2023.02.28.
Ezért vettek majdnem 20 tonnával több cukrot a magyarok
A hazai extrém mennyiségű élelmiszer-vásárlásokat ugyanaz a tényező befolyásolta.
Mostanra már jól látszik, hogy az árstopok határidejének lejárta előtt mindig igyekeztek a vásárlók beraktározni a hatósági áras termékekből. A nagy bespájzolás főként a tartós élelmiszereket, valamint az árszabályozás alá eső termékeket érintette – írja a Pénzcentrum.

Ez az oka, hogy több tonna cukrot vásároltak a magyarok
Nemrég a NielsenIQ kiskereskedelmi piackutató cég végzett kutatást, ami alapján jól látszik, hogy egyes élelmiszer-kategóriák látványos forgalomnövekedése az ársapkák meghosszabbításhoz köthető. A felmérés adatai alapján szintén megállapítható, hogy 2022 áprilisban vásárolták a legtöbb árstopos terméket a fogyasztók. A 2021-es évhez képest 80 százalékkal több napraforgóolajat, 83 százalékkal több kristálycukrot és 85 százalékkal több 2,8%-os UHT tejet , tehát majdnem az előző évi mennyiség dupláját.
Sőt, az árstopos tej júliusi eladása ezt is felülmúlta, 140 százalékos extrával.
2022. február és december között a búzafinomliszt eladása 14 százalékkal, a kristálycukoré 27 százalékkal, míg a napraforgóolajé 22 százalékkal nőtt.
Ezek alapján a liszteladás közel 9 tonnával nőtt, a napraforgóolajból 140 ezer hektoliterrel több fogyott, kristálycukorból pedig 18 tonnával többet vásároltak a fogyasztók.
Friss húsból nem spájzolunk
A felmérésből az is kiderült, hogy a friss húsokból nem nagyon raktároznak az emberek. Sőt, a csirkemell forgalma 7 százalékkal csökkent, a sertéscombé pedig 1 százalékkal lett kevesebb. Az egyetlen kivétel a csirkefarhát, ami 8 százalékos forgalombővülést tudhat magáénak.

Főzz, értékelj és nyerj, vadonatúj játékunkban hasznos ajándékok várnak!
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
- Ennyivel nő márciustól a Tesco dolgozóinak bére
- Ez a boltlánc rekordfizetésért várja nyárra a balatoni dolgozókat
- Ennyivel keresnek többet idén januártól a Spar dolgozói
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Lekváros linzer
Imádott receptünk! Minden évben többször készítem el, gyerekkel is egyszerű, már ők állítják össze a tésztát, szaggatnak és színesítik lekvárral az alsó korongokat, versenyezve ...
Óriás ravioli paradicsomszószban
A sorrentói La Cantinaccia Del Popolo előtt minden este hatalmas fürtökben gyülekezik az éhes tömeg. Nem gondolják, hogy napközben sokkal egyszerűbben asztalhoz juthatnak. Ez a recept a ...
Márványsajtos brokkoli
Ezt a krémes, márványsajtos brokkolit annyira szeretjük, hogy egy egész tepsivel meg tudnánk enni belőle. Önmagában, főételként is megállja a helyét, de húsok és halak mellé is ...
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...
Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Címlapról ajánljuk
6 buktató, amibe mindnyájan beleütközünk, amikor olajos magvakat nassolunk
Sokan gondoljuk, hogy minden olajos mag kiváló ómega–3-forrás, miközben észrevétlenül meg is ettünk egy egész zacskóval kedvenc pisztáciánkból, kesudiónkból. De tudtad például, hogy nem mindegyik olajos mag gazdag ómega-3-ban, vagy hogy mennyire kalóriadúsak?
Márton-napi libaárak: mutatjuk a Lidl, Aldi és Tesco ajánlatát
Egész libát, libacombot, libamellfilét vagy hízott libamájat érdemes venni Márton-napra? November elején több áruház is különleges ajánlattal készül a hagyományos libás fogásokhoz. Megnéztük, mennyibe kerülnek a különböző libatermékek a Lidlben, az Aldiban és a Tescóban.
Ne halogasd az eresztakarítást! 5 dolog a ház körül, amit...
A hideg hónapok beköszöntével nemcsak a kertet és a teraszt érdemes felkészíteni a téli időjárásra, hanem az otthonunk kevésbé szem előtt lévő részeit is. Mutatunk 5 fontos, ház körüli teendőt, amellyel megelőzheted a fagy okozta károkat és a költséges javításokat.
További cikkek
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Nosalty Mit főzzek ma? Sütőtöktócsni készül extra krémes salátával és...
A tócsnink ma nem krumpliból, hanem sütőtökből készül, mellé főtt tojásos krémes burgonyasalátát kavarunk, a sort pedig csokis piskótával zárjuk.
Márton-napi libaárak: mutatjuk a Lidl, Aldi és Tesco ajánlatát
Egész libát, libacombot, libamellfilét vagy hízott libamájat érdemes venni Márton-napra? November elején több áruház is különleges ajánlattal készül a hagyományos libás fogásokhoz. Megnéztük, mennyibe kerülnek a különböző libatermékek a Lidlben, az Aldiban és a Tescóban.
Top Receptek
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Egyszerű sütőtöktócsni
Reszelt sütőtökből egyszerűen és gyorsan süthetünk ropogós, mégis szaftos tócsnikat. Magukban, mártogatóssal, de köretként is megállják a helyüket.
Még több top recept
Friss receptek
- Lekváros linzer
- Óriás ravioli paradicsomszószban
- Márványsajtos brokkoli
- Tejszínes krumpli
- Halloweeni sajtos pókháló
- Kolbászos-gombás rizs egyszerűen és gyorsan
Még több friss recept














