Életmód

2020.11.30.

Ebben a gyorsétteremben nem ehetnek az Így jártam anyátokkal sztárjának gyerekei

Liptai Lilla profilképe Liptai Lilla

A Barney-t játszó színész odafigyel arra, hogy gyermekei mindig egészségeset egyenek, ezért a leghíresebb gyorsétterem lánc tiltólistás náluk.

Neil Patrick Harris és szerelme, David Burtka ikrei még 2010-ben születtek meg egy béranyától. A sztárpár mindig is nagyon tudatosan nevelte a gyerekeit, éppen ezért arra is nagyon odafigyelnek, hogy kisfiuk és kislányuk helyesen táplálkozzon. Persze ez nem annyira nehéz, hiszen Patrick férje, David séf, aki több főzős műsorban mutatta már meg tehetségét, nemrég pedig egy szakácskönyvet is kiadott.

Valószínűleg így az sem meglepő, hogy Neil gyerekei soha életükben nem ettek még a Mekiben és valószínűleg nem is fognak. „Rájöttem, hogy soha nem ettek az ikrek eddig a McDonalds-ban. Persze ez szinte alap, ha az ember olyannal lakik egy fedél alatt, aki utálja a kész ételeket.”

Mivel Patrickék egyébként is olyan környéken laknak, ahol sok farm van, így könnyedén tudnak friss alapanyagokat beszerezni. „Mindig van nálunk otthon salátának való. Szeretünk a gyerekeinknek olyan ételeket adni, amik hosszú időre eltelítik őket, nem csak olyanokat, amik után pár óra múlva megint éhesek lesznek.”

Ezeket olvastad már?

Mutatunk 7 fotót arról, hogyan lett a McDonald's a világ leghíresebb étterme

Otthon

Mutatunk 7 fotót arról, hogyan lett a McDonald's a világ...

Csaknem 80 éves múltra tekint vissza a McDonald's. Nézd meg velünk, hogyan nőtte ki magát a kis amerikai étterem a világ legnagyobb étteremláncává. 

Masszi- Rigó Csilla

Ez a ritka betegségben szenvedő nő új szintre emelte a szépség fogalmát

Életmód

Ez a ritka betegségben szenvedő nő új szintre emelte a...

Kylie Bamberger több mint 10 éve él ezzel a különös betegséggel - 29 éves korára sikerült elfogadnia önmagát, és rátalálnia arra, ami igazán számít.

Petrás Gabriella

Kiderült, nem csak a szívünknek tesz jót a vörösbor

Életmód

Kiderült, nem csak a szívünknek tesz jót a vörösbor

Egy friss kutatás kimutatta, hogy a vörösbor nem csak a szívünk egészségnek kedvez.

Stuth-Nagy Niki

A Meki jól megmutatta a világnak, mi a baj a mai kávéreklámokkal

Gasztro

A Meki jól megmutatta a világnak, mi a baj a...

Görbe tükröt mutatott a McDonald's a már talán túlságosan is művészi szintre emelt kávémárkák reklámjainak, az eredmény pedig szuper szórakoztatóra sikerült.

Nosalty

via

Címlapkép: Instagram

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

A Nosalty somlóija

Gasztro

6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded

Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.

Kormos Lili

céklás rizottó fűszeres, diós morzsával

Gasztro

Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...

Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.

Macsuga Viktória

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

gyors-amerikai-palacsinta

amerikai palacsinta

Gyors amerikai palacsinta

A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept