan elemeket is – vitaminokat, ásványi anyagokat, rostokat és például fehérjéket – , amelyek tápértéket biztosítanak a szervezet számára.

A hozzáadott cukrokról nem mondható el ugyanez, ezek az édesítőanyagok ugyanis a feldolgozás során kerülnek bele az élelmiszerekbe, állandó fogyasztásuk pedig rengeteg egészségügyi kockázattal járhat.

Egy átlagos magyar felnőtt naponta 10 dkg cukrot fogyaszt el, ennek egy része pedig akarva-akaratlanul, de hozzáadott cukor formájában jut be a szervezetünkbe. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) azt ajánlja, hogy a hozzáadott cukorbevitelt az összes kalória napi 6-10%-a közé csökkentsük.

Hogyan lehet csökkenteni a cukorbevitelt?

1. Kevesebb üdítő fogyasztása

Szénsavas üdítők, gyümölcslevek – ezekben rengeteg cukor található, melyeknek napi szintű fogyasztása rendkívül egészségtelen lehet még akkor is, ha a cukormentes változatokat isszuk, melyek nagy mennyiségben tartalmaznak olyan édesítőszereket, mint az aszpartám és az aceszulfám-K, melyek rákkeltőek lehetnek. A cukros gyümölcslevek szintén rengeteg hozzáadott cukrot tartalmaznak, éppen ezért érdemes inkább házilag készíteni a gyümölcsleveket, több vizet inni, és mérsékelni az üdítőitalok fogyasztását.

2. Keress jobb alternatívákat!

A fehér kristálycukor helyett érdemes inkább mézzel édesíteni az ételeket és az italokat is, használhatsz datolyát vagy éppen sztéviát is (mely a jázminpakóca nevű növényből készül), eritritet vagy nyírfacukrot is. Ezek a természetes édesítőszerek remekül pótolják a fehér cukrot, érdemes azonban kísérletezni: a felsorolt alternatívákat mind különböző módon kell adagolni a fehér cukorhoz képest, ráadásul ízben is találunk különbségeket, de szinte biztos, hogy mindenki megtalálja azt, amely számára a leginkább kellemes.

A süteményeket mézzel vagy datolyával is ízesítheted!

3. Csökkentsd a készételek fogyasztását, főzz többet!

A cukor csökkentésének legegyszerűbb módja, ha olyan ételeket fogyasztasz, amelyek nem dobozból vagy zacskóból származnak, és nem a mirelit részlegről kerülnek félkész ételként az asztalra. A félkész ételek rengeteg hozzáadott cukrot tartalmazhatnak, ha viszont magunkra főzünk otthon, ezt könnyen kikerülhetjük. Nem kell minden este háromfogásos vacsorában gondolkodni, a Nosalty oldalán is rengeteg egyszerű, gyors és egészséges receptet találsz, melyek új kapukat nyithatnak meg számodra a főzésben.

Mogyoróvajas vegán csokoládés sajttorta

reform süti

Mogyoróvajas vegán csokoládés sajttorta

Cake pop cukormentesen

sütinyalóka

Cake pop cukormentesen

Datolya-Snickers

desszertgolyó

Datolya-Snickers

4. Nézd meg a címkét

Bármilyen feldolgozott élelmiszert vásárolsz, olvasd el az összetevőket leíró címkét: a cukor 61 különböző módon szerepelhet az összetevők listáján, ezért érdemes figyelni az olyan összetevőket, amelyek óz-ra végződnek (pl. dextróz), illetve amelyek a „szirup" vagy „gyümölcslé" szót tartalmazzák, mivel ezek valószínűleg mind hozzáadott cukrok.

5. Vigyázz a sunyi cukrokkal

A csomagolt élelmiszerek gyakran tartalmaznak hozzáadott cukrot olyan mennyiségben, amire nem is számítanál. Bolti tésztaszósz, ízesített joghurtok, szendvicskrémek, konzervek… a lista szinte végtelen. Gyakran ezeket a cukrokat nem az íz miatt adják hozzá, hanem az eltarthatóság, a színfokozás vagy a jobb állag érdekében.

Forrásunk volt.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Legújabb receptek

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Rakott csirke főtt rizzsel tálalva fehér tányéron

csőben sült húsok

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti

Barta Brigi konyhájának állandó vendége ez a szaftos és krémes csirkerakottas, amihez a klasszikus savanyúság helyett barackbefőttet fogyaszt a család. Hidegen, melegen és másnap is ...

Még több recept

Neked ajánljuk

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti videó

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

diós banános zabkása

Otthon

Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...

A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.

Macsuga Viktória

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Macsuga Viktória

reggel az ágyban ivó nő

Életmód

Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat

A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.

Nosalty

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept