Gasztro

2020.11.30.

Dél-Burgenland: tökéletes hely az őszi kikapcsolódáshoz

Burgenland egyetlen tájegység Ausztrián belül, mégis három részre osztható. Most a déli rész könnyed borait, házias ízeit és szabadidős lehetőségeit próbáltuk ki!

Dél-Burgenland Szombathely magasságában kezdődik, és nagyjából Graztól északra ér véget. A lankás, napos terület nagyon kedvez a szőlőtermesztésnek és a szabadtéri sportoknak, kirándulásnak, a hely gasztronómiája pedig igazi gyöngyszem Ausztrián belül is.

Három napos túránk második napján jártuk körbe a területet - először egy libafarmon, majd egy tipikus, helyi fogadóban jártunk, a kettő között pedig megnéztük a környék autentikus pincesorait, a Kellerstöcklöket, és kipróbáltuk az e-bike-ot is.

Szent Márton itt is szent

Akárcsak nálunk, Burgenlandban is nagy hagyománya van a Márton-napi libának és a köré épülő szokásoknak. Első úti célunk egy libafarm volt - a tulajdonos, Herta, több mint 10 éve vezeti a libafarmot, ahol a lakók egész életükben Márton-napra vagy karácsonyra készülnek. Frau Schmidt korábban is foglalkozott libatenyésztéssel, de az elmúlt években - akárcsak itthon - annyira megnőtt az igény novemberben a libára, hogy egy nagyobb farmot vásárolt, saját feldolgozóval.

Libafarm Eisenberg an der Pinkában

Ahogy Magyarországon, úgy Burgenlandban is évszázadokon át volt hagyománya a novemberi újborral összekötött libafogyasztásnak, de a XX. században szépen lassan elkezdett kikopni a köztudatból - míg aztán húsz éve újra divatba nem jött. Frau Schmidt több száz libáját általában augusztus végéig lefoglalózzák, így aki most szeretne tőle egész libát venni, az sajnos elkésett. Viszont Burgenland déli részének bármelyik éttermében megtalálhatjuk őket november elejétől egészen karácsonyig, míg a libaszezon kitart.

Skanzen az egész vidék

Dél-Burgenlandban viszonylag kevés nagyobb város van, annál több pici falucska, amelyek mintha mind a múlt században épültek volna. Mivel régi borvidékről van szó, több helyen találhatunk gyönyörűen karban tartott Kellerstöcklt. A Kellerstöckl a szőlőskertek tipikus épülete, olyan ház, aminek az alján pince található, a teteje pedig lakóépület.

Tipikus, dél-burgenlandi Kellerstöckl

A múlt század közepén nagyon sok Kellerstöckl ürült ki, de a turizmus fellendülésével egyre többet renoválnak és adnak ki, ráadásul kedvező árakon. A többi Kellerstöckl borozóként üzemel - általában délután 2-től kóstolhatjuk meg a helyi borokat. A környék a sportokra is tökéletesen alkalmas, a sétától a túrázáson át a biciklizésig. Több helyen bérelhetünk e-bike-ot, ami még a segwaynél is jobb találmány. Na jó, persze nincs új a nap alatt, húsz éve még itthon is elterjedt volt, hogy vidéken motorral megtoldott biciklivel rótták az utakat a lakosok.

Szüret Dél-Burgenland lankái között

Az e-bike egy nagyon hasonló koncepcióra épül, azzal a nagy különbséggel, hogy elektromos áram hajtja, így nem szennyezi a környezetet. A lankás táj nagy részén könnyedén tekerhetünk önerőből is, de ha meredekebb részekre érünk, akkor nagyon jól jön a rásegítés. Pár óra kényelmes tekerés után így is biztosan eleget mozgunk ahhoz, hogy betérjünk egy jellegzetes, helyi...

...Buschenschank-ba!

A Buschenschank egy tipikus osztrák fogadó - olyasmi, mint amit a Sissy filmekben láttunk. Házias konyha, nagyrészt hidegtálak és saláták, felvágottak alkotják az étlapot, hagyományos receptek, helyi alapanyagokból. No meg a borok! Az árak nagyon barátiak, a fogások bőségesek. Az osztrákok általában uzsonnázni térnek be ezekre a helyekre, de a laktató fogások miatt ebédidőben is nyugodtan beülhetünk. Már ha nyitva vannak - a Buschenschanknak ugyanis nincs állandó nyitvatartása, a vendégeket akkor várják, ha a fogadó ajtajára ki van téve egy csokor virág vagy egy zöld ág.

Hideg felvágottastál helyi specialitásokkal

Az étlap nem hosszú, de válogatott vidéki finomságok vannak rajta - mi egy felvágottsaláta, egy vegyes felvágottas tál és egy sültzsíros kenyér mellett döntöttünk. A felvágottsalátát, hogy hűek legyünk a valósághoz, Wurstsalat, vagyis virslisaláta néven rendeltük, és valamilyen hazai, majonézes jellegű ételre voltunk felkészülve. Mivel az osztrákok híresen jó virsliket készítenek, ráadásul a Buschenschankok a helyi alapanyagokról híresek, nagyon kíváncsiak voltunk, milyen egy majonézes verzió tisztességesen elkészítve, de csalódnunk kellett. Na nem az ízében - ritka finom salit kaptunk - , de a vékonyra vágott házi felvágott zöldsalátával, tökmagolajjal, savanyúsággal és hajszálvékonyra vágott ecetes hagymával semmi köze nem volt a majonézes verzióhoz.

