Eszcájg

2020.11.30.

Édes-selymes tejpuding: malabi

Dacota profilképe Dacota

A házi krémek egyik legegyszerűbb változata a közel-keleti malabi – egy illatos tejpuding rózsavízzel.

A múltkor már tartottam egy kortesbeszédet a házi készítésű puding mellett – úgyhogy most nem kezdek rá újra arra, miért éri meg az a pár plusz tojássárgája és néhány extra perc. Ehelyett hoztam valamit, amihez még azok az extra tojássárgák meg a vanília sem kellenek, amelyek ára miatt sokan a zacskós verzióval vigasztalódnak.



A malabi receptjét itt találod

A malabi vagy malawbi – a neve attól függően változik, hogy melyik országban készül – egy egyszerű tejpuding, amelyhez a tejen, keményítőn, cukron és a rózsavízen kívül nem is kell más. Jó, tudom, a rózsavíz nem minden háztartásban alapdarab, de egyre több helyen beszerezhető, és igaz, hogy nem 200 forintos beruházás, cserébe nagyon kevés kell belőle, és évekig eláll, úgyhogy megéri.

Én a marokkói változatot kóstoltam először, és óriási dilemma előzte meg, ugyanis gasztrós nyitottság ide vagy oda, nehezen tudtam lekattanni a különböző szirupos réteslapos és cérnametéltes, baklava-jellegű édes keleti csemegékről. Biztos van bennük valami addiktív anyag, mással nem tudom magyarázni, hogy negyven fokos hőségben is cukorsziruptól csöpögő, édes, tömős desszertekre vágytam, már az étkezés megkezdésénél. A másik nagy kedvencem a baghrir, a marokkói palacsinta, és egy este úgy gondoltam, nem töltök több időt azzal, hogy a kettő közül próbálok választani, egyszerűen megnézek egy harmadikat.



A malabi receptjéért ide kattints

A rózsavizes, selymesen rezgős malabi aztán instant szerelem lett - és meg kell mondjam, hogy az összes arabos desszert közül messze ezt a legkönnyebb elkészíteni, hiszen gyakorlatilag egy nagy adag cukros tejet kell felforralni némi keményítővel, majd pár kanál rózsavízzel belőni az állagát, és már csak a hűlési időt kell kivárnunk. Hogy mivel tálaljuk, az teljesen fakultatív - szerintem önmagában is nagyon finom, de a házi szörpön, szirupon és lekváron át a pisztácián keresztül bármilyen olajos maggal megszórhatjuk. Nekem sajnos nincs szilikonos pudingformám, a muffinformákat meg nem találtam, és bár megpróbáltam a bögrék aljára adagolt pudingot kiborítani, ahogy várható volt, csúfos kudarcot vallottam.



A malabi receptjéért ide kattints

Így azt javaslom, hogy vagy pohárban tálaljátok, vagy valamilyen olyan formából borítsátok ki, ami kicsi, és könnyen összenyomható. Az eredeti tálalása amúgy ez a kiborított verzió, így könnyebb meglocsolni valamilyen szintén édes sziruppal. Rózsavíz helyett pedig narancsvirágvizet is lehet használni - ne mondjátok, hogy túlságosan ragaszkodok a szabályokhoz!

Ezeket olvastad már?

Ez a 15 a legkedveltebb fagyireceptetek

Nyár van!

Ez a 15 a legkedveltebb fagyireceptetek

Már az utolsókat rúgja a nyár - sajnos ez az igazság. Használjuk ki, készítsünk fagyit otthon! Elhoztunk 15 receptet a legnagyobb kedvenceitekből!

Nosalty

12 pazar padlizsánsaláta - variáld kedvedre!

Nyár van!

12 pazar padlizsánsaláta - variáld kedvedre!

A padlizsánról ódákat lehet zengeni - ezúttal a salátákra koncentrálunk, hiszen nyár van (még egy kicsit), mikor máskor esnének legjobban: variáld velünk a padlizsánsalátádat!

Nosalty

15 szuper és krémes házi csokoládéfagylalt

Nyár van!

15 szuper és krémes házi csokoládéfagylalt

Ha csokoládérajongó vagy, és így nyár vége fele a szezonális gyümölcsök sem olyan sokfélék, de belevágnál otthon a fagyikészítésbe, akkor a csokifagyik a neked valók!

Nosalty

A 12 legcsodásabb töltött zöldség

Gasztro

A 12 legcsodásabb töltött zöldség

A legszebb, legfinomabb töltött zöldségeket hoztuk el nektek - mert a padlizsánnak, krumplinak, hagymának, paprikának, cukkininak, gombának is jól áll a töltelék!

Nosalty

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

agykaktusz

Gasztro

Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...

Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.

Brecz Judit

mustárlevelek nyersen, piros serpenyőben

Gasztro

5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...

Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!

Brecz Judit

A Nosalty somlóija

Gasztro

6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded

Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.

Kormos Lili

További cikkek

mustárlevelek nyersen, piros serpenyőben

Gasztro

5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...

Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Még több cikk

Top Receptek

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

palacsinta-alaprecept

palacsinta alaptészta

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept