2023.12.18.
Mi legyen az ebéd december 24-én?
Hiába érezzük úgy, hogy karácsonykor folyamatosan eszünk, a nagy vendégvárások és ünnepi vacsorák előtt könnyen előfordulhat, hogy a fél családnak kopog a szeme, a gyerekek pedig folyamatosan nyafognak, hogy mikor ehetnek már ha nem is a finomságokból, csak legalább valami fogukra valót. Ötleteket adunk, milyen „hétköznapi ételek” készülhetnek az ünnepi hajtás közepén.
A gyerekek és az idősebb családtagok nem feltétlenül tudják kivárni, míg minden étel elkészül, mindenki megérkezik az ünnepi lakomára, ráadásul a számos konyhai előkészület, sütés-főzés közepette még a gyerekek kisétkezéseiről is gondoskodnunk kell. Hiszen számukra akkor is kell reggelit, ebédet és uzsonnát készíteni, ha mi magunk egész nap koplalunk, mert tudjuk, este véget nem érő finomságok sora vár majd ránk. De mi legyen az ebéd 24-én?

5 étel, ami a gyerekek kedvence lesz karácsonykor
Reggeli – nemcsak sütiből
Bár kézenfekvő lenne – és nem állítjuk, hogy nem fordul elő karácsonykor a még a legegészségtudatosabb háztartásban sem – , azért ne kizárólag a karácsonyi süteményekből szemezgessünk közvetlenül ébredés után. Jó dolog egy-két falat mézeskalácsot vagy zserbót, szelet bejglit eleszegetni a reggeli kávéhoz, kakaóhoz, de a gyerekek számára fontos, hogy ne kizárólag cukros finomságokkal induljon a nap. Egy gyors rántotta, tükörtojás vagy épp egy, az előző napi sültből vágott vékony szelet hús egy szelet kenyérrel, nyers zöldségekkel remek indítása a napnak, és különösebb előkészületeket sem igényel.

A legkrémesebb rántotta - ő is jöhet reggelire! Katt a képre!
Ebédre – macera, de muszáj
Macerás nekiállni még egy ebédnek 24-én, ha közben már a vacsoramenü összeállításánál kellene járnunk, de éhesen a feszültség is egyre nő, úgyhogy inkább készüljünk valami gyors és egyszerű fogással. A krémlevesek például pillanatok alatt összedobhatók és turmixolás, ízesítés után máris egy tál laktató finomsággal kínálhatjuk az éhes gyerekeket, de ha szeretik a szendvicseket vagy wrapeket, akkor egy fullos, zöldséggel, esetleg szendvicskrémekkel megpakolt szendvics is jó választás ebédre. Akár maguknak is összeállíthatják, kerülhet bele az előző napi sült húsból vagy salátából, mártásból is.
Zapiekanka, a lengyel melegszendvics
Szaftos mákos guba
A legegyszerűbb sütőtökkrémleves
Sok családban a december 24-ei menüsor már az ebéddel elkezdődik, ilyenkor sokan készítenek például mákos gubát, hiszen egy viszonylag gyorsan és egyszerűen összeállítható ételről van szó, amit aztán csak be kell dugni a sütőbe és ki-ki a maga tempójában ehet belőle, melegen, langyosan ugyanolyan finom. Azok a gyerekek, akik nem annyira rajonganak a mákért, kaphatják kakaóval rétegezve.
Végül az sem szentségtörés, ha a gyerekeknek gyorsan összedobunk egy paradicsomos tésztát, hiszen percek alatt megvan, osztatlan siker övezi a legtöbb családban, és remekül eltelít addig, amíg az igazán laktató és fontos ételek asztalra nem kerülnek.
Egyedényes paradicsomos tészta
Egyedényes zöldséges spagetti
Gyors spenótos-csicseris egytálétel
Kukkants be a mélyhűtőbe
Sokszor az a legegyszerűbb, ha előkapunk valami félkész ételt a fagyasztóból: nem szentségtörés, ha időszűkében fogunk egy fagyasztott zöldségmixet és húsgolyóval találjuk, vagy készül mellé a sütőben fagyasztott szalmakrumpli, krokett. Sőt, a gyerekek nagy kedvencei, a szilvás és túrós gombócok és különböző batyuk is remek gyors ebédek ilyenkor, de ha korábban lefagyasztottunk például egy adagot a múltkori chiliből, fasírtból vagy épp bolognaiból, most örülhetünk, hogy pillanatok alatt friss finomságokat varázsolhatunk belőlük.
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Ezeket a finomságokat is készítsd el otthon:
- A kívül ropogós, belül szaftos mákos guba létezik, és így készül
- Selymes sodót rejtenek a dundi, diós aranygaluska-batyuk
- A forralt borban fürdőző körték csokikenyérben alusszák téli álmukat
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept





















