2021.12.12.
Megváltozott a szakértők véleménye a D-vitamin-fogyasztásról
A D-vitamin pótlására javasolt napi dózis nem változott, de újdonság, hogy a szükséges mennyiségű vitamint akár egy adagban is beszedhetjük.
A D-vitamin pótlására az októbertől-márciusig tartó időszakban napi 2000 nemzetközi egység (NE) javasolt egy egészséges, normál súlyú felnőtt esetében. Ez a mennyiség orvosi felügyelet nélkül is szedhető, és hosszú távon is biztonságos. Csecsemők és kisgyermekek számára napi 400 NE, kisiskolás korban 1000 NE, a kamaszkorban 2000 NE gyógyszergyári körülmények között gyártott D-vitamin pótlására javasolt készítmények szedése javasolt ősszel-télen, amikor nem ér bennünket elegendő napfény – áll a Semmelweis Egyetem (SE) közleményében.
A tavaszi, nyári hónapokban – áprilistól-októberig – napi mintegy félórányi szabad levegőn, napon töltött tartózkodással biztosíthatjuk szervezetünk számára a szükséges D-vitamint, így ilyenkor nem kell pótolni.

Megváltozott a szakértők véleménye D-vitamin fogyasztásról

D-vitamin-hiány: hazánkban kétszer annyi férfit fenyeget, mint nőt
Problémát is okozhat, ha túl sokat szedünk
Takács István egyetemi tanár, az SE Belgyógyászati és Onkológiai Klinika igazgatója kitért arra is, hogy az elmúlt években 3-5-szörösére nőtt a D-vitamint fogyasztók aránya, ám sokan nincsenek tisztában azzal, hogy a túl nagy dózis (napi 6-10 ezer NE) hosszú távon akár egészségkárosító hatású is lehet. Megnöveli ugyanis a vizeletben a kalciumkoncentrációt, és többek között vesekövet is okozhat.
Mi változott?
Az első hazai, D-vitaminnal kapcsolatos egységes ajánlást tíz évvel ezelőtt fogadták el a szakemberek, akik 3-4 évente újítják meg a D-vitamin szedésével kapcsolatos alapelveket az új tudományos eredmények tükrében. Legutóbb éppen a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika szervezésében valósult meg az a konferencia, ahol a legújabb tudományos kutatásokat vitatták meg, és az ajánlást is frissítették.
A D-vitamin pótlására javasolt napi dózis nem változott, de újdonság, hogy a szükséges mennyiségű vitamint – egészséges felnőtt 2000 NE vitaminigényével kalkulálva – akár heti egy alkalommal (14 ezer) vagy havi egyszeri adagban (60 ezer) is lehet pótolni.
Koronavírus esetén
Nincs szükség ennél magasabb napi adagolásra, kivéve súlyos COVID-19 betegség alatt, amikor 5 napig 12 ezer NE-et, utána 4000 NE-et kap a beteg a kórházi tartózkodás ideje alatt, és ezzel telítik a D-vitamin raktárát, ezért hívják ezt telítő dózisnak – magyarázza a professzor, utalva arra, hogy összefügg a D-vitamin-hiány és a COVID-fertőzés súlyosabb lefolyása.
Dr. Takács István kiemelte, hogy a D-vitamin fontos szerepet játszik a csontanyagcserében, a daganatok – leginkább a vastagbél- és emlőrák – megelőzésében és a daganattúlélésben, illetve az autoimmum betegségek elleni küzdelemben is.
Még több vitamin:
- A szakértő elárulja, hogy kell-e vitamint szedned télen
- Jobb ha tudod a következőket, mielőtt D-vitamint vásárolnál
- Innen tudhatod, hogy B12-vitaminhiányod van
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















