2023.05.21.
3 dolog, amit tudnunk kell, ha keto diéta mellett sportolni kezdünk
A ketogén diéta remek lehet, ha a célunk a súlyvesztés, de a testmozgás terén kihívásokba ütközhetünk, ha ezt a táplálkozási formát választjuk.
A keto diétát azért választják egyre többen, mert számos egészségügyi előnnyel jár, melyek közül az egyik legkiemelkedőbb a fogyás. A lényege, hogy a szervezetet ketózis állapotba hozza, amikor is az zsírt éget üzemanyagforrásként. A sport szempontjából azonban nem feltétlenül előnyös ez a keto diéta, legalábbis nem minden mozgástípusnak kedvez. Nézzük, mire kell számítanunk, ha keto mellett edzünk!

3 dolog, amit tudnunk kell, ha keto diéta mellett sportolni kezdünk
Nehezebb a teljesítményfokozás
Különösen a nagy intenzitású edzések esetén vehetjük észre, hogy a testünk nem úgy reagál, mint korábban: nehezebbé válik a teljesítményünk fokozása. Ennek az oka egész egyszerűen az, hogy az ilyen sporttevékenységeket alapvetően a szénhidrátok hajtják, amelyek a keto diétában csak nagyon minimális mennyiségben találhatók meg.
A keto által felhasznált zsír pedig nehezebben ég el az energiáért, így a folyamat kevésbé hatékony. Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy az alacsony intenzitású edzéseket kevésbé befolyásolja ilyen formában ez a diéta.

A chips, mely a legjobb barátod lesz a ketogén diétád alatt
Jobban működik az edzés közbeni zsírégetés
A rövid, nagyobb intenzitású sportokhoz – például az interval edzésekhez vagy a súlyemeléshez – tehát nem ez a legmegfelelőbb étrend, de az egyenletesebb aerob edzésekhez, például a hosszútáv-futáshoz vagy kerékpározáshoz remek választás. Egy 2017-es kutatásban rámutattak, hogy az ugyanazon (séta) versenyen részt vevők közül több zsírt égettek el a keto diétát követők, mint azok, akik hagyományos szénhidrátalapú étrendet követtek. Azonban a ketogén diétázók arról is beszámoltak, hogy rosszabb a teljesítményük, mint a többi versenyzőnek. Azaz: nagyobb erőfeszítésre volt szükségük ugyanazon edzés elvégzéséhez.
Inkább az izomtömeg fenntartására való
És nem annak fejlesztésére, növelésére. Ha tehát az izomépítés a célunk, nem feltétlenül ez a legjobb étrend számunkra. A keto ugyanis kisebb kalória- és fehérjebevitellel jár, ezek azonban elengedhetetlenek az izomtömeg-növeléshez. Nem is beszélve a szénhidrátokról, amelyeket az izmokban tárolnánk és az izomnövekedési folyamat során használnánk fel – a ketogén étrendben azonban ezek is csak elenyésző mennyiségben vannak jelen.
Még több diéta:
- 4 csillagjegy, amelynek nehezen megy a diéta
- Ezek a diéták tönkretehetik a bélrendszert
- 5 komoly probléma, amit a keto diéta is okozhat
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















