2021.02.17.
A diéta, ami még a mediterránnál is jobbnak bizonyult
Úgy tűnik, hogy az évek óta a legjobb diétaként számon tartott mediterrán diétát lekörözték. Ez most a leghatásosabb diéta!
Ha most keresed éppen a legjobb diétát, akkor meg is találtad! Bár korábban rengeteg kutató vallotta, hogy a mediterrán étrend az egyik legjobb diéta fogyás szempontjából (is), nemrégiben egy kutatásból kiderült, hogy van ennél egy még hatékonyabb. Nemrégiben egy táplálkozással kapcsolatos szaklapban jelentették meg a tanulmányt, amiből kiderül, hogy az alacsony zsírtartalmú vegán étrend sokkal célravezetőbb.

Meglepő eredmények születtek, amikor összehasonlították az alacsony zsírtartalmú vegán és a mediterrán diétát
Összehasonlították
A kísérletben a kutatók 36 hétig vizsgálták a tesztalanyokat. Az egyik csoport a mediterrán diétát követte, a másik pedig az alacsony zsírtartalmú vegán étrendet. A 36 hetet úgy osztották fel, hogy az első 16 hétben a két csoport közül az egyik a mediterrán szerint étkezett, a másik pedig a vegán szerint, ezután 4 hét szünetet tartottak, amikor is a tesztalanyok visszatérhettek a régi életmódjukhoz, majd kipróbálhatták a másik diétát is a következő 16 hétben.
Ameddig a mediterrán diétát követők ehettek csirkét, halat, tejtermékeket, addig a vegán étrendet követők az utóbbiak közül egyiket se, azonban ők fogyaszthattak teljes kiőrlésű gabonákat, és rengeteg gyümölcsöt, zöldséget, illetve hüvelyest. Az utóbbi diétánál ráadásul korlátozták az avokádó, olajos magvak, illetve a kókusz fogyasztását is, hiszen ezeknek magas a zsírtartalma.

Egy hónapig vegánok voltunk, és (majdnem) minden percét imádtuk!
Megdöbbentő eredmények
A vegán diétát követők átlagosan 3 kiló felesleges zsírtól szabadultak meg, ameddig a mediterrán életmódot követők egyetlen dekától sem. Emellett az is a vegán diéta mellett szól, hogy az alanyoknak a koleszterin- és inzulinszintjük is beállt az egészséges szintre. Fontos hozzátenni, hogy a kísérletben résztvevők közül mindenki annyi kalóriát fogyasztott, amennyire szüksége van, koruk és nemük alapján 1800-2500 kalóriát.
A vegán diéta azért is jó megoldás lehet, mert alapvetően egészséges, vitaminban és rostban gazdag növényi alapanyagok és ételek fogyasztására épül.
Még több cikk, ha szeretnéd kipróbálni a vegán diétát:
- 7 krémesen lágy FŐZELÉK, ami ráadásul vegán
- 13 fantasztikus vegán egytálétel
- 6 VEGÁN ebédtipp azoknak, akik növényi alapanyagokból főznének – receptvideóval!
- diéta
- fogyás
- mediterrán diéta
- alacsony zsírtartalmú vegán diéta
- vegán diéta
- 16 8 diéta
- koleszterin diéta receptek
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














