2020.11.30.
Durva akciók a Lidlben, újdonságok a Sparban és olcsó luxusbor az Auchanban - ezekért éri meg a hétvégén boltba menni
Ha nem akarsz egy vagyont otthagyni a bevásárlásra, érdemes figyelned az áruházak akcióit. Mi is ezt tettük, és kiemeltük a legjobb ajánlatokat.
Spar
Ki ne szeretne két terméket kapni egy áráért? A Sparban most erre ismét lehetőség nyílik. Dzsemeket, száraztésztákat, felvágottak is szerepelnek a szeptember 21-től 27-ig érvényes akcióban. De a Somat mosogatószerre is érdemes lecsapni, ha épp fogyóban van a készletünk, mert 3399 forintért vihetünk haza belőle két flakont.
A hét nagy bejelentése pedig, hogy a Spar növényi alapanyagú élelmiszerekkel bővítette kínálatát. A Veganz márkanévre hallgató termékek az összes Interspar, illetve 90 kijelölt Spar és City Spar szupermarketben elérhetőek, a hétvégén meg is kóstolhatóak az egyes boltokban.
Aldi
Ebben az évben talán utoljára juthatunk olcsón paradicsomhoz. AzAldibanaz összes paradicsomfélére20 százalék kedvezménytadnak. Ha a hétvégén pedig egy finomcéklás rizottótvagykrémlevestdobnátok össze, akkor itt friss és magyar céklához juthattok hozzá mindössze129 forintoskilogrammonkénti áron.
Céklás kedvencek:
Céklakrémleves
Céklás tökleves növényi joghurttal
Sült céklás rizottó rukkolával és kecskesajttal
Lidl
A diszkontáruházban most elég jó áron kaphatóak konyhai eszközök. Dagasztáshoz, keveréshez és turmixoláshoz 19999 forintért vásárolhatunk konyhai robotgép. Praktikus lehet a sütéseknél a kanálmérleg is, 1999 forintért. Csirkemellért és darált húsért is érdemes megállni a Lidlben. Előbb kilója 1099 Ft, utóbbi félkilós csomagolásban 619 Ft.

Auchan
A Gault&Millau egyik bloggere szúrta ki, hogy már az Auchanban is hozzá lehet jutni olcsón jó minőségű borhoz. A 2015-ös évjáratú Pierre Chanau Bergeracot 1449 forintos áron kínálják, ami egy jó minőségű francia borért nem nagy összeg. Az akciós újságot lapozgatva találunk egy kis háztájit is, például sertéslapockát és -oldalast 1299 forintért, sertéscombot 1329 forintért és bárány pörkölthúst 2699 forintért. Külön jó hír, hogy a budapestiek és a főváros környékén élők már online is intézhetik bevásárlásukat.
Tesco
A Tesco már készül az októberi sörfesztivál-szezonra. A szokásos magyar kínálat mellett nemzetközi sörökkel is várják a vásárlókat. A sörökhöz pedig csak 59 forintért adják a sajtos perecet. Az áruházláncban már kaphatóak a "Perfectly Imperfect" (vagyis a szépséghibás) gyümölcsök és zöldségek, amik bár kívül szokatlanok, de belül hibátlanok. Ráadásul, ha megvásároljuk őket, azzal együtt csökkentjük az élelmiszer-pazarlást. Szeptember 21-től a tökéletlen alma, burgonya, uborka és sárgarépa akciós, 129-179 forint között kaphatóak.
Penny
A Pennyben még mindig naponta lehet Nescafé Dolce Gusto kávéfőzőgépet nyerni, de nem csak ezért éri meg ellátogatni az áruházba. Az őszi gyümölcsök közül a körte és a szilva is akciós, előbbi kilója 299, utóbbié 399 forint.
Szilvás és körtés finomságok:
Szilvás lepény 3. - omlós tésztával
Expressz szilvásgombóc (Szilvásgombóc 2.)
Körtés-mandulás clafoutis
Ezeket olvastad már?
Több mint 60 féle új termék érkezett a magyar boltokba,...
Így válik mindenki számára a vegán életmód és életérzés könnyűvé, rendkívül finommá, illetve könnyedén megvalósíthatóvá.
Tudtátok? A külföldi Tescókban amíg a szülő vásárol, addig a...
A kezdeményezés egy éve indult, azóta is nagy sikernek örvend. Nagy-Britannián kívül más országokban is pozitívak a tapasztalatok.
Imádod a recepteket, de utálsz bevásárolni? Nyugi, van megoldás
Hiába tudjuk mind, hogy a jó étel a jó hozzávalóknál kezdődik, a gyakorlatban ezek beszerzése nem mindig olyan egyszerű. (x)
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...
Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Palacsinta alaprecept
Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept
























