2025.08.19.
Ezekben a cukrászdákban már te is megkóstolhatod az Ország Tortáját
Idén egy újragondolt dobostortát kóstolhatunk az Ország Tortájaként, ami augusztus 19-től elérhető az ország több száz cukrászdájában és a budapesti Várkert Bazárban is, a Szent István napi programok keretében. Lássuk, pontosan mely cukrászdákban tudjátok ti is megkóstolni!
Nem csoda, hogy nagy érdeklődés övezi az idei Ország Tortáját, hiszen olyan ízek találkoznak benne, mint a csokoládé, meggy(likőr), karamell, mandulapraliné és grillázs. Nézzük, hol tudjátok a mai naptól kezdve megkóstolni!

Ezekben a cukrászdákban már te is megkóstolhatod az Ország Tortáját
Idén „Dobostorta 140” témakörben hirdették meg a versenyt, ugyanis idén 140 éves a dobostorta, aminek megalkotója Dobos C. József. A versenyzőknek a dobostorta alapját adó hozzávalókat: tojást, cukrot/karamellizált cukrot, vajat, étcsokoládét, Bourbon vaníliás cukrot és/vagy vaníliarudat kellett felhasználniuk az alkotásukhoz.
A DCJ Stílusgyakorlat fantázianevet viselő torta készítői Balogh László és Kis Roland (Kézműves Cukrászda – Gyula) lett az idei győztes.
A DCJ Stílusgyakorlat az eredeti dobostorta mesterének monogramját viseli, míg a Stílusgyakorlat utal az eredetivel való hasonlóságokra és egyúttal a különbségekre is. A torta alapja a klasszikus dobostorta újraértelmezése, a vajban gazdag felvert klasszikus alapokra épül, míg a habkönnyű csokoládé vajkrém a meggyzselével rendkívül szépen harmonizál. A vágási felület, a függőleges rétegrend különleges vizuális élményt ad, a meggy mély íze és a kellemes savak a csokoládé lágyságával és a karamell karakterével keveredve különleges gasztronómiai élvezetet nyújt. A torta főbb alkotóelemei közül a meggypálinka a zselé ízét hivatott fokozni, a mandula praliné és a grillázs, illetve a tejcsokoládé glazúr az ízek komplexitását és a megjelenést teszik teljessé
– mondták el a torta készítői.
Hol lehet megkóstolni az Ország Tortáját?
Országszerte 500 cukrászdában tudjuk megkóstolni a DCJ Stílusgyakorlat tortát, többek között Budapesten, Szegeden, Székesfehérváron, Békéscsabán, Egerben, Tapolcán, Siófokon, Szolnokon, Sopronban, Pécsett és Debrecenben.
Budapesti cukrászdák sorában többek között:
- A Regős Cukrászműhely,
- Belvárosi Auguszt Cukrászda,
- Cziniel Cukrászdák,
- Dobay BudaPart,
- Emil Cukrászda,
- Erdős és fiai Cukrászda,
- Fazekas Cukrászda Torta és Desszert Szalon,
- Fogarasi Pékség és Cukrászda,
- Geraldine Cukrászda,
- Gina Cukrászdák,
- Harangvirág Cukrászda,
- Hegyvidéki Cukrászda,
- Hisztéria Cremeria,
- Horváth Cukrászda,
- István Cukrászda - ezeken a helyeken már lehet kapni az Ország Tortáját.
A cukrászdák teljes listáját itt találjátok.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Zöldfűszeres libaraguleves
Ha Márton-napi menüt tervezel, a liba már a levesben is helyet kaphat. A nyak és a szárnytő ízes levet ad, a combról lefejtett húsból pedig minden tányérba jut pár omlós falat. A ...
Fokhagymakrémleves
Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...
Lúdlábtorta klasszikusan
A lúdlábtorta egy igazi klasszikus desszert, melyben az étcsokoládé és az alkoholba áztatott meggy ikonikus párosa találkozik. Elegáns és ünnepi, ezért jó választás különleges ...
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Címlapról ajánljuk
Ezt muszáj megtanulni! Mutatjuk, mi az a 4 betű, ami...
A stroke sokszor hirtelen jelentkezik, és nem feltétlenül jár fájdalommal, ezért könnyű azt gondolni, hogy a furcsa tünetek majd elmúlnak. Pedig ilyenkor minden perc számít. A FAST-teszt négy egyszerű lépése segíthet felismerni a stroke leggyakoribb jeleit, és azt is megmutatja, mikor kell azonnal mentőt hívni.
Cukorbeteg vagy? Ebből a 7 fontos tápanyagból könnyen lehet, hogy...
A cukorbetegség kapcsán legtöbbször a szénhidrátbevitel és a vércukorszint szabályozása kerül szóba, pedig az is fontos, hogy a szervezet elegendő vitaminhoz, ásványi anyaghoz és egyéb tápanyaghoz jusson. Lássuk, diabétesz esetén melyekből alakul ki leggyakrabban hiány!
7 hely Budapesten, ha a tökéletes házi kürtőskalácsot keresed
Nem tudom pontosan mikor történt, hogy a kürtőskalács lett a nagybetűs, magyar édesség, de tény, hogy egy ideje minden sarkon árulják, az idelátogató turisták kezében pedig a töltött változattól kezdve a klasszikusig mindenféle változat megtalálható. Mivel ezt az erdélyi finomságot ennyi helyen árulják, nehéz eldönteni, hol kapunk igazán jó minőséget. Ezért most segítünk, és mutatunk hét kürtőskalácsozót Budapesten, ahol garantáltan nem fognak csalódást okozni.
További cikkek
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Top Receptek
Párolt lila káposzta
A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...
Fokhagymakrémleves
Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Még több top recept
Friss receptek
- Zöldfűszeres libaraguleves
- Fokhagymakrémleves
- Lúdlábtorta klasszikusan
- Krémes extra csokis muffin
- Kakaós és fahéjas fonottka
- Zöldséges-sajtkrémes csirkemellragu
Még több friss recept











