2021.08.30.
CUKORSOKK: Egy igazán hűsítő nyári desszert a napsütötte Itáliából: íme a SEMIFREDDO
A semifreddo egy olasz desszertkülönlegesség: a fagylalt és a torta találkozása egy hosszúkás "kenyérsütő" formában. A fagyi alapja a tejszín, a cukor és a tojás, az elkészítéséhez viszont nem lesz szükségünk fagylaltgépre, így a lehetőség mindenki számára adott, hogy összeállítsa kedvenc alapanyagaiból a saját semifreddoját.(x)
A házi fagyi készítésének rengeteg módja van már, a semifreddo például azért is nagyon népszerű, mert nem kell hozzá fagyaltkészítő, sőt egyáltalán nem szükséges hozzá semmi extrább konyhai eszköz vagy alapanyag. A semifeddo története rövid és tömör: valamikor a 20. század elején született meg, szinte egyértelműen a francia parfait példájára, amit az 1860-as években már javában készítettek. A "semi" azt jelenti félig, a "freddo" meg azt hogy hideg, vagyis „félig hideg”. Ez a név arra utal, hogy még pont lehet szeletelni, mert nem teljesen fagyos.
A semifreddo közeli rokonságban áll a fagylalttal, parféval és a sörbettel is, bár elkészítésben technikailag eltérnek egymástól. Viszont utóbbiakhoz hasonlóan most is szükségünk lesz fém keverőtálra, spatulára, habverőre és egyéb eszközökre, de ezek szinte minden háztartásban felelhetőek. Illetve, ha követjük a pontos receptet és az útmutatást, egy nagyon impozáns és mutatós desszertkülönlegességgel villanthatunk vendégeink előtt.

A semifreddo állaga egy enyhén megfagyott mousse-ra emlékeztet, amit dermedés után, egy kevés szobahőmérsékleten való "állás" után lehet jól adagolni - gombócozni, mint a fagyit, vagy szeletelni, mint a Vienettát. Általában kenyérsütő formában készítik. Én ezt most egy barátnőmtől kaptam kölcsön, amit a Foxpost segítségével küldött el nekem Pestre.

A krém, amiből készítjük, egy igen egyszerű tojásos-tejszínes-vaníliás alap, amit ezerféleképpen variálhatunk. A létező összes gyümölccsel, csonthéjassal és számos egyéb nyalánksággal párosítható. Én most egy klasszikus, de etalon kombót mutatok nektek: egy csokis-málnás-pisztáciás verziót. Ez a recept nálatok is alap lesz, ha beindul a kánikula. A kenyérsütés helyett, azt ajánlom, nyugodtan kísérletezzetek ezzel a jeges desszerttel, szinte lehetetlen elrontani. Egyébként a házi fagyi szerintem önmagában felér egy kisebb csodával.

CUKORSOKK: Egy igazán hűsítő nyári desszert hoztunk a napsütötte Itáliából- íme a semifreddo
A recept önmagáért beszél, semmi bonyolult nincsen benne. A legnagyobb kihívást is csak a várakozási idő jelenti, amíg kidermed a desszert. Utána viszont igazán büszkék lehetünk magunkra, amiért profi cukrászokhoz méltót alkottunk. Íme a recept:
Hozzávalók:
- 500 ml habtejszín
- 5 tojássárgája
- 2 tojásfehérje
- 1 csipet só
- 120 g porcukor
- 1 vaníliarúd kikapart magja
- 100 g málna + a tálaláshoz
- 100 g étcsokoládé
- marék pisztácia (+ dekorálás)
- menta (dekorálás)
Elkészítés
Első körben az étcsokit gőz fölött megolvasztjuk, majd egy spatula segítségével vékonyan elkenjük egy sütőpapíros tepsin. Ezután hűtőbe tesszük, hogy a csoki megdermedjen. Ezalatt elkészítjük a semifreddo alapját.
A tojások sárgáját a porcukor felével és a vaníliarúd magjaival egy fém keverőtálba helyezzük, majd gőz fölött, robotgéppel, fokozatosan kihabosítjuk. Akkor jó, ha a krém egészen kivilágosodik, és megnő a térfogata. Miután ez megvan, hagyjuk picit hűlni.
Közben a tojásfehérjéket egy csipet sóval és a maradék porcukorral kemény habbá verjük. A tejszínt szintén közepesen kemény habbá verjük.
A gőzölt-kihűlt tojássárgájás krémet és a fehérjehabot óvatosan összeforgatjuk, majd az egészet hozzákeverjük a tejszínhabhoz, és óvatos mozdulattal átkeverjük. Végül hozzáreszeljük egy citrom héját is, és kész is a semifreddo alapja.
Egy folpackkal kibélelt kenyérsütő formába adagoljuk, rétegezve a málnaszemekkel, a megdermedt csokilapokkal és az egész pisztáciaszemekkel. Ügyeljünk arra, hogy a végen maradjon annyi krém, amivel az egészet lezárhatjuk.
Végül takarjuk be a kilógó fóliával, és minimum 4 órát hagyjuk állni a mélyhűtőben.
Tálalás előtt vegyük ki pár perccel, hogy könnyeden lehessen szeletelni. (Ajánlom hozzá a langyos vízbe mártott kést.) Díszítsük málnaszemekkel, csokiforgácsokkal és durvára vágott pisztáciával, illetve mehet rá friss menta és reszelt lime-héj is, de ez már tényleg csak a jéghegy csúcsa...vagyis a fagyitortánké.

Küldj vagy fogadj Te is csomagot a FOXPOST-tal!
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















