2020.11.30.
Ebből a vitaminból biztosan nem eszel eleget - így pótold, ha fontos az egészséged!
A magyar lakosság jelentős része hiányt szenved ebből a vitaminból. Ráadásul még a megfelelő étrenddel sem lehet eleget fogyasztani belőle.
Ha kisbabánk születik, akkor nagy figyelemmel adagoljuk neki rendszeresen a D-vitamin-cseppeket, arra valahogy viszont nem gondolunk, hogy nagyobb gyerekeinknek illetve nekünk, felnőtteknek is szükségünk lehet a D-vitamin pótlására. Miért kell erre figyelni és hogyan jut szervezetünk D-vitaminhoz?

Mit tud a D-vitamin?
A szervezetünkben a D-vitamin elsősorban a napfény hatására termelődik – már amikor:
- van elegendő napfény,
- megfelelő a sugarak beesési szöge, és
- mi is kimegyünk a nap alá, megfelelő ruházatban,
- megfelelő időre.
Ez nem hangzik nagyon bonyolult feladatnak, azonban tudnunk kell, hogy hazánkban a késő ősztől kora tavaszig tartó időszakban sem a napsütés mennyisége, sem a sugarak beesési szöge nem megfelelő a D-vitaminképzéshez, ezért azt felnőttként is pótolnunk kellene.
Azzal talán iskolai tanulmányaink miatt tisztában vagyunk, hogy a D-vitaminnak a csontképzésben van jelentős szerepe, ugyanakkor kutatások igazolják, hogy a megfelelő D-vitamin-ellátottság más betegségek megelőzésében is – pl. szív- és érrendszeri-, egyes daganatos-, autoimmun- – nagy szerepet játszik. Ráadásul hozzájárul az immunrendszerünk optimális működéséhez és a közérzetünk javulásához is.
Ezzel a vitaminnal kapcsolatban gyakran hallhatjuk, hogy valójában nem is vitamin, hanem egy hormonszerű anyag. Láthatjuk, hogy szerepe szervezetünkben rendkívül sokrétű, a jelenlegi orvosi kutatások egyik nagyon aktív területe e sokrétűség feltérképezése, a benne rejlő lehetőségek további kiaknázása.
Japán zöldséges omlett
Napfény szelet
Tojáskrém-variációk Dacotától
Kiknek kell különösen odafigyelni?
A Magyar Osteoporosis és Osteoarthrológiai Társaság (MOOT) 4 évvel ezelőtti kutatása szerint szerint a magyarok 95%-ának (!) D-vitamin-szintje – kortól, nemtől és lakóhelytől függetlenül – elmarad a kívánatostól a tél végére.
- A D-vitamin-hiány tekintetében különösen veszélyeztetettek az újszülöttek, az idősek, a várandós és a szoptató nők, a túlsúlyosak, a felszívódási zavarral, a magas vérnyomással vagy krónikus szívelégtelenségben élők, a krónikus máj-, epe- és vesebetegségben, csontritkulásban, egyes daganatos betegségekben szenvedők, egyes gyógyszereket tartósan szedők.
- A gyermekek csont- és izomrendszerének legintenzívebb fejlődési időszaka 3-18 éves korig tart, gondoljunk csak a hirtelen, nagyon látványosan megnövő kamaszokra. A kisdedkoron túl azonban – lássuk be – alig fordítunk figyelmet gyermekeink D-vitaminellátottságára.
- A gyerekek mellett azonban a felnőtteknek is érdemes nagyobb figyelmet fordítani a D-vitamin ellátottságukra. Ha aggódunk saját D-vitamin-szintünk miatt, érdemes azt megméretni. Ez a szolgáltatás jelenleg hazánkban még csak magánúton elérhető, szükség esetén konzultáljunk háziorvosunkkal az általa javasolt lépésekről.
Mennyi D-vitaminra van szükségünk?
A D-vitamin hatásainak vizsgálatát számos kutatás tűzte ki célul. Ilyen korábbi kutatások eredményeképpen alakult ki a jelenleg aktuális napi D-vitamin-beviteli ajánlás, ami gyermekek részére 600-1000 NE, felnőttek részére 1500-2000 NE-ben került meghatározásra.

Hogyan juthatunk hozzá a D-vitaminhoz?
Az étrendünket tekintve természetes D-vitaminforrásoknak tekinthetőek: a máj – csirke, marha, borjú , – a régi idők „kedvence", a csukamájolaj, a különböző halak (pl. angolna, lazac, szardínia, makréla) vagy a tojás. Ezek közül az élelmiszerek közül azonban gyakorlatilag csak a tojás az, ami rendszeresen szerepel az átlagos magyar étrendben, tengeri halakból híresen alulfogyasztók vagyunk, és májat sem eszünk olyan gyakorisággal és mennyiségben, ami biztosítaná a megfelelő D-vitamin-bevitelt. Ennek megfelelően a D-vitamin pótlása gyakorlatilag minden korosztálynak javasolt - legalább az októbertől áprilisig tartó időszakban.
Ezeket olvastad már?
A vízben oldódó vitaminok világa
Korábbi cikkünkben összefoglaltuk a zsírban oldódó vitaminokkal kapcsolatos tudnivalókat, most ismerjük meg a vitaminok másik, nagyobb csoportját!
A dietetikus szerint erre az 4 zsírban oldódó vitaminra mindenképpen...
A zsírban oldódó vitaminok nélkülözhetetlenek az egészséghez. Mutatjuk, mire jó az A-, D-, E- és K-vitamin, mely élelmiszerekben találhatók meg, és miért fontos a megfelelő bevitelük.
Amit a szelénről tudni érdemes
Egyre gyakrabban találunk szelénnel dúsított élelmiszereket a polcokon. Nézzük, miért fontos ez a nyomelem számunkra, és hogy juthatunk hozzá!
Top 10+1 tejmentes kalciumforrás
A kalcium az egyik legfontosabb ásványi anyag szervezetünk számára. Mutatunk most 10+1 alapanyagot, amivel biztosíthatjuk a napi szükségletünket, ha nem fogyasztunk tejet.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...
A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat
A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept






















