2020.11.30.
Drágábban élünk, mint egy éve - ezek az élelmiszerek kerülnek jóval többe
A fogyasztói árak átlagosan 2,5%-kal magasabbak voltak idén szeptemberben, mint tavaly. Van olyan élelmiszer, aminek az ára 16,5%-kal emelkedett. Mutatjuk a számokat...
"Már megint minden többe kerül... Régen olcsóbb volt minden" - sejlenek fel bennünk ezek a gondolatok a bolti sorok között sétálva. Sajnos valóban így van, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) frissen közölt adatai szerint 2017. szeptemberében a fogyasztói árak átlagosan 2,5%-kal magasabbak voltak, mint tavaly ilyenkor. Az elmúlt egy évben a legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk, valamint a járműüzemanyagok és az élelmiszerek drágultak.
Az élelmiszerek ára átlagosan3,1%-kal emelkedett. Legjobban a vajak és vajkrémek drágultak - 16,5 százalékos emelkedés egy év alatt. A vaj ára brutális, az Agrárgazdasági Kutató Intézet piaci árinformációs rendszere szerint a 80%-os vaj kilónkénti átlagára 3299 forint, míg a vajkrémé 1716 forint. Az év elején még 2500-2600 forint volt a kilónkénti átlagár a vaj esetében.

A sajt ára 9,5, a sertéshúsé 8,5, a kávéé 7,1, a kenyéré 5,9, a párizsi, kolbászé 5,8%-kal lett.
Szerencsére árcsökkenés is megfigyelhető. A baromfihús ára 12,9%-kal csökkent. A legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk drágultak, átlagosan 6,0%-kal.
Drágult a háztartással kapcsolatos termékek is
Az egyéb cikkek (gyógyszerek, járműüzemanyagok, illetve lakással, háztartással és testápolással kapcsolatos, valamint kulturális cikkek) ára átlagosan 2,7%-kal nőtt, ezen belül:
- a járműüzemanyagok ára 5,3%-kalemelkedett.
- a tankönyvek ára– az ingyenes tankönyvet kapó diákok körének bővítése miatt – 58,7%-kal csökkent.
- a szolgáltatások ára 1,8%-kal lett magasabb.
- a háztartási energia1,0%-kal lett több, a tűzifa 8,8%-kal drágult, míg az elektromos energia, vezetékes gáz és távfűtés ára nem változott.
- a ruházkodási cikkekért 1,1%-kal kellett többet fizetni. A tartós fogyasztási cikkek 0,1%-kal kevesebbe kerültek.
Ezeket olvastad már?
Duplájára nőtt a vaj ára, de jöhet ennél rosszabb is...
Több országban jelentkezett brutális drágulás a vaj árában. A durva folyamat a múlt hetekben fokozódott, de rosszabbra is lehet számítani.
Megkóstoltam a KFC újdonságát, és maradok inkább a rántott csirkénél
Régóta szemezgettünk már egymással, most eljött a nagy találkozás, és kóstolás ideje.
Ha rossz napod van, nézd meg ezt a 20 nagyon...
Formatorták, amelyek fordítottan arányosak a szándékkal - nagyon jót akartak velük, nagyon nem jött össze...sírni viszont lehet - a röhögéstől!
Itt a világvége? - semmi gond, egy áruház már erre...
Egyszerűbbé tették a felkészülést az apokalipszisre, amit jó esetben úgysem élünk túl. Az élelmiszercsomagnak szerencsére azért van haszna is...
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...
Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Palacsinta alaprecept
Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















