2023.11.08.
David Beckham 50 ezer fontos kerti konyháját szívesen kipróbálnánk
David Beckham 50 ezer fontos kerti konyhája nálunk biztosan bekerült a top 5 celebkonyha közé, ahol bármikor szívesen főznénk...vagy vendégeskednénk!
David Beckham és felesége, Victoria Beckham sosem voltak szégyellősek, már hosszú évtizedek óta a nyilvánosság előtt élik az életüket, most pedig az otthonukba, egyenesen a kanapéjukra is beinvitálták a kamerákat legújabb, Beckham című Netflix-sorozatukban. A szériát maga David rendelte, így semmi olyan nem került bele, amit ne akartak volna maguktól is elmondani vagy megmutatni, de így legalább megleshettük, hogy tölti az idejét a család. Kiderült, a főzés igencsak fontos helyet foglal el az életükben, ráadásul mindezt egy elképesztően fényűző, 50 ezer fontos (közel 22 millió forintos) kültéri konyhában teszik.
David ugyanis szakács fiához, Brooklynhoz hasonlóan nagyon jól főz (étkezési szokásait és diétáját látva Victoriával kapcsolatban vannak fenntartásaink ezen a téren khm...).
Bár a botrányaik és a megcsalás is szóba került a sorozatban, minket inkább az kötött le, amikor az egyik epizódban David elárulta, a legtöbb hétvégéjét azzal tölti, hogy az 50 ezer fontos BBQ-sátrában főz, amely egy 12 személyes asztallal és egy hatalmas grillsütővel van felszerelve. Ezt szemlélteti is a sorozatban: miközben gombát süt, és sültet készít vacsorára, bemutatja pazar főzőkuckóját.
„Szombat reggelente itt sürgök-forgok, ez az én menedékem" - mondja.
Délelőtt 11-től este 9-10 óráig itt vagyok, néha tovább is, és csak grillezek! Csak ennyit csinálok, hozom az iPadet, nézem a focit.
Az igencsak borsos árú szabadtéri konyhát valójában a híres haver, a filmrendező Guy Ritchie cége, a The WildKitchen tervezte, és egy The WildTable nevű szabadtéri grillt tartalmaz, amelyet maga Ritchie úgy jellemzett, mint „a főzés, az összejövetelek és az étkezés vadonatúj módját". Az információk szerint a grill üvegfedele alatt lehet faszenet vagy fát égetni, a füstöt pedig egy füstcsatornán keresztül vezeti el a berendezés. Egy négyszemélyes változat ára 2500 font körül mozog, míg egy olyan 12 személyes modell, mint amilyen Bechaméknél is van, 50 ezer fontot kóstál.
David pazar szabadtéri konyhája WildTent sátorral is rendelkezik, amely visszahúzható vásznának és keményfa padlójának köszönhetően biztosítja, hogy az év bármely szakában el lehessen itt költeni egy vacsorát. Beckham korábban már bemutatta a lenyűgöző berendezést az Instagramon, miközben hozzátette, hogy a grillen sütött hal messze a legjobb volt, amit valaha evett.

Victoria Beckham megmutatta az edzését...és félmeztelen Davidet is villantott
Bár a rajongók most először kaphatnak intim betekintést Beckham főzés iránti szenvedélyébe, legidősebb fia és szakácstársa, Brooklyn elárulta, hogy ez egy régi szenvedélye, ami hatással volt az ő pályaválasztására is.
„Felnőttként apám mindig is imádott a konyhában tevékenykedni" - mondta Brooklyn az Insidernek. „És nagyon kicsi babaként volt szerencsém vele együtt utazni a világban, és különböző konyhákat kipróbálni. Azt hiszem, a főzés és a különféle konyhák kipróbálása iránti szeretetemet egyértelműen az apámtól örököltem.”
Címlapkép: Getty Images/Marc Piasecki/WireImage
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
- Megmutatta menő palacsintás trükkjét a 47 éves David Beckham
- Brooklyn Beckham szerint séfként lehet 470 milliós autója
- Victoria Beckham aggódik, hogy a lánya testszégyenítő kommenteket fog kapni
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















