2023.10.29.
Segítik vagy akadályozzák egymást a diétázó szerelmesek?
Azt gondolhatnánk, hogy ha párban vágunk neki a fogyókúrának, könnyebb dolgunk lesz. Egy új tanulmány szerint azonban ez nem feltétlenül van így.
A Connecticuti Egyetem kutatói szerint nem feltétlenül könnyebb ellenállni a gasztronómiai kísértéseknek vagy éppen elmenni edzőterembe akkor, ha ebben a szerelmünk is mellettünk áll. A tanulmány szerzői azt találták, hogy a párok tagjai nem befolyásolják egymást, amikor olyan tényezőkről van szó, mint például az önkontroll vagy a kitartás – amelyek, mint tudjuk, elengedhetetlenek a fogyáshoz és testsúlymegtartáshoz.

Segítik vagy akadályozzák egymást a diétázó szerelmesek?
Ugyanakkor a projekt rávilágított arra, hogy nagyon is lehetséges egyéni szinten pozitív viselkedési változásokat elérni, ha megfelelően avatkozunk be a szokásainkba. Más szóval: lehet, hogy nem számíthatunk a partnerünk segítségére, de mindenki képes arra, hogy felhagyjon a saját rossz szokásaival.
Korábbi tanulmányok már ezt megelőzően is rámutattak, hogy mind az önkontroll, mind a kitartás összefüggésben áll a fogyás/testsúlymegtartás képességének javulásával. A korábbi tanulmányok azonban nem értékelték mindezt a párokra vonatkoztatva.
Azt akartuk látni, hogy van-e erre valamilyen hatása a párkapcsolatoknak
– mondja professzor Leahy, egészségtudományi professzor, az InCHIP igazgatója, aki egyben a tanulmány egyik vezetője is. Hozzátette: „Vagyis hasonló szintű önkontrollal rendelkeznek a partnerek? És hasonlóképpen változik-e az önkontroll a párok tagjaiban, ahogy haladnak előre a fogyókúrás programjukban?”

Ilyen hatása van a párkapcsolatunkra annak, hogy mit eszünk
Ez a vizsgálat egy évig tartott, beleértve egy hathónapos beavatkozási időszakot, amelyet újabb hat hónap elteltével egy újraértékelés követett, mind a 64 résztvevő pár körében. A résztvevőknek egy sor kérdőívet kellett kitölteniük az önkontroll és a kitartás szintjének felmérésére, mind a vizsgálat elején, mind annak a végén. A kérdőívekben olyan állítások voltak, mint például: „Jó vagyok abban, hogy ellenállok a kísértésnek” vagy „a kudarcok nem veszik el a kedvem”.
Eközben a résztvevők egy viselkedési súlycsökkentő beavatkozással is megismerkedtek, amelynek célja a napi kalóriabevitel csökkentése és a fizikai aktivitás növelése volt. Mindeközben olyan viselkedési készségeket igyekeztek bennük kifejleszteni, amelyek elősegítik a pozitív változásokat – ilyen például a célok kitűzése és az ingerkontroll.
A tanulmány végére a kutatók egyáltalán nem fedeztek fel semmiféle befolyást a párok tagjainál.

Arra jutottak, hogy a párkapcsolatban élők nem kezdték hasonló szintű önkontrollal vagy kitartással a folyamatot, és ha az egyik fél a vizsgálat során javította valamelyik tényezőt, akkor partnerük nem feltétlenül tapasztalt ezzel kapcsolatos változásokat.
A párok hajlamosak osztozni a súlykezelési magatartásokon, de a tanulmány szerint nem volt semmilyen szociális befolyás közöttük, amikor az önuralomról vagy a kitartásról volt szó
– magyarázza Leahey professzor. Ennek ellenére kiemelte: a résztvevők általános fejlődést tapasztaltak ezeken a területeken.
„Ez arra utal, hogy mindkét konstrukció képlékeny. (...) Néha az emberek úgy gondolják, hogy az önuralom nem változik. De ez a tanulmány azt mutatja, hogy egy viselkedési súlycsökkentő programmal, amely viselkedésmódosítási stratégiákat tanít, javíthatjuk az emberek önkontrollját vagy a cél elérését” – magyarázza Leahey.
Ez a kutatás megerősíti a korábbi munkákat, amelyek azt sugallják, hogy az önkontroll és a kitartás összefüggésben áll a sikeresebb súlykezeléssel. Ez nem véletlen: ezek a tulajdonságok gyakran olyan létfontosságú egészségmegtartó szokásokhoz is kapcsolódnak, mint a rendszeres testmozgás.
Még többet olvashatsz a fogyásról itt:
- Megmenthető edzéssel a rossz étrend?
- 8+1 tipp, hogy ne szedd vissza jojózással a leadott kilókat
- Nem kell minden nap számolnod a kalóriákat a tartós fogyáshoz
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















