2020.11.30.
Duplaebéd és a lányka
Kielégítő a közoktatási intézmények menzáján az ebéd minősége? És a mennyisége? És maga az étkezés?
Nemrégen Dacota írt egy cikket a menzás fogásokról és azok újraértelmezéséről, amelyben arra is rámutatott, hogy lehettek bármilyen összekotyvasztott, felismerhetetlen fogások is a suli étkezdéjében, felnőttként mindenképp nosztalgiával fogunk rájuk gondolni, és többnyire úgy fogunk rájuk emlékezni, mint ízletes fogásokra. Pedig meggyőződésem, hogy a legtöbb gyerek anyukája ezerszer jobban főz otthon annál, hogy a gyermeke a menzai kosztra ráéhezhetne. Mégis, magam is úgy gondolok arra a bizonyos milánóis tésztára, de még a pörköltszaftos tökfőzelékre is, mint a gasztronómia csúcsára. Rendben is van ez így, de szülőként már aggodalmasabban tekintek a menzai kosztra.

Bár a lányom óvodájában viszonylag változatos és minőségi a menü, minden nap kapnak zöldséget valamilyen formában, gyümölcsöt, amennyit meg bírnak enni, azért ez a koszt is hagy némi kívánni valót maga után. Például ott vannak azok a vagdalt húsos ételek. Én magát a szót sem értem igazán, az a benyomásom, hogy vagdalt az, amiben olyan hús van, amiről senki meg nem mondaná, hogy milyen állat mely részéből származik, és hogy milyen formában van az adott ételben. Gondolom valami darált húsféle lehet, amit a konyhás nénik igen változatos módokon tudnak elkészíteni a menzákon. A fő problémám talán az ételek minőségét tekintve az uzsonna. Egyrészt azért, mert azt minden nap látom, lévén, hogy az uzsit már nem fogyasztja el a lányom az oviban, másrészt mert időnként tényleg meghökkentő dolgokat tudnak uzsonnának nevezni egy óvodában. Pl. egy fél szelet kenyeret megkenve nagyjából egy kávéskanálnyi (!) margarinnal, esetleg üres zsemlét, ami legfeljebb egy hártyavékony szelet kígyóuborkát rejt.

De nem az ételek minőségével van a legnagyobb problémám, hanem magával az étkezéssel. Ezért igazán senki nem okolható, legfeljebb maga a közoktatási rendszer, de azért képzeljük csak el, hogy milyen lehet az az ebéd, ahol két felnőtt felel 30 db 3-4 éves gyerek étkezéséért. Elsőre rávághatnánk, hogy kaotikus, de nem az. Rend van és fegyelem, a kicsik nem beszélnek, nem dobálják az ételt, nem fujjolnak egy-egy fogás láttán, legfeljebb otthagyják azt a tányéron. Mindegyik kis apróság maga hordja vissza a maradékát a zsúrkocsihoz, épp úgy, mint a használt tányért, evőeszközt és poharat. De ebben a végtelenül érzékeny folyamatban a fegyelemnek ára van.

Például az, hogy külön-külön a gyerekek igényeire képtelenség odafigyelni. Ezért fordulhat elő, hogy ha ebéd után hozzuk haza a lányomat, akkor megérkezvén első dolga mindig nekiesni az itthoni ebédnek, akármi volt is a menü az oviban, és akármi is legyen itthon. Soha nem látott lassúsággal, módszerességgel eszik ilyenkor, mint aki kiélvez minden egyes kanál tojásos levest, vagy rácsodálkozik a rakott kel zsenialitására. Sokáig azt gondoltam, hogy ilyenkor csak az időt húzza, hogy ne kelljen még aludni menni, miközben látja, hogy a kisöccse már majd’ leszédül a székéről álmosságában. Aztán rájöttem, hogy ilyenkor kompenzál, próbálja helyére rakni a dolgokat, az oviban elköltött csendes, gyors, hektikus ebéd helyett itthon lassan, a nap eseményeiről mesélve, végtelenül körülményesen eszik. A magam részéről nehéz ezt toleránsan kezelnem a kicsi miatt, mégis azt gondolom, hogy ez jár neki. Legalább itthon hadd egyen lassan, fecsegve, amennyit csak bír. Hiszen mégiscsak erről szól a táplálkozás, nem pedig a kalória-bevitelről.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Hagyományos krumplis tészta
A krumplis tészta az egyik legegyszerűbb étel. Elég olcsó és finom egyben.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














