2022.08.16.
Ennyivel drágább tavaly óta a húsleves, ha otthon készítjük
Őrületes drágulás történik az országban (is), ez már közhely, na de vajon mit számoltak az okosak, pontosan mennyivel kerül többe tavalyhoz képest az, ha otthon főzünk lecsót, vagy sütünk rántott húst?
Nem meglepő, hogy a globális infláció hatására nemcsak a boltban sorakozó sok-sok alapanyag, hanem maga az otthonfőzés is kezd megfizethetetlen lenni – írja a 444.
Az mfor megvizsgálta, a KSH átlagáraival pedig kiszámolta, mennyit drágult egy év alatt néhány klasszikus magyaros kedvenc, öveket becsatolni:
Az eredményekből kiderül, hogy a lecsó ára (kenyér nélkül, egy négy tagú család számára) például 1700 Ft-ról 2100 Ft-ra nőtt, a rántott karaj pedig 1600 forint helyett már 2000 forint.
És hogy mennyit drágult a magyarok kedvence, a csirkehúsleves?
Egy év alatt 1000 forint helyett 1400 forintot kell érte fizetnünk lábasonként, akkor is, ha otthon főzzük (amennyiben az alap zöldségeken kívül bontott csirke és csirkeszárny kerül bele.)
Tyúkhúsleves
Kakaós palacsinta
Tökéletes rántott hús
Hogy mi drágult legkevésbé?
A kakaós palacsinta, amely „csak" száz forintot emelkedett, hála a rögzített áraknak, amelyek a lisztre, a cukorra, az olajra és a tejre is vonatkoznak: 430 helyett 530 forint, ha megsütjük magunknak.

6 baki, ami elronthatja a tökéletes palacsintádat
A kitartóan növekvő infláció miatt sajnos félő, hogy bekövetkezik a gazdasági rémálom, és hosszú távon is velünk marad a recesszió és a fogyasztáscsökkenés.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
- Bevezetik Belgiumban a négynapos munkahetet
- Így tudsz pofonegyszerűen spórolni a sulikezdés költségein
- 7 nap, 7 étel – a legolcsóbb húsrészekkel főzünk
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
Barta Brigi konyhájának állandó vendége ez a szaftos és krémes csirkerakottas, amihez a klasszikus savanyúság helyett barackbefőttet fogyaszt a család. Hidegen, melegen és másnap is ...
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...
A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat
A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
- A legegyszerűbb mákos-meggyes rétes
Még több friss recept

















