2020.11.30.
Ebben az iskolában haza kell vinni magukkal a szemetet a diákoknak
Egy ausztrál iskola új kezdeményezést indított azért, hogy minél kevesebb szemetet termeljenek a diákok. Ami nem újrahasznosítható, azt a nap végén kötelesek hazavinni.
Környezetvédelmi okokra hivatkozva betiltották egy ausztrál lányiskolában a szemeteskosarakat, ezzel szeretnék ösztönözni a diákokat, hogy megszabaduljanak a rengeteg műanyag zacskótól.

Az iskola igazgatója, Karen Money döntését, miszerint száműzni kell a szemeteseket a középiskolából az a megdöbbentő tény sürgette, hogy a tavalyi évben 954 köbméter szemetet termeltek és összesen 13 000 dollárba került, hogy megszabaduljanak tőle. Az ötletet segítette a műanyagmentes július kihívás is, - amire korábban már mi is buzdítottunk titeket - , továbbá ez a módszer a nemzeti parkokban is működött.

A szokatlan vállalás eredményeként mostantól csak a szelektív hulladékgyűjtés lehet a megoldás a suliba járók számára. Mindent az erre a célra kijelölt helyen, gondos kiválogatás után dobhatnak ki, továbbá csak a komposztálható hulladék maradhat az iskola terültén minden egyebet haza kell vinniük magukkal.
A szülőkkel is több mint fél évig konzultáltak, hogy felmérjék, hogyan állnának a változtatásokhoz, ami nagy örömükre pozitív fogadtatásra lelt. A hosszútávú cél az lenne, hogy lényegesen kevesebb műanyaghulladék keletkezzen, ezért arra buzdítják a gyerekeket, hogy kerüljék az előrecsomagolt ételek vásárlását és a tízórait, uzsonnát is saját dobozokban vigyék be magukkal.
Ösztönzésképpen az a tanuló, aki a legkevesebb környezetszennyező anyagot termeli, jutalomban részesülhet. Az igazgató szerint a jövő generációja már sokkal érzékenyebb a környezeti problémákra és remélik, egyre több iskola jár majd el hozzájuk hasonlóan.
Ezeket olvastad már?
Ezeket olvastad már?
6 étel, amit minden valamire való gyermek utált régen
Kinek mi ugrik be a gyerekkori borzalmak közül, amiket kénytelenek voltunk megenni, mára pedig megszerettük?
12 ország iskolai menzája - ezt eszik a gyerekek
Mindenki szeret kukkolni, belelesni mások hétköznapi életébe - abba is, ki-mit eszik. Most 12 ország iskolai menzás fogásait nézegethetitek. Melyiket ennétek legszívesebben?
Csomagolásmentes bolt nyílt Budapesten - vásárolj befőttesüvegben!
Előremutató bolt nyílt Pesten - a 13. kerületben mindent saját tárolódobozodban vehetsz meg, nincs több környezetszennyező nejlonzacskó és csomagolás - és bűntudat sem.
10 meglepő háztartási praktika
Azt gondoljátok, nincs már olyan háztartási praktika, mely újat mutathat? Tévedés, megint előkerült 10! Reméljük, hasznotokra válnak.
Címlapfotó: iStock
Legújabb receptek
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
Barta Brigi konyhájának állandó vendége ez a szaftos és krémes csirkerakottas, amihez a klasszikus savanyúság helyett barackbefőttet fogyaszt a család. Hidegen, melegen és másnap is ...
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...
A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat
A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
- A legegyszerűbb mákos-meggyes rétes
Még több friss recept


















