2020.11.30.
Drága vagy olcsó? Ennyibe kerül most a magyar dinnye a piacokon
Három budapesti piacon jártunk, hogy megnézzük, milyen áron kínálják az árusok a sárga- és görögdinnyét. Ti mennyiért vásároljátok a nyári gyümölcsöt (zöldséget)?
"Később indult, de nagyon jó az idei dinnyeszezon"- mondta nekünk több budapesti árus. A magyar termesztésű sárga- és görögdinnyék már kaphatóak a piacokon és a boltokban. Megnéztük, hogy mennyiért!

Rákóczi téri vásárcsarnok
"Jobb az idei termés, mint a tavalyi" - állította nekünk az egyik piaci dinnyeárus, *Vali.*Ahogy minden évben, a vásárlók idén is jobban viszik a görögdinnyét, mint a sárgát. Vali szerint az árak nagyon hasonlóak a tavalyiakhoz. A csarnokban a magyar görögdinnye kilója 198-249 forint körül alakul, a sárgadinnye kilójáért pedig 250-299 forintot kérnek az árusok.
Ez is érdekelhet!
5 tipp, és többé nem hibázod el, melyik dinnye a legédesebb
Fehérvári úti vásárcsarnok
Zsanett is hasonló árakat tapasztalt a tavalyiakhoz. A Fehérvári úti vásárcsarnokban a magyar görögdinnye ára elég vegyesen alakul. A legalacsonyabb ár 199 forint, de a drágább, mézédes magyar dinnyékért akár 298-398 forintot is elkérhetnek az árusok. A sárgadinnye kilója 198-298 forint között mozog. Zsanett azt mondta, a vásárlók mindkét dinnyefajtát keresik, és a nap végére általában minden árut eladnak.
Vámház körúti vásárcsarnok

Akárcsak a Fehérvári úti piacon, a Nagy Vásárcsarnokban is eltérő dinnyeárakat tapasztaltunk. Van olyan árus, aki a magyar görögdinnye kilójáért 199 forintot kér, mások viszont akár280 forintot. A sárgadinnye esetében az ár 198-298 forint.
A nagy különbségekről az egyik árust kérdeztük, aki szerint két tényezőtől függ a piaci ár:
- az beszerzés helyétől,
- és attól, hogy a kereskedő mekkora hasznot akar húzni a vásárlókon.
Vidéki piacok
Ha vidékre utazunk, akkor budapestiekhez hasonló árakkal találkozhatunk. A Piaci Árinformációs Rendszer adataiból kiderül, hogy a görögdinnye átlagára vidéken jelenleg200-280 Ft/kg, a sárgáé pedig 230-300 Ft/kg.
Olcsóbb a bolti?

A bolti árak nem sokban különböznek a piaciaktól. Több áruházlánc akciósan kínálja a görög- vagy sárgadinnyét. Ilyenek most a bolti árak:
- LIDL: magszegény görögdinnye 149 Ft/kg
- PENNY: mézdinnye 349Ft/kg
- CBA:görögdinnye **159Ft/kg,**sárgadinnye 299 Ft/kg
- AUCHAN: görögdinnye 139 Ft/kg, magszegény görögdinnye 128 Ft/kg, sárgadinnye 299 Ft/kg
- TESCO: magszegény görögdinnye 129 Ft/kg, görögdinnye 139 Ft/kg, sárgadinnye 199 Ft/kg
- SPAR: görögdinnye 149 Ft/kg, sárgadinnye 199 Ft/kg
Akár piacon, akár boltban vagy a sarki zöldségesnél vásárolod a dinnyét, nem árt néhány dologra odafigyelned!
Ezeket olvastad már?
Csúcsra törhet a magyar dinnye! - Nem csak itthon, külföldön...
Egyre több magyar termelésből származó görögdinnyét visznek ki külföldre. A magyar görögből leginkább a cseh, a lengyel és a szlovák régiókba kerül meghatározó mennyiség.
5 hiba, amelyet elkövethetsz, mikor a legédesebb dinnyét keresed
Ha görögdinnyére vágysz, de nem tudod, melyik legyen, akkor mondjuk, mire figyelj, és mit felejts el.
Karácsonyról maradt töltött káposztát árultak egy étteremben
Két, Temesvár melletti éttermet is bezáratott a helyi fogyasztóvédelmi hatóság, az egyiket azért, mert egy cseppet túlkoros töltött káposztát kínáltak a vendégeknek.
Horrorisztikus ételárak a Hungaroringen: 2000 egy szelet pizza, 4000 a...
Egy szelet pizza például 2 000 forintba került, egy perec 1 000 forintba, a rétes szintén ennyibe, míg a palacsinta 1 500 - 2 000 forintba került.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















