2022.06.28.
Ezért fontos, hogy az edények ALJÁT is alaposan elmosd
Az edények mosogatására érdemes nagy gondot fordítani, hiszen mégiscsak bennük készülnek az általunk fogyasztott ételek. De miért fontos az edénybelsők mellett a serpenyők és fazekak alját is kiemelten tisztán tartani?
Mindegy, hogy kézzel vagy géppel csináljuk, az edények mosogatását érdemes komolyan venni. Ugyan semmilyen hatóság nem fogja ellenőrizni a konyhánk és az eszközeink tosztaságát, magunkat (és azokat, akiknek főzünk), megtisztelhetjük azzal, hogy rendet és tisztaságot tartunk, odafigyelve a konyhai higiéniára. Ennek pedig meglepő módon az is része, hogy az edények mosogatását kívül-belül végezzük. Szó szerint!

Ezért fontos, hogy az edények ALJÁT is alaposan elmosd
Igényünk van rá
Egy ideje már a rendetlenebbek is elképesztően érzékenyek lettek olyan területek tisztítására és fertőtlenítésére, amelyek ezidáig esetleg egyáltalán nem érdekelték őket. Vannak olyan dolgok, amelyekről eszünkbe sem jutott eddig, hogy meg kellene őket pucolnunk, most mégis úgy tűnik, hogy szükséges.
Edénytornyok
A Bonappetit szerzője egy beszélgetés közben véletlenül döbbent rá, hogy eddig sose mosogatta el rendesen az edények alját. Pedig, ha jobban belegondolunk, a legtöbben egymásba helyezve tároljuk az edényeinket, így az egyik fazék alja tartósan érintkezik a másik belsejével.
A kórokozók, bacilusok és vírusok így átkerülhetnek a mosatlan edény aljáról a szépen megtisztított edény belsejébe.
Tömeges felháborodás
A kérdésből hamar parázs vita lett, sokan elszörnyedtek annak a lehetőségén, hogy valaki kihagyja a mosogatásból az edények alsó részét. A cikk alatt kommentelők szerint szörnyeteg az, aki nem mossa el az egész edényt, és feltételezték, hogy aki nem mossa el az edény alját, talán az evőeszközök fogóját sem tisztítja rendesen.

Így fertőtlenítsd az edényeket, ha kézzel mosogatsz
Pedig több, mint valószínű, hogy nem ugyanolyan alapossággal sikáljuk az edény alját, mint a belsejét, hiszen a legtöbb edény alja sötét, vastag réteggel ellátva él a konyhákban, de legalábbis elszíneződött már annyira, hogy nehezen legyen kivehető a felirat.
Ezt a lerakódott réteget nemcsak brutális súrolószerekkel, de akár egy alapos szódabikarbónás-ecetes áztatással, majd egy valamivel keservesebb dörzsöléssel is simán le lehet oldani. A dolgok végére járni jó érzés, jobb, mint tevékenységeket félbehagyni, szóval mosogassuk el az edények alját is alaposan, már csak a teljesség kedvéért.
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Konyhai praktikák és tanácsok minden alkalomra:
- Hol a citrom helye? A hűtőben vagy a pulton?
- Ennél jobb trükköt nem találsz a tojás szétválasztására
- Így tedd el az uborkát, hogy sokáig jó legyen
- mosogatás
- edények
- konyhai praktikák
- konyhai edények
- edények ápolása
- mosogatás praktikák
- edények mosogatása
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















