Család

2020.11.30.

Ebben az étteremben 45 éve ugyanabból az alapléből főznek

Nosalty profilképe Nosalty

Te mit szólnál ahhoz, ha az éttermi levesedről kiderülne, hogy legalább 45 éves alapléből készítették? Kirázna a hideg, rosszul lennél és kiszaladnál a világból? 

Pedig az elmondások alapján egy 45 éves leves sem lehet annyira rossz, legalábbis akkor, ha azt a bangkokiWattana Panich nevű étteremben szolgálják fel. A Thaiföld fővárosában található étterem olyannyira a levesekre és a pörköltekre specializálódott az elmúlt évtizedekben, hogy leghíresebb marhahúsos levesét egy 45 éves alapléből készítik el minden egyes nap.

A tésztás marhaleves maradék levét minden este leszűrik, lehűtik, majd a másnap főzött új leveshez hozzáadják az alaplevet, ez a szokás pedig 45 éve már, hogy egyáltalán nem szűnt meg létezni.

Az étterem tulajdonosai szerint ennek az eljárásnak köszönhetően szeretik annyira a levest, hogy nap mint nap több százan fordulnak meg a neves étteremben. A dolog külön pikantériája, hogy a főtt marhaleves lábosát szintén 45 éve nem mosták ki.

Az biztos, hogy érdekes élmény lehet megkóstolni a marhahúsból, marhabélből és belsőségekből álló leves. Te kipróbálnád?

EZ IS ÉRDEKES:

Ezeket olvastad már?

Van egy lesújtó hírünk, ha szereted házhoz rendelni az ételed

Gasztro

Van egy lesújtó hírünk, ha szereted házhoz rendelni az ételed

Egy amerikai felmérés szerint minden negyedik ételfutár beleeszik a kiszállított ételbe, a többieknek pedig rendszeresen megfordul a fejében ugyanez.

Nosalty

Ezért kellett bezárni Vajna Tímea egyik fánkozóját

Gasztro

Ezért kellett bezárni Vajna Tímea egyik fánkozóját

Vajna Tímea kénytelen volt bezárni Budapest egyik legforgalmasabb helyén lévő fánkozóját. Mától nincsen Donut Library a Westend aluljáró szintjén. 

Nosalty

Leteszteltem a KFC újdonságát, és ért némi meglepetés

Gasztro

Leteszteltem a KFC újdonságát, és ért némi meglepetés

A halloumi sajtos hamburger után ismét egy újdonság érkezett a hazai KFC-be. Ezúttal a mexikói ízeket párosították a rántott csirkével. Kipróbáltam, és meglepődtem!

Fenes Gábriel

Ebből a pudingból SEMMIKÉPPEN se egyél, veszélyes lehet!

Család

Ebből a pudingból SEMMIKÉPPEN se egyél, veszélyes lehet!

A SÖBBEKE nevű pudingokat hívja vissza azonnali hatállyal a Nébih, a puding gyümölcszseléjében ugyanis üvegdarabok lehetnek. 

Nosalty

via nlc, odditycentral

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha marad, persze csak ha ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Tört paszuly videó

Tört paszuly

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

diós banános zabkása

Otthon

Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...

A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.

Macsuga Viktória

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Macsuga Viktória

reggel az ágyban ivó nő

Életmód

Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat

A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.

Nosalty

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept