2020.11.30.
D-vitaminnal az Alzheimer-kór megelőzéséért
A D-vitamin szerepe ma már bizonyítottan jóval szélesebb, mint azt pár évvel ezelőtt gondoltuk. Például segíthet egyes időskori betegségek megelőzésében.
A D-vitamint a zsírban oldódó vitaminok közé soroljuk, bár valójában csupán orvostörténeti okokból nevezzük így. Felfedezése óta kiderült, hogy tulajdonképp nem is vitamin, inkább egy hormonféle, amelynek szerkezete hasonlít a szteroid hormonéhoz.
Az elmúlt években számos kutatás fókuszált a D-vitamin szerepének vizsgálatára, úgy tűnik, a korábbiakban vélelmezett hatásainál jóval szélesebb körben segíti egészségünk védelmét.

A D-vitamin és az időskori betegségek
A D-vitamin hiány szempontjából az idősebbek különösen veszélyeztetettek, ugyanis a D-vitamin képzés a bőrben az életkorral jelentősen csökken.
A D-vitamin hiány egyrészt csontritkulást okozhat, amely fokozza az elesések miatti csonttörések kockázatát, de szerepe lehet a demencia (elbutulás, kóros szellemi hanyatlás) kialakulásában is, mivel a D-vitamin szükséges az idegsejtek fejlődéséhez, működésük fenntartásához, funkcióik megőrzéséhez és egyben gyulladáscsökkentő hatású is.
A közelmúltban végzett kutatások eredményei alapján a D-vitamin az agyban védi az erek egészségét, valószínűleg segít megelőzni az érelmeszesedést, ezzel hozzájárul az agy oxigénellátásának fenntartásához. A két évvel ezelőtti kutatásban közel 1700 felnőtt egészségi állapotát vizsgálták 5 éven keresztül. Az alacsony D-vitamin szinttel rendelkezőknél 53%-al nagyobb eséllyel alakult ki demencia, mint azoknál, akik D-vitaminszintje megfelelő volt, és ezeknek a személyeknek 70%-al nagyobb volt az esélyük az Alzheimer-kór kialakulására is.
Olvasd el kapcsolódó cikkünket!:
Táplálkozással az Alzheimer-kór ellen
A D-vitaminról
A D-vitamin számos szerepe közül a legismertebbek talán a csontok egészségének megőrzése és a kalciumháztartás egyensúlyának fenntartása a szervezetben. Segíti a kalcium felszívódását és szabályozza a szervezet számára az egészséges csontképzéshez szükséges kalcium- és foszfátmennyiséget. Elegendő D-vitamin nélkül a csontok elvékonyodhatnak, törékennyé válhatnak és deformálódhatnak. A D-vitamin hiánya súlyos esetben gyermekeknél angolkórt, felnőtt korban csontlágyulást okoz, idős korban megnöveli a csontritkulás kockázatát.
Grillezett makréla
Szardíniás Cézár saláta
Borjúmáj vajban sütve
Hogyan juthatunk D-vitaminhoz?
A táplálkozáson keresztül bevihető D-vitamin legjobb természetes forrásai: az olajos halak (pl. lazac, szardínia, makréla, tonhal stb.), a tőkehalmáj olaj, a borjú- és a marhamáj, a borjúhús, a gomba (vargánya, csiperke), a tojássárgája.
Bár D-vitamin a táplálékból is kerül a szervezetbe, a legfőbb D-vitamin forrást számunkra a napfény jelenti. Általában napi tíz-tizenöt perces, az arcot és a fedetlen végtagokat érő, nyári, nappali UV-B sugárzás már elegendő a szervezet számára szükséges D3-vitamin előállításához. Bőrünk D-vitamin-képző kapacitása nagy, de bizonyos fénymennyiség felett már nem nő tovább. A napfény segítségével előállított D-vitaminra szüksége van szervezetünknek, de bőrünk egészségének védelme érdekében legyünk elővigyázatosak, mindenképpen tartsuk be a napozás általános szabályait. Amennyiben a szükségesnél több időt töltünk a napon, kockáztatjuk a leégést és annak káros következményeit, de a képződő D-vitamin mennyisége nem növelhető tovább.
Olvasd el kapcsolódó cikkünket!
Éghajlatunkon a téli, kora tavaszi hónapokban a napsugarak kisebb beesési szöge miatt kevesebb D-vitamin termelődik, ezért ezekben a hetekben D-vitamin hiány alakulhat ki, amely egészségi kockázatot jelent. A D-vitamin a csontokon kívül más, lágy szövetben, például az agyban is kimutatható, emellett fontos szerepe van az anyagcsere- a szív- és érrendszer, valamint különböző daganatos betegségek megelőzésében is.
Szellemi és testi frissességünk érdekében ne feledkezzünk meg a D-vitamin fontosságáról, töltsünk minél több időt a szabadban (a napozáshoz kapcsolódó óvintézkedések mellett). Étkezzünk minél változatosabban, a téli hónapokban pedig a vitaminpótlással kapcsolatosan kérjük szakember: orvos vagy dietetikus tanácsát.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















