2021.02.27.
Így készíts sütit maradékokból – gyümölcsből, száraz kekszből, megmaradt tejből
Ki gondolná, hogy a mindennapi főzés során egyszerűen hulladékként kezelt maradékokból is nagyszerű ételek készülhetnek? Például nagyszerű sütemények is! Ezekhez adunk most ötleteket.
A környezettudatos életmód egyik alappillére, hogy az ember nem pazarol, és ha lehet, a konyhában is megmenti a maradékot. Bár a fogyasztói kultúra minden erejével próbálja sulykolni belénk, hogy mindenből a legjobbat vegyük, akkor is cseréljük le újra, ha már kicsit sérült, kiszolgált, kopott, de működőképes.

Csodálatos szószok és mártások, amikhez csak a maradék alaplevedre lesz szükség!
Így van ez a főzéssel is: mióta a boltok kínálatában ott sorakoznak a legszebb, legfrissebb alapanyagok, a húsokat tökéletesen feldolgozva, válogatva megvásárolhatjuk, könnyen eshetünk abba a hibába, hogy mindenből csak a legnemesebb részt használjuk fel. Pedig régen mind a húsokat, mind a zöldség- és gyümölcsféléket igyekeztek teljesen feldolgozni, hogy ne legyen maradék. A háztartásokban nemcsak azért keletkezett a mai hulladékmennyiség töredéke, mert nem használtak annyi csomagolóanyagot, hanem az élelmiszerrel sem pazaroltak.
Nem csak sós fogások készülhetnek maradékból!
Sokszor írunk arról, hogy hogyan kreálhatunk új ételeket a maradékokból, ahogy arról is, hogy például egy egész csirke hányféle módon használható fel, úgy hogy gyakorlatilag az utolsó porcikáig feldolgozzuk. De nemcsak főételek készülhetnek maradékmentő praktikákkal, hanem nagyszerű desszertek is, nem is gondolnánk, mennyiféle finomság készülhet például a gyümölcsturmix maradékából, vagy akár a már száradásnak indult (karácsonyi) kekszekből. Ezekhez adunk ötleteket.

7 zseniális banános süti a barnuló maradékból
Gyümölcskenyerek és kevert sütik gyümölcsmaradékból
Sokan fogyasztanak reggelente gyümölcsturmixot vagy különböző frissen préselt leveket, amelyek egyrészt igazi vitaminbombák, másrészt felmerülhet a kérdés, lehet-e valamit kezdeni a visszamaradó kipréselt, rostos gyümölcshússal vagy éppen a répa maradékával. A jó hír, hogy lehet: ha nem maradt benne mag vagy ehetetlen héj, nyugodtan használjuk gyümölcskenyerek, kevert sütik alapjaként – csodásan gazdagítja majd őket, és extra sok rosthoz is jutunk így. Sőt, ha egy légmentesen záródó dobozba téve a hűtőbe tesszük a gyümölcsmaradékot, két-három napig biztonsággal tárolhatjuk így, hétvégén pedig gyorsan összedobhatunk belőle egy finom sütit.
Almás répatorta
Banános kevert
Fűszeres almás crumble
A növényi tejpótló italok rejtett kincsei
Bár a növényi tejpótló italokat sokan a boltban készen veszik, nem nehéz nekiállni házi körülmények között sem, ehhez itt adunk ötleteket. Az otthon készített növényi italok a boltiak árának töredékébe kerülnek, és még szemetet szem termelünk a csomagolásukkal. De mi legyen a kókusztejből visszamaradó kókuszos masszával, vagy a különböző magtejek alapjaival? Készülhet belőlük kókuszos kekszgolyó, a magitalok maradéka lehet különböző mártások alapja, vagy éppen egy finom piskótát is gazdagíthatunk velük.
Maradékmentő kókuszgolyó
Lekváros kókuszkocka
Menzás piskóta csokiöntettel
Sütiből sütit
Sok családban elképzelhetetlen, hogy egy süteményből maradjon bármi is, azért mindenki rágcsált már kőkeményre száradt mézeskalácsot januárban… A szikkadt péksüteményekből a háziasszonyok mindig is rengetegféle finomságot készítettek: a mákos/diós gubát hagyományosan száraz kifliből készítik, a szikkadt szemle nyugodtan lehet egy gyümölcsös kenyérpuding alapja, de a száraz kalácsból készülhet a legfinomabb máglyarakás is.
Illatos kenyérpuding
Villámgyors mákos guba
Túróval töltött zsemle
A túl kemény mézeskalácsot vagy kekszet összetörhetjük mozsárban vagy késes robotgépben, és máris kekszes, réteges pohárkrémek alapjai vagy a csodálatos New York-i sajttorta kekszalapja lehetnek. De gyúrhatunk belőlük kakaópor, tej és kókuszreszelék hozzáadásával klasszikus kókuszgolyót is.
New York cheesecake
Diós kekszgolyók
Mézeskalácsos pohárkrém karamellizált almával
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!
További főző- és sütőtippek itt:
- Így használd az "uncsi" téli gyökérzöldségeket izgalmasan
- Zabpehely, kukorica, kókusz: BUNDÁK és PANÍROK a zsemlemorzsán túl
- Maradékmentő TÓCSNITIPPEK nem csak krumpliból, hogy semmi se vesszen kárba
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



























