2024.05.21.
Ezzel az eljárással sütés után is formás marad az édesburgonya
Felejtsd el a formátlan, szétmálló és túlpuhult édesburgonyadarabokat ezzel az egyszerű (és egy pár fokkal nehezebb) tippel!
Ha dolgoztál már édesburgonyával, tudod, hogy főzés vagy sütés közben annyira megpuhulhatnak a kockák, hogy utána szinte szétmállanak. Ha nem is teszel ki róluk képet az Instagramra, az alábbi módszerrel garantáltan formás édesburgonyakockákat kapsz minden alkalommal!

Ezzel az eljárással sütés után is formás marad az édesburgonya
Ha egészben sütöd az édesburgonyát vagy megfőzöd a kockákat, akkor egyszerűen túlságosan megpuhul ahhoz, hogy tartsa a formáját.
A titok épp ezért az, hogy először föl kell szeletelni az édesburgonyát kockákra, majd száraz, magas hőmérsékleten megfőzni.
Ez gyakorlatilag a sütőben vagy air fryerben való sütést fedi le. A forma pedig már mindegy, mindenhogy működik az eljárás.
Sütő és airfryer
- Melegítsd elő a sütőt (airfryert), és készítsd elő az édesburgonyát: 200 fokra állítsd a sütőt, majd hámozd a burgonyát (vagy ne). Egy kevés olívaolajjal öntözd meg.
- Fűszerezz: engedd szabadon a fantáziád, és használd a kedvenc fűszereidet.
- Süsd meg az édesburgonyát: tedd a szeleteket egy sütőpapírra vagy egy öntöttvas serpenyőbe, majd 15-20 percre tedd a sütőbe. A széleknek ropogósnak kell lenniük, de így nem lesznek szárazak a szeletek. Tálald melegen, de zárható tárolóban öt napig a hűtőben is eláll.

13+1 édesburgonyás recept az egészséges menüdbe
Egy másik opció: blansírozás
A meghámozott, felkockázott édesburgonyát blansírozhatod is, ami egy remek alternatíva a fenti módszer helyett, mivel felgyorsítja a folyamatot, a végeredmény pedig ugyanaz lesz. Ami fontos, hogy a blansírozott édesburgonyát nem tudod előzetesen fűszerezni, illetve robusztusabb szeletekkel sem működik ez az eljárás.
- Blansírozz: forralj fel egy lábas vizet, és mehetnek bele az édesburgonyák. Főzd 8-10 percig, amíg megpuhulnak a kockák.
- Jöhet a jégfürdő: töltsd meg egy tálad jeges vízzel. Egy szűrő segítségével a forró vízből tedd át ebbe az édesburgonyát.
- Hűtsd le: hagyd őket benne, amíg teljesen lehűlnek. Használd őket azonnal, vagy egy légmentesen záródó dobozban hagyd őket öt napig.
Még több cikk ezúttal a hagyományos burgonyáról:
- Megőrülsz: itt a KRUMPLITEJ, a legolcsóbb és legkörnyezetkímélőbb alternatív tej
- Elképesztő, mi kerül a világ legdrágább sült krumplijára...és hogy mennyit kóstál!
- 11 KRUMPLIS egytálétel, ami egyszerűen és egészen olcsón kihozható
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















