2020.11.30.
Ebben a plázában mindent olcsón lehet venni...és HASZNÁLTAN!
Már öt éve, hogy megnyitott, de most a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült az a pláza, ahol nemcsak a ruhákat, de a bútorokat és a növényeket is használtan veheted meg!
Ki mondta, hogy ami használt, már nem lehet hasznos? A svéd Eskilstunában még 2015-ben nyílt meg a ReTuna nevű áruház, amelynek különlegessége, hogy csak használt dolgokat lehet benne vásárolni. A pláza jelenleg 5000 négyzetméteren, 13 üzlettel működik, ráadásul ahogy az az Index cikkéből kiderül, az áruház most a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült, mint a világ első, kizárólag használt árucikkeket forgalmazó áruháza.

A svéd ipari város még a kilencvenes években kezdett el odafigyelni a fenntarthatóbb működésre. A ReTuna nagy népszerűségnek örvend a lakók körében, nem mellesleg teljesen úgy néz ki, mint egy átlagos bevásárlóközpont, külön ruhaüzlet, játékbolt, elektronikai üzlet, könyvesbolt és bútorbolt is működik. Még használt virágokat is lehet venni, amelyeket a legtöbb esetben szállodákból és konferenciaközpontokból hoznak el, hogy valakinek az otthonában új életet kezdhessenek.

Hogy a svédek alapvetően is mennyire figyelnek a tudatosabb életre, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a nyelvükbe már beékelődött két újnak mondható kifejezés is, a köpskam és a flygskam. Előbbi a vásárlás miatti, míg utóbbi a sok repülés miatti megszégyenítést jelenti, hiszen a folyamatos vásárlás és a sok repülőgép károsanyag-kibocsátása Földünk és környezetünk legnagyobb ellenségei.

A svédeknél nem mellesleg már olyan kurzusok is vannak, ahol arra tanítják meg az embereket, hogyan lehet divatosan átszabni a régi ruhákat, ezzel is támogatva azt a kezdeményezést, miszerint a használt ruha éppen annyira szuper lehet, mint az újonnan vásárolt. Vagy még szuperebb!
Ez is érdekelhet:
Ezeket olvastad már?
Leépítésbe kezdett a Tesco, kiderült, hány dolgozót érintenek a változások
Csoportos létszámleépítés kezdődött a Tesco-nál. A változások több száz embert érintenek, a dolgozók egy része viszont maradhat a cégnél, ha átmegy másik pozícióba.
5 filléres mosási trükk, amit luxushotelekben (is) alkalmaznak
Próbáld ki azokat az egyszerű mosási trükköket, amiket a legjobb hotelekben is alkalmaznak!
Ezért ne igyál SOHA éhgyomorra kávét
Ki se tudod nyitni a szemedet, ameddig le nem ér az első korty kávé? Pedig ezzel nem teszel túl jót magadnak.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Óriás ravioli paradicsomszószban
A sorrentói La Cantinaccia Del Popolo előtt minden este hatalmas fürtökben gyülekezik az éhes tömeg. Nem gondolják, hogy napközben sokkal egyszerűbben asztalhoz juthatnak. Ez a recept a ...
Márványsajtos brokkoli
Ezt a krémes, márványsajtos brokkolit annyira szeretjük, hogy egy egész tepsivel meg tudnánk enni belőle. Önmagában, főételként is megállja a helyét, de húsok és halak mellé is ...
Tejszínes krumpli
Ez a recept tökéletes, ha unod már a megszokott köreteket és villantanál a vendégeknek, de önmagában is szuper, ha egy gyors, olcsó mégis jóízű vacsorára vágysz. A sós szalonna és a ...
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...
Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
A döntés végleges: ezekben az országokban biztosan eladja a Tesco...
A brit áruházlánc 1,7 milliárd euróért válik meg cseh és szlovák érdekeltségeitől. A vevő a holland Ahold Delhaize, a magyarországi üzletek azonban egyelőre a Tesco tulajdonában maradnak.
Címlapról ajánljuk
Nosalty Mit főzzek ma? Forró fogásokkal vesszük fel a versenyt...
Legyünk ma forróra éhesek! Fantasztikus chilis forró csokival kísérhetjük a pihe-puha őszi ízvilágú almás muffint, ha pedig épp kellemesre melegedett a rakott krumplink, kétszer is szedjünk a tányérunkra!
Nem éred el a napi 10 ezer lépést? Friss kutatás...
Nem jön össze napi 10 ezer lépés? Egy új kutatás szerint a séta tempója is számíthat. Mutatjuk, mit találtak a kutatók, és hogyan gyalogolj lendületesebben.
5 étrend-kiegészítő, ami természetesen enyhítheti a joggal gyűlölt puffadást
Mutatjuk, mely természetes puffadáscsökkentők jöhetnek szóba, és mit mondanak róluk a kutatások!
További cikkek
Nosalty Mit főzzek ma? Forró fogásokkal vesszük fel a versenyt...
Legyünk ma forróra éhesek! Fantasztikus chilis forró csokival kísérhetjük a pihe-puha őszi ízvilágú almás muffint, ha pedig épp kellemesre melegedett a rakott krumplink, kétszer is szedjünk a tányérunkra!
Márton-napi sütemények: 17 recept a lúdlábtól a mézes krémesen át...
November 11-e táján a libasülté a főszerep, de egy kiadós Márton-napi lakoma után az édességnek is kell, hogy hely jusson az asztalon. A lúdláb szinte adja magát, de a krémesek, a zserbó, a gesztenyés finomságok és a különféle sós vendégvárók is remekül illenek a menüsorhoz. Mutatjuk, milyen süteményekkel érdemes készülni, ha a libalakoma után még valami finomsággal kínálnád a társaságot... vagy saját magad.
Nosalty Heti Ételhoroszkóp: Melengető levest küldenek a csillagok minden jegynek
Még mielőtt leves nélkül maradnátok, a csillagok megsegítenek, ugyanis ebben a hűvös időben mindenkinek kijár egy nagy tányér meleg leves. Lássuk, neked mit küldenek a csillagok!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Isteni kakaós süti
Ezt a receptet a párom nagynénjétől kaptam, mert nála ettem ilyet először, és azóta is a kedvencem.
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Óriás ravioli paradicsomszószban
- Márványsajtos brokkoli
- Tejszínes krumpli
- Halloweeni sajtos pókháló
- Kolbászos-gombás rizs egyszerűen és gyorsan
- Zalai kelt rétes
Még több friss recept


















