2020.11.30.
Drasztikusan növeli egyes betegségek kockázatát az elhízás
Telnek az évek és szinte észrevétlenül rakódnak ránk a plusz kilók. Lépjünk időben, mert az elhízás komoly egészségügyi következményekkel jár!
Jelentős mértékben hozzájárul egyes krónikus betegségek kialakuláshoz az elhízás egy hosszú távú, nagy létszámú brit tanulmány szerint, amelyet az Európai Elhízástudományi Konresszus (ECO) vasárnap Glasgow-ban kezdődött éves ülésén mutattak be.
A tanulmány alapjául szolgáló kutatás több mint 2,8 millió brit felnőtt adatait elemezte. Az eredmények azt mutatták, hogy akiknek 30-35 közötti a testtömegindexe (BMI, a testmagasság és a testtömeg hányadosa), azoknál 70 százalékkal nagyobb a szívelégtelenség kockázata, mint a normál súlyúaknál. (Elhízottnak a 30 BMI felettiek számítanak, pl. egy 180 centiméteres, 100 kilogrammos, 45-54 éves férfi BMI-je 30,86.)
Számold ki te is a BMI-det kalkulátorunk segítségével! Kattints a képre!

Számold ki a BMI-d!
A kutatás eredményei szerint, azoknál, akiknek 35-40 közötti a BMI-je, a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázata majdnem kilencszer, az alvási légzéskimaradás (apnoe) kockázata pedig 12-szer nagyobb, mint a normál súlyúaké.
A súlyosan elhízottak (40-45 közötti BMI) 12-szer nagyobb valószínűséggel lesznek cukorbetegek és 22-szer nagyobb az esélyük az alvási apnoéra. Ezek az emberek ráadásul a szívelégtelenség, a magas vérnyomás és a magas vérzsírszint háromszoros kockázatával néznek szembe, valamint 50 százalékkal nagyobb eséllyel halnak meg idő előtt.

"Mivel az elmúlt 30 év alatt majdnem megháromszorozódott az elhízottak száma a világon, eredményeink súlyos közegészségügyi következményekre hívják fel a figyelmet" - mondta el Christiane Haase, a tanulmány vezető szerzője.
A kutatók több mint 2,8 millió felnőtt adatait elemezték, melyek a brit klinikai kutatási adatbázisból származtak és a 2000-2018 közötti időszakot ölelték fel.

Nem csak a britek, de a hazai lakosság sem áll túl jól a túlsúly, az elhízás terén. A felnőtt magyar lakosság 2/3-ának magasabb a testtömege az optimálisnál, és sajnos ez a tendencia a gyerekeknél is megjelenik már. Egészségünk, a krónikus betegségek megelőzése érdekében figyeljünk oda a testtömegünkre, és tegyünk időben lépéseket annak érdekében, hogy egyensúlyba kerüljünk ezen a téren is.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
Ezeket olvastad már?
Megdöbbentő, hogy ebbe halunk bele a legtöbben
A The Lancet című brit tudományos lap tanulmánya szerint világviszonylatban a halálozások 20%-a a helytelen táplálkozásra vezethető vissza.
Számold ki a BMI-d, és értékeld!
A BMI, azaz testtömegindex tápláltsági állapotunk egyik, de nem egyetlen jelzője. Számold ki kalkulátorunkkal, mi pedig segítünk értelmezni a kapott eredményt!
10 ok, hogy ne csak a szépségért fogyj
Sokan azért vágnak bele ilyen-olyan fogyókúrákba, mert csinosak szeretnének lenni. Pedig lehet, hogy ez egy tévút, vannak ennél szerintem fontosabb okok is.
Éppen lecsúsztunk a dobogóról - de erre nem lehetünk büszkék....
Negyedikek lettünk az OECD országok ranglistájában a felnőttek elhízottságának arányát tekintve. Ez nem túl jó hír, ugye?
via MTI, BBC, címlapfotó: iStock
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















