2020.11.30.
Cukorsokk és zsírbomba, ezeket eszi Donald Trump
Cukorsokk és zsírtömeg, nagyjából így lehetne jellemezni az amerikai elnök egy napi menüjét. Donald Trump étkezési szokásait olvasva mi is egészen megdöbbentünk.
Donald Trump étkezési szokásairól valószínűleg könyve lehetne írni, az amerikai elnök étrendje ugyanis nagyon érdekes, és tele van ellentmondásokkal. Míg a világ egyik legbefolyásosabb embere kerüli például az alkoholt és nem eszi meg a pizza szélét, addig a pletykák szerint irgalmatlan mennyiségű kólát és édességet eszik meg.
Íme a 45. amerikai elnök kedvenc fogásainak listája.
Bacon és tojás amerikai köntösben

Trump elmondása szerint csak ritkán reggelizik, de amikor van ideje, bacont és tojást eszik, az előbbit közepesen átsütve, utóbbit pedig jól átsütve.
A 2016-os választási kampány során az akkor még csak elnökjelölt Trump rendszeresen a McDonald's-ban is kapható tojásos McMuffint választotta reggeli gyanánt, egyes elmondások szerint egyszer Trump egyik testőrjének egy repülőtérről kellett kirohannia a közeli mekibe, hogy az elnök megkaphassa reggeli betevőjét.
Diétás kóla
Az amerikai elnök nem iszik sem kávét, sem pedig teát, diétás kólából azonban annál többet, Trump ugyanis nagyon kedveli a szénsavas üdítőitalokat. A New York Times szerint az elnök nagyjából egy tucat kólát iszik meg NAPONTA.
Sőt egyes pletykák szerint Trump íróasztalán van egy különleges piros gomb is, amit megnyomva az elnöknek azonnal hoz valamelyik komornyikja egy doboz friss diétás kólát.
Steak
A steak úgy a jó, ha szinte kettétöri a tányért - ezt állítja az elnök egykori komornyikja.
KFC

Szintén a 2016-os kampány idején posztolt az elnökjelölt egy képet arról, ahogy egy magánrepülőn a világszerte ismert KFC kosarának tartalmát majszolja. Az elnök sokszor fogyaszt gyorséttermi fogásokat utazásai során, bár a legutóbbi hírek szerint Trump már jó útra tért, és az elnöki repülőn már csak olyan egészséges ételeket fogyaszt, mint az ízletes és laktató uborkasaláta, sült lazac és citromos torta, csak és kizárólag az egészséges táplálkozás jegyében.
Vagdalt
Stefánia vagdalt csirkehúsból
Brokkolival-sülttojással töltött vagdalt
Kelbimbóval-főtt tojással töltött vagdalt
Egy 2010-ben megjelent nyilatkozat szerint Trump nővére, Maryanne vagdalttal lepte meg testvérét 64. születésnapján. A kedvenc vagdalt még évekkel ezelőtt akkor kapott igazán nagy nyilvánosságot, amikor Martha Stewart műsorában az akkor még befolyásos üzletemberként aposztrofált Donald és felesége, Melania készítették el kedvenc ételüket (bár az előbbi inkább csak állt és csendben hallgatta, hogyan beszélik ki az asszonyok a férfi étkezési szokásait). Melania Trump akkoriban úgy mesélte, férje nem igazán eszik zöldségeket, annál jobban kedveli viszont a húsokat, a tengeri halakat, a rákot és a garnélát.
McDonald's
Szintén az amerikai elnök valamikori beosztottjai meséltek arról, milyen mennyiségben fogyaszt gyorséttermi ételeket. Trump általában két Big Mac-et, két Filet-o-Fish-t és egy nagy csokis shake-et kér magának, ezzel mintegy 2430 kalóriát magába tömve egyetlen étkezés alatt.
Ha nem a fentebb olvasható menüt kéri, gyorsan bekap két sajtos McRoyalt és egy nagy sültkrumplit - nyilatkozta a Politico magazinnak Trump egyik beosztottja a 2016-os elnöki kampány során.
Ezt is nézd meg! - El sem hinnéd, milyen kajákat reklámozott Donald Trump, mielőtt Amerika elnöke lett
Donald Trump egyszer igencsak őszinte nyilatkozatot tett arról, miért is szereti ennyire a közismert gyorsétteremláncokat.
Nem csak ez az 1995-ös reklám árulkodik arról, mennyire szereti Trump a pizzát. A híres Air Force One gépen régebben mindig kellett, hogy legyen kínálat a Pizza Hut, a McDonald's, a KFC és Coca Cola termékeiből. A reklámban Trump rögtön a pizza szélével kezdi, a valóságban azonban csak a megkent részeket eszi meg.
Amint az a felsoroltak alapján kiderül, az amerikai elnök egyáltalán nem veti meg az olajjal és cukorral bőven megdobott ételeket, a felsorolást így valószínűleg még sokáig lehetne folytatni.
Happy #CincoDeMayo! The best taco bowls are made in Trump Tower Grill. I love Hispanics! https://t.co/ufoTeQd8yA pic.twitter.com/k01Mc6CuDI
— Donald J. Trump (@realDonaldTrump) May 5, 2016
,,Egy rossz hamburger, és elpusztíthatod a McDonald's-ot. Egy rossz hamburger a Wendy's-ben vagy bárhol máshol, és rögtön elintézik maguknak, hogy kikerüljenek az üzleti életből. Szeretem a rendet és a tisztaságot, éppen ezért megyek inkább egy olyan helyre, ahol tudom, honnan származnak az alapanyagok mint egy olyan helyre, ahol ki tudja, mit raknak bele az ételbe."
Pizza
Az elnök éléskamrájában mindig kell hogy legyen Lay's chips és Oreo keksz, valamint ott van a kedvencek között a csokitorta és a cseresznyés-vaníliás fagylalt.
EZ IS ÉRDEKELHET:
Ezeket olvastad már?
Egy spanyol krumpliszedő hölgy Donald Trump hasonmása - és tényleg,...
Megvan Trump elveszett ikertestvére? Méghozzá Spanyolországban? A krumpliföldeken? És egy szimpatikus hölgy az? MI VAN?!
Trump ezzel a bakijával világossá tette, hogy soha nem jár...
Trump kirekesztő politikája néha meg-megbosszulja magát: a nagy hévben most is sikerült hülyeséget nyilatkoznia, méghozzá a boltba járás kapcsán.
Miközben a bolygó felmelegszik, te lehűtheted magad Donald Trump fejével!
Donald Trump kétségtelenül jellegzetes és karakteres figura, aki sokakat megihlet. Két designer most egészen szokatlan szerepben mutatta be az USA jelenlegi elnökét.
8 amerikai elnök kedvenc ételei - ezeket szerették az USA...
Híres emberek hétköznapi szokásai közt turkálni mindig élvezetes - gyarlóság, de tény, ez van. Mi természetesen az ételtémára fókuszálunk, méghozzá amerikai elnökök esetében.
via insider
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept






