A Wurstsalat

A válogatástálon többfajta házi és környéki felvágott volt a sonkától a köményes sült húsig, savanyúságokkal és hagymás babsalátával, amit nagyon szerettünk. A sült húsos kenyér kb. fél méter hosszúra sikeredett, házi kenyér volt hússütésből maradt ízes zsírral, és erejét vesztett, harsogó ecetes hagymával. Az igazi, dél-burgenlandi különlegesség azonban pohárban érkezett: megkóstoltuk az Uhudlert is!

Sültzsíros kenyér - már ettől az egytől is jóllaktunk volna!

Az Uhudler egy direkt termő szőlőből készült bor, Amerikából érkezett a filoxérajárvány után. A színben rozéra emlékeztető, szamócás, fekete szedres ízű könnyed bor a környék ikonikus nedűjévé vált, de a hetvenes évekre amolyan "házi borrá" csúszott vissza. A nyolcvanas évek közepi borhamisítási botrány után az osztrák törvények szigorúan megtiltották a "házi bor" készítését, így az Uhudlert is betiltották, rajongói azonban azóta kilobbizták, hogy nyolc dél-burgenlandi községben mégis forgalmazhassák a szamóca zamatú bort. Ha erre járunk, mindenképpen kóstoljuk meg, hiszen tényleg helyi különlegességről van szó!

Hol?

Ebéd és uhudler kóstoló: Buschenschank Herzeg, Gaaser Berg 147, 7521 Eberau

E-bike bérlés: Reisebüro Fox Tours, Wiener Strasse 27, 7400 Oberwart

Tovább a tervezéshez, ha kedvet kaptatok egy őszi burgenlandi gasztrokirándulásthoz, ide kattintsatok!

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Fokhagymakrémleves sajtos pirítóssal, fehér csészében tálalva

fokhagymakrémleves

Fokhagymakrémleves

Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...

Klasszikus lúdlábtorta, fehér tortatálon tálalva, étcsokoládé-krémmel és meggyszemekkel

lúdláb torta

Lúdlábtorta klasszikusan

A lúdlábtorta egy igazi klasszikus desszert, melyben az étcsokoládé és az alkoholba áztatott meggy ikonikus párosa találkozik. Elegáns és ünnepi, ezért jó választás különleges ...

Csokoládés muffinok színes cukorkákkal megszórt, vastag csokikrémmel a tetejükön, világos faasztalon elrendezve.

csokis muffin

Krémes extra csokis muffin

Ezzel a recepttel többet kísérletezgettem, először gluténmentesen készítettem (egy vendég miatt). De muszáj volt simán is elkészítenem, így egy kicsit variáltam az adagokon és így ...

Még több recept

Neked ajánljuk

Fokhagymakrémleves videó

Fokhagymakrémleves

Legnépszerűbb cikkek

Leander átteleltetés

Otthon

Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...

November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!

Sertéshús szupermarketben

Vásárlás

Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...

Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

Karácsonyfát nézegető nő és kisgyerek

Otthon

December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...

Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.

Nosalty

gyümölcsök előtt ülő kislány két szedret tart a szeme elé

Otthon

Nem az alma, nem a banán: ilyen gyümölcsöt enne a...

A napi öt adag zöldség és gyümölcs régóta az egészséges táplálkozás egyik fontos alapelve, egy friss kutatás szerint azonban nemcsak a mennyiség számít. Az sem mindegy, milyen gyümölcsöket és zöldségeket választunk, ha szeretnénk minél több, a szív- és érrendszer számára kedvező növényi vegyülethez jutni.

Nosalty

Vajas kenyér

Otthon

Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol

Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.

Nosalty

További cikkek

Vajas kenyér

Otthon

Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol

Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.

Karácsonyfát nézegető nő és kisgyerek

Otthon

December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...

Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.

tárkonyos csirkeraguleves

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Rendkívüli raguleves, ropogós rántott zöldség és...

Kanalazzuk bátran a gazdag ragulevest, ami után kedvenc rántott zöldségünk érkezik, a cukkini... kitaláltátok, ugye? A desszertbe répa került, mert ősszel is imádjuk, sőt, extra citrommal is feldobjuk a sütiszeletünket.

Még több cikk

Top Receptek

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

parolt-lila-kaposzta

párolt káposzta

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...

aranygaluska-ahogy-nagymamam-kesziti

aranygaluska

Aranygaluska ahogy a nagymamám készíti

Jó, hát tudom, hogy van már pár aranygaluska receptünk, de ilyen még nincs! :) Nem a tésztában van a pláne, gyanítom, a nagymamámat is Horváth Ilona tanította aranygaluskát készíteni, ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept