Életmód

2020.11.30.

Cukormentes barackságok

Bodon Judit dietetikus profilképe Bodon Judit dietetikus

Itt a nyár utolsó előtti hétvégéje, kényeztessük még magunkat egy kicsit a szezon ajándékaival! Na persze mindezt hozzáadott cukor nélkül!

Gyermekkoromban sokáig az őszibarack volt az egyik kedvenc gyümölcsöm, lekvárból pedig évekig nem ettem mást meg, csak anyukám sárgabaracklekvárját. Ma már mindennapos a kopaszbőrű nektarin (bár engem sosem zavart a kissé szőrös héj), válogathatunk a fehér- vagy napsárga húsú őszibarackok közül, sőt, egyre több helyen kóstolhatjuk meg a furán kinéző lapos testvérüket is. A sárgabarack is csodás minden formában - nyersen, salátába, akár mártásként, chutney-ként is, na és persze a lekvárokról se felejtkezzünk el.

Mint a magas víztartalmú gyümölcsök esetében általában igaz, a barackok energiatartalma is alacsony (40-50 kcal/ 10 dkg). Ugyanakkor jellemző tápanyaguk a szénhidrát, ráadásul ez gyorsan felszívódó cukor formájában található meg bennük, ezért cukorbetegséggel vagy túlsúllyal élők számolják a szénhidrátok grammjait, és a friss gyümölcsöket lehetőleg a cukortartalom felszívódását lassító más étellel együtt fogyasszák - pl. magas rosttartalmú keksszel, kenyérfélével, sajttal, sonkával.

Összegyűjtöttem nektek most 10 db hozzáadott cukor nélkül elkészíthető barackos receptet! Próbáljátok ki őket, mielőtt eltűnnek a zöldségesek polcairól!

  1. Őszibarack krémleves Kif Lee konyhájából

    Őszibarack krémleves Kif Lee konyhájából

    1adag

    Idő

    10p

    Költség

    olcsó

    Nehézség

    könnyű

    191

    Kalória

    5.9g

    Fehérje

    27.7g

    Szénhidrát

    8.1g

    Zsír

    Még több gyümölcskrémleves

  2. Cukormentes sárgabarackos pite

    Cukormentes sárgabarackos pite

    1adag

    Idő

    40p

    Költség

    olcsó

    Nehézség

    könnyű

    194

    Kalória

    5.2g

    Fehérje

    16.6g

    Szénhidrát

    12g

    Zsír

    Még több barackos pite

  3. Zöldcitromos barack lassi

    Zöldcitromos barack lassi

    1adag

    Idő

    5p

    Költség

    megfizethető

    Nehézség

    könnyű

    98

    Kalória

    3.8g

    Fehérje

    16.8g

    Szénhidrát

    2.8g

    Zsír

    Még több turmix

  4. Joghurttorta 1 éveseknek

    Joghurttorta 1 éveseknek

    1adag

    Idő

    22p

    Költség

    olcsó

    Nehézség

    könnyű

    213

    Kalória

    6.7g

    Fehérje

    13.8g

    Szénhidrát

    14.9g

    Zsír

    Még több joghurttorta

  5. Sült sárgabarack

    Sült sárgabarack

    1adag

    Idő

    17p

    Költség

    megfizethető

    Nehézség

    könnyű

    261

    Kalória

    11g

    Fehérje

    16.9g

    Szénhidrát

    17.5g

    Zsír

    Még több sült gyümölcs

  6. Gyümölcsös túrókrém

    Gyümölcsös túrókrém

    1adag

    Idő

    5p

    Költség

    megfizethető

    Nehézség

    könnyű

    275

    Kalória

    21.6g

    Fehérje

    26.3g

    Szénhidrát

    9.2g

    Zsír

    Még több túrókrém

  7. Hideg fűszeres gyümölcskrémleves -főzés nélkül

    Hideg fűszeres gyümölcskrémleves -főzés nélkül

    1adag

    Idő

    10p

    Költség

    megfizethető

    Nehézség

    könnyű

    291

    Kalória

    3.3g

    Fehérje

    37.9g

    Szénhidrát

    16.1g

    Zsír

    Még több gyümölcsleves

  8. Citrusos-őszibarackos zabpite

    Citrusos-őszibarackos zabpite

    1adag

    Idő

    40p

    Költség

    olcsó

    Nehézség

    könnyű

    205

    Kalória

    7g

    Fehérje

    34g

    Szénhidrát

    4.3g

    Zsír

    Még több clafoutis

  9. Gyümölcsös-kekszes kehely

    Gyümölcsös-kekszes kehely

    1adag

    Idő

    30p

    Költség

    megfizethető

    Nehézség

    könnyű

    122

    Kalória

    2.6g

    Fehérje

    22.7g

    Szénhidrát

    1.6g

    Zsír

    Még több pohárkrém

  10. Vaníliás őszibarack fagyikehely diós szósszal

    Vaníliás őszibarack fagyikehely diós szósszal

    1adag

    Idő

    18p

    Költség

    megfizethető

    Nehézség

    könnyű

    259

    Kalória

    5.4g

    Fehérje

    32.4g

    Szénhidrát

    14.5g

    Zsír

    Még több fagyikehely

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept