2020.11.30.
Egész nap hajtasz, a stressz-szinted az egekben? 5 szuper mozgásforma, amivel levezetheted a feszültséget
A mozgásnak számtalan előnye van, többek között alkalmas a felhalmozódott napi feszültség kioltására is. Edzőnk az alábbi 5 mozgásformát javasolja, ha stresszes az életed.
Ahogy arról már számtalanszor esett szó, az edzés nem kizárólag azért hasznos, mert jót tesz az alaknak, hanem azért is, mert rengeteg kedvező élettani hatása van. Az egyik legfontosabb, hogy remekül oldja a stresszt, de nem mindegy, hogy milyen mozgásformát választasz.
Manapság szinte mindenki állandóan feszült és folyamatosan szorong valamiért. Az emberek többsége túlhajszolt és elkényelmesedett egyszerre, hiszen egész nap dolgoznak, hajtanak, de mindezt a nap nagy részében ülő helyzetben teszik. Ülnek reggel, ülnek az autóban, a buszon, a munkahelyen, az iskolában, miközben a gyerekkel játszanak, és még pihenés közben is. A napközben felhalmozott feszültséget pedig sokszor egy kis édesség és a televízió vagy jobb esetben egy jó könyv és egy forró fürdő jelenti. Ezek a kikapcsolódási formák azonban nem túl hatékonyak a folyamatos mentális nyomás kezelésében.
A rendszeres fizikai aktivitás ezekkel ellentétben egy nagyon hatékony, és tartós megoldást jelent azoknak, akik hajlandóak egy kicsivel többet tenni az egészségükért. A testmozgás hatására rengeteg boldogsághormont (endorfint) termel a szervezet, ráadásul egy jó edzés teljesen ki tudja kapcsolni az agyat. Persze nem minden mozgásforma oldja egyformán a feszültséget, éppen ezért sokat számít az is, hogy mit sportolsz.
Lássuk, szerintem melyik az az 5 sport, amivel a legjobban kikapcsolhatod a stresszfaktort!
1. Jóga
Talán az egyik legkézenfekvőbb mozgásforma a hétköznapi feszültség levezetésére a jóga, amely a testnek, szellemnek és léleknek egyaránt jót tesz. Fejleszti a hajlékonyságot, a koordinációs és a koncentrációs képességet, megtanít olyan légzéstechnikákra, melyek a hétköznapi, éles stresszhelyzetekben is alkalmazhatók, de ami még fontosabb: megtanít meditálni. Megtanítja a folyton pörgő és frusztráló gondolatokat egy kicsit lelassítani és kikapcsolni.

2. Minden ami tánc
A táncnak van egy különleges tulajdonsága a többi mozgásformával szemben: amint sikerült egy kicsit elsajátítani a lépéseket, nem csak megnyugtatja az embert, hanem egy pillanat alatt jókedvűvé és energikussá is varázsolja, miközben feloldja az összes lelki feszültséget és belső félelmet, ráadásul még a tartást is javítja, és csaknem az összes izmot alaposan meg is dolgoztatja. Bármilyen táncos edzésformát is választasz (zumba, nia, hastánc, versenytánc stb.), biztos lehetsz benne, hogy nemcsak sokkal nyugodtabbnak, de sokkal nőiesebbnek is fogod majd érezni magad. A táncos edzés ugyanis remek önbizalomerősítő tréning is egyben.
3. Úszás
Mindamellett, hogy a test számára az úszás az egyik leghasznosabb és legpreventívebb sport, a léleknek is nagyon jót tesz. Már maga a víz illata, kéksége, és csobogása is nagyon megnyugtató, ezt az érzést már csak fokozza, hogy amint alámerül az ember, tompulnak a külvilág hangjai. Teljesen ki lehet zárni mindent és csak a tempóra, a mozdulatra és a helyes légzésre koncentrálni. Miközben az idegek kisimulnak, a test is fejlődik, hiszen egy úszóedzés szinte minden izmot keményen megdolgoztat, ráadásul ha megfelelő az intenzitás, akkor a szívre, a tüdőre és a keringési rendszerre is nagyon jó hatással van.
4. Harcművészetek
Az ázsiai harcművészetek: a judo, a karate, a thai chi, vagy a kung-fu nemcsak azért hasznosak, mert megtanítják rá az embert, hogy védje meg magát, hanem azért is, mert egészen különleges filozófia és tudás áll mindegyik harcművészeti ág mögött. Stresszlevezetés szempontjából a legjobb választás a Thai Chi, mely nagyon lágy, de rendkívül pontos, egymásba olvadó gyakorlatokból épül fel. A Thai Chi, maga a harmónia, hiszen alapja a passzív (jin) és az aktív (yang) mozdulatok összhangja, központjában a koncentráció, az energia áramlása (flow) áll. Felfrissíti a testet és a lelket egyaránt, emellett kimondottan jót tesz a szívnek és a keringési rendszernek, valamint javítja a koordinációs képességet, és az egyensúlyérzéket is.

5. Gyaloglás vagy futás
Azoknak, akik szeretnek néha egy kicsit egyedül lenni, és kiszellőztetni a fejüket, különösen jól tud esni egy kiadós szabadtéri edzés. Futó/gyaloglótréning közben teljesen ki lehet szellőztetni az agyat is. A ciklikus, kicsit monoton sportok, mint az úszás, a biciklizés vagy akár a gyaloglás is, könnyen elterelik az ember figyelmét. Közben lehetőség van egy kicsit magunkba nézni, befelé figyelni, nyugodtan végiggondolni a dolgainkat. Ráadásul mindezt garantáltan stresszmentesen tehetjük, hiszen közben a terhelés hatására megindul a testben az endorfintermelődés is.
Persze csak a mozgás önmagában ritkán elég. Fontos, hogy aludj, pihenj eleget, és ügyelj a kiegyensúlyozott étkezésre is, különösen a megfelelő mennyiségű vitamin- és ásványianyag-pótlásra.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
Ezeket olvastad már?
Ünnepek, holtpont, női ciklus - 3 kritikus pont az életmódváltásban....
Egy jól működő életmódváltás nem két perc alatt zajlik le. A hosszú kifutási idő alatt gyakran merülhetnek fel akadályok, amelyekkel meg kell küzdenünk. Például így.
Nincs pénzed a legmenőbb edzőcuccokra? Sebaj! 3+1 tipp edzőnktől, hogy...
Szeretnél sportolni, de úgy érzed, nem engedheted meg magadnak, ezért inkább el sem kezded? Ne fogjanak vissza az anyagi nehézségek, hiszen van megoldás!
Belevágnál a futásba, de nem tudod, hogy kezdd el? 5...
Egyre több ismerősöd vág bele a futásba, és te is elhatároztad, hogy kipróbálod? Jó ötlet, de mielőtt belevágsz olvasd el edző-szakértőnk tanácsait!
Fenékre, combra edzenél, de fáj a térded? Akkor fogadd meg...
Az edzések során az egyik leggyakoribb panasz a térdfájás. Fontos odafigyelni rá, és kinyomozni az okát, de addig is nézzük, milyen gyakorlatok végezhetőek biztonsággal!
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















