Életmód

2021.11.01.

Kiderült, kit okolunk amiatt, hogy egészségtelenül étkezünk

Stuth-Nagy Niki profilképe Stuth-Nagy Niki

Annyi egymásnak ellentmondó információt kaptak az emberek az elmúlt negyven évben, hogy fogalmuk sincs, mi az igazság – ez derült ki egy felmérésből, ami az egészségtudatos briteket kérdezte a fogyasztási szokásaikról, és arról, hogy vajon el tudnak-e igazodni az egészségtippek között. Az is kiderült, hogy a legtöbb ember nem magát okolja az egészségtelen étkezés miatt.

Dr. Katrina-Louise Moseley cambridge-i történész szerint az 1980-as évek óta az emberek a szupermarketeket és az élelmiszergyártókat okolják Nagy-Britannia egészségtelen étkezési szokásaiért. A fogyasztók azonban „bűnrészesek” voltak a hosszú távú viselkedési változásokban, proaktívan választották ki, utasították el a kormány, az élelmiszeripar és a média tanácsait, hogy megfeleljenek körülményeiknek, és kielégítsék étvágyukat.

A legtöbben nem magukat okolják az egészségtelen étkezés miatt

A kutató korábbi kérdőíveket nézett át, és megvizsgálta, milyen volt az emberek hozzáállása a különböző étkezési tanácsokhoz az előző évtizedekben. Szerinte például alábecsüljük, hogy a készételágazat milyen kulcsfontosságú szerepet játszott az „egészséges táplálkozással” kapcsolatos ismeretek megfogalmazásában és terjesztésében az 1980-as években.

Néha inkább az élelmiszeripar, és nem a politikusok vagy az orvosok adtak használható, működőképes közegészségügyi tanácsokat az embereknek, ennek ellenére egyre gyakrabban kezdtek úgy tekinteni a nagy élelmiszeripari cégekre, a kormányzatra és a közegészségügyi szakértőkre, dietetikusokra is egyaránt, mint egy, a fogyasztói magatartást manipuláló titokzatos erőre.

Az 1980-1990-es években az embereket a szakzsargon is összezavarta: a „többszörösen telítetlen margarin például éppen egy ilyen megfoghatatlan, furcsa fogalom volt számukra. 1985-ben egy majdnem 1500 fős kutatásból kiderült, hogy az emberek jó része nem tudja, vajon a telített vagy a telítetlen zsír a jó számukra.

Akkor most mi számít egészséges, és mi egészségtelen életmódnak?

A kutatásból az is kiderült, hogy a huszonegyedik század elején az a gondolat, hogy a különböző ételek bizonyos érzéseket válthatnak ki az egyénekben és testükben, változásokat hozott, és például előrevetítette az ételintoleranciák öndiagnózisát.

A kutatás ugyanakkor azt is elfogadja, hogy bizonyos pozitív egészségügyi trendek mégis csak jelentkeztek a 20. század végén. Rámutat viszont arra, hogy a fogyasztók az olyan egyszerűbb, gyors megoldásokat részesítették előnyben, mint a barna kenyérre és a zsírszegény tejre való átállás, ahelyett, hogy átfogóbban átalakították volna az étrendjüket.

Forrásunk volt.


Ezeket a cikkeket is olvasd el!

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Rakott csirke főtt rizzsel tálalva fehér tányéron

csőben sült húsok

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti

Barta Brigi konyhájának állandó vendége ez a szaftos és krémes csirkerakottas, amihez a klasszikus savanyúság helyett barackbefőttet fogyaszt a család. Hidegen, melegen és másnap is ...

Még több recept

Neked ajánljuk

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti videó

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

diós banános zabkása

Otthon

Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...

A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.

Macsuga Viktória

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Macsuga Viktória

reggel az ágyban ivó nő

Életmód

Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat

A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.

Nosalty

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept