2023.05.07.
5 nyomós ok, hogy miért egyél rendszeresen desszertet
Általános vélekedés, hogy ha fogyni akarunk vagy szeretnénk egészségesek lenni, akkor az édesség tiltólistás. Pedig a tiltásnak, egy kedvenc finomság megvonásának a hatása inkább ellentéte lesz, mint amit elérni kívánunk. Most 5 nyomós, dietetikusok által is alátámasztott érvet hozunk, miért érdemes rendszeresen édességet fogyasztani!
A vég nélküli diéták és fogyási tippek világában mindig akad egy étel vagy ételcsoport, amit ősellenségnek kiáltanak ki. A desszertek amióta az emberek diétáznak mostohán vannak kezelve, pedig nekik is megvan a helyük és szerepük a táplálkozásunkban.
A teljeskörű engedély bármilyen étel elfogyasztására, beleértve a desszertet is, segít visszavenni a hatalmat a káros diétakultuszoktól, és bizalomteljesebb kapcsolatot kialakítani a testünkkel és önmagunkkal
A diéták nagyon gyakran egy elnyomó, korlátozó szempontrendszert vezetnek be az életünkbe, amik időt és energiát igényelnek, miközben mentálisan is megterhelhet a sok szabály és tiltás betartása. A kiegyensúlyozott és egészséges táplálkozás rendkívül fontos, de nem tesz jót, ha csak a kontroll, és az a vágy irányítja az életünket, hogy a lehető legkisebbre fogyasszuk magunkat. A mai világban persze a legtöbbünk küzd az önértékelésével a ránk ömlő retusált képdömpingnek köszönhetően, de ha ezt rendbe tesszük magunkban, visszaszerezhetjük a hatalmat a mindennapjaink felett és kapcsolódhatunk magunkhoz. A lényeg a mértékletesség, és hogy engedélyt adjunk magunknak, hogy elfogyasszuk azokat az ételeket, amiket megkívánunk (kivéve persze, ha érzékenyek vagyunk rájuk).

5 nyomós ok, hogy miért egyél rendszeresen desszertet
„A diétás kultúra arra késztet, hogy hibáztasd magad azért, mert élvezed az élet egyszerű örömeit, ennek hatására elveszíted az önbizalmadat az ételválasztásaidban, és hogy mit ehetnél és mit kellene fogyasztanod" – mondta Patricia Kolesa, dietetikus a Well&Good magazinnak.
Ha engedélyt adsz magadnak arra, hogy minden ételt élvez, akkor tudatosabb megközelítést és nagyobb rugalmasságot teszel lehetővé az ételválasztásodban.
Ha külső erők által meghatározott étkezési szabályokat követünk, az azt is jelenti, hogy süketek leszünk a testünk igényeire, jelzéseire és útmutatásaira. Gyakran előfordul, hogy függőséget érzünk, vagy túlzásba visszük az édességek fogyasztását, ha tiltólistára tesszük őket.
„Ha engedélyt adsz magadnak, hogy megehesd a desszertet, akkor megeszed, és továbblépsz, miközben tudod, hogy ott lesz, amikor újra megkívánod" – mondja Kolesa.
A desszert kihagyása nagyobb fiziológiai stresszt okozhat, mint az elfogyasztása
Az étkezési szabályok, beleértve a desszertekre vonatkozó szabályokat is, szintúgy stresszt okoznak a testünkben és az elménkben, és a krónikus stressz olyan betegségekkel hozható összefüggésbe, mint a depresszió és a szívbetegségek. A munkahelyi, otthoni feszültség mellé kell nekünk, hogy még egy brownie miatt is stresszeljünk?
Csokikrémes répaszelet
Fordított epertorta
Áfonyás-orgonás banánkenyér
A desszert elfogyasztásának merev feltételekhez kötése a táplálkozási rendellenességek egyik formája is lehet, ami az étkezéssel kapcsolatos aggodalommal, társadalmi elszigetelődéssel és fokozott szorongással jár.
A valóság az, hogy a mentális és érzelmi stressz, amit a desszert megvonása jelenthet, valójában több kárt okozhat, mint bármelyik étel, amit megeszünk
– mondja Kristi Ruth dietetikus
Ráadásul nem ritka, hogy a desszert helyettesítésére szánt ‘egészségesebb alternatívából’ sokkal többet eszünk, ezzel túlkompenzálva a valójában vágyott étel hiányát.
Arról nem is beszélve, hogy cukormentes desszertek jellemzően tartalmaznak cukoralkoholokat, amelyek egyeseknél gyomor-bélrendszeri stresszt okozhatnak (például puffadást és gázképződést).
A rendszeres desszertfogyasztás normalizálja önmagát

4 szokás, ami a hosszú élet titka a világ legidősebbjei szerint
Amint megvonunk magunktól valamit, például az édességeket, olyan hatalmi helyzetbe kerül, ami nem indokolt. Pedig a desszertek rendszeres fogyasztása, ami jelenthet napi vagy heti rendszerességet is az igényeidnek megfelelően, és változhat hónapról hónapra vagy szezonról szezonra, segít a többi élelmiszerrel egy szintre, semleges pozícióba helyezni őket. Biztosan te is tudod, hogy ha egy bizonyos ételt tiltólistára teszel, utána úgy érzed, mintha állandóan csak azt kívánnád.
Segít nekünk abban is, hogy lassan eltávolítsuk az indokolatlan bűntudatot és szégyenérzetet, ami gyakran akkor jelentkezik, amikor megesszük azt a tiltott fagylaltot, pitét, muffint. Az étel jó lesz, a süti pedig süti lesz – semmi több –, és nem vagyunk "rosszak", ha megesszük, vagy "jók", ha kihagyjuk. „Azzal, hogy engedélyt adunk magunknak, hogy minden ételt megehessünk, segíthet az ételsemlegességben és az ételek erkölcsi értékének megszüntetésében" – teszi hozzá Kolesa.
Plusz a desszert rendszeres fogyasztása pozitív példát mutat a környezetünknek is: a desszert élvezete bűntudat nélkül, az egészségünkkel való törődés mellett is lehetséges.
A desszertek gyakran alapvető tápanyagokat tartalmaznak
Az egészséges életmód híveinek értelmezésében az édesség maga az ördög, minden rossz forrása, amivel csak üres, értéktelen kalóriákat viszünk be a szervezetünkbe. Pedig tévhit, hogy a desszertek nem nyújtanak nekünk semmilyen értékes tápanyagot.
Valójában gyakran remek forrásai annak a három makrotápanyagnak, amelyre a testünknek és az agyunknak naponta többször is szüksége van a megfelelő, kiegyensúlyozott működéshez: ezek a szénhidrátok (tejtermékekből, gyümölcsökből és gabonafélékből), zsírok (olajokból és vajból) és fehérjék (diófélékből és tejtermékekből). Emellett általában olyan alapvető vitaminokkal és ásványi anyagokkal is ellátnak minket, mint a D-vitamin és a kalcium, valamint rostokkal és antioxidánsokkal (gondoljunk a tejtermékekre, az étcsokoládéra, a gyümölcsös gabonákra és a diófélékre).
Arról pedig, hogy a csokoládénak mennyi előnyös hatása van az egészségünkre egyre több kutatás jelenik meg – többek között összefüggéseket találtak a csokoládéfogyasztás és a depressziós tünetek javulása között.

Van, amikor érdemes desszertezni
Egy finom desszert elfogyasztása az egyik módja annak, hogy megtapasztaljuk az élet örömét - az étel fizikai és érzelmi szinten táplálék.
A helyzet az, hogy nem vagyunk rossz emberek, ha élvezzük az ételeket, beleértve az édességeket is – egyszerűen emberek vagyunk, és mindannyian megérdemeljük, hogy élvezzük az evést. Az evésnek azon felül, hogy az adott pillanatban örömet okoz, közösségformáló ereje is van, és nagyban befolyásolja az emlékeinket is, idézzük csak fel a nagyi húslevesét vagy paprikás nokedlijét.
Az étel sokkal több, mint kalóriák és makrotápanyagok összessége. Kényeztet, örömet okoz, összekapcsol, emlékeket idéz fel – ezért is olyan fontos, hogy a mai világban meggyógyítsuk az ételekhez kötődő viszonyunkat, és ezen keresztül magunkat is.
Még több a hosszú életről:
- A hosszú élet 9 titka - legalábbis e szerint a 101 éves olasz úr szerint
- Ez a hosszú élet titka: 5 szokás, amivel akár tíz évvel tovább élhetsz
- Ez a hosszú élet titka a 111 éves úr szerint
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















