2023.07.19.
3 hónap alatt 24 kilót fogyott a híres magyar sportoló
Az egykori kajakozó nem volt elégedett testével, ezért kemény diétába kezdett, hogy leadja felesleges kilóit.
Dudás Miki júniusban árulta el, hogy az utóbbi hetekben összesen 24 kilót adott le. A világbajnok kajakozó most a Mokkában mesélt fogyásáról és annak okairól. Az interjúban elárulta, hogy miután abbahagyta profi sportolói pályafutását, harminc kiló kúszott fel rá.

3 hónap alatt 24 kilót fogyott a híres magyar sportoló
134 kilóra mentem fel, amikor abbahagytam az élsportot, és most ilyen 112 körül vagyok, tehát több mint húsz kiló lement már
– mesélte Dudás Miki.
„Húsz évig, amíg sportoló voltam úgy kellett reggelizni, ebédelni, és főleg a vacsorára nagyon figyelni kellett. Hiába a napi két-három edzés, ott is be kellett vinni a jó minőségű élelmiszert, és nem nagyon lehetett azt csinálni nyaranta, amit most is csináltam, hogy elmegyek fagyizni napi kétszer. Két évig ehettem és ihattam mindent, amit csak tudtam, és ezt ki is használtam. Olyan szinten elúsztam a kajával, hogy már naponta hat gombóc fagyit tudtam megenni, meg két-három tábla csokit. Egy idő után ezt meguntam, mert egyrészt már nagyon nem tetszettem magamnak: belenéztem a tükörbe, és nagyon kerek fejem volt, ami nem volt annyira szép. A másik, hogy kihatott már az egészségemre is: már alig bírtam felmenni a lépcsőn."
Az egykori sportoló elárulta azt is, hogy semmi nagy titok nincs a fogyásában, csupán elkezdett odafigyelni az étkezésre. Állítása szerint ugyanúgy eszik, mint előtte, csak sokkal jobban figyel az adagokra.
Még több inspiráló sztori:
- 40 kilót fogyott egy év alatt az anyuka
- Elhagyta kedvenc ételeit, 50 kilót fogyott ez az anyuka
- Megengedő diétával 20 kilót fogyott ez a magyar srác
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















