Még egy kis plusz

2020.11.30.

Édes bűnbeesés: Nutella

Dávid profilképe Dávid

Mi az? Lágy, selymes, mélybarna krém, amit képesek vagyunk addig kanalazni, amíg ki nem ürül az üveg. Hát persze, hogy a Nutella!

Manapság mindenki az egészséges életmód és ezzel együtt az egészséges táplálkozás híve, mi sem vagyunk ezzel másképp. Mit ne együnk, mit mivel helyettesítsünk és a többi. De ki az, aki olykor ne csábulna el, főleg, ha olyan kultikus dologról van szó, mint a Nutella?

A kakaós mogyorókrém ötlete az olasz Pietro Ferrero nevéhez fűződik. Igen, az a Ferrero! 1944-ben alapított cukrászdája hátsó kis szobájában kísérletezte ki a receptet, majd többszöri módosítás után, végül 1964. április 20-án került piacra a már Nutella névvel ellátott termék. Ma már szinte a világ összes országában kapható: Kanadától Németországon át egészen Thaiföldig kenik a kenyérre. Előállításával mi is megpróbálkozhatunk otthon, három legfontosabb összetevője a következő: mogyoró, kakaópor (vagy tejcsokoládé) és növényi zsiradék (mondjuk mogyoróolaj vagy kókuszolaj). Azzal azonban számolnunk kell, hogy a mogyorót nem tudjuk annyira finomra őrölni, hogy az eredetihez hasonló, homogén textúrát kapjunk.

Nutellás cake pops

Az elmúlt hetekben a külföldi és a magyar sajtó is attól volt hangos, hogy az amerikaiak egyik kedvenc keksze, az Oreo, a droghoz hasonló hatásokat és függőséget idézhet elő. Mindezt patkányokkal végzett kísérlet keretében bizonyították. Arra a következtetésre jutottak, hogy a már említett keksz, (és a cukros és zsíros ételek általában) hasonlóképpen stimulálják az agyat, mint a drogok. Ezzel magyarázzák, hogy miért nem tudunk „leszokni” azokról az ételekről, amikről tudjuk, hogy egészségtelenek, de finomak.

Sütés nélküli oreos csokoládétorta

Ezen most meglepődtünk? Nem hiszem. A boldogsághormon-termelés régóta bevált módszere, hogy egy rossz nap után hazaérve egy kis csokoládé vagy éppenséggel egy üveg Nutella után kutatva felforgatjuk az egész kamrát. Ennyi bűnözés mindenkinek jár, csupán az örök igazságot kell szem előtt tartanunk, azaz a mértékletes fogyasztást. Oké, tudom, hogy nehéz leállni az első kanál mogyorókrém után, de azért legalább próbálkozzunk. Különben is, ha felfaljuk mindet, akkor hogyan fogjuk ezeket a fantasztikus édességeket elkészíteni?

Habos diós-kávés szelet

diós süti

Habos diós-kávés szelet

Csokoládés croissant (Croissant 2.)

croissant

Csokoládés croissant (Croissant 2.)

Mogyorókrémes muffin Afraa konyhájából

nutellás muffin

Mogyorókrémes muffin Afraa konyhájából

Nutellás macaron

macaron

Nutellás macaron

Mogyoróvajas keksz csokiba mártva

mogyorós keksz

Mogyoróvajas keksz csokiba mártva

Karamellás kinder süti

kinder süti

Karamellás kinder süti

Nutella mousse-os brownie torta- a 9. főbűn

brownie

Nutella mousse-os brownie torta- a 9. főbűn

Házi Ferrero Roche (2.)

csokigolyó

Házi Ferrero Roche (2.)

Nutellabomba

csokis süti

Nutellabomba

Még több Nutellás receptet itt találsz

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

diós banános zabkása

Otthon

Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...

A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.

Macsuga Viktória

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Macsuga Viktória

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept