Életmód

2020.11.30.

Egészséges krémek reggelire

Bodon Judit dietetikus profilképe Bodon Judit dietetikus

Sokunknak gondot jelent a reggeli változatossága, nem bírunk elszakadni a felvágott+sajt kombinációtól. Íme 10 tuti krém, amit érdemes kipróbálnod!

Gyakran halljuk, hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezése. Én személy szerint mind az öt (igen, öt!) étkezést egyformán fontosnak tartom, nem tartom helyénvalónak, ha valaki csak napi 1-2-szer étkezik. A reggeli elhagyásának leggyakoribb okaiként az alábbiakat hallom: "Nem vagyok éhes.", "Nincs időm reggelizni."

Az első kifogással szemben azt szoktam mondani, hogy nem is kell, hogy éhesek legyünk. Ez egy berögzült tévhit vagy rossz szokás, hogy csak akkor eszünk, ha éhesek vagyunk, van, aki csak akkor, amikor már rosszul van az éhségtől. Nyilvánvaló, hogy ez hosszútávon megterhelő a szervezetünknek, nem lesz jó vége. Nem kell, hogy a reggeli dugig tömítsen minket, nyugodtan lehet könnyű, gondoljunk rá úgy, mint a kezdő löketre.

A második kifogással meg nem igazán vagyok hajlandó érdemben foglalkozni. Annyi mindenre van időnk az életünkben, mégis valahogy az egészségünk az, amelyre a legtöbben nem találunk időt. Egészen addig persze, amíg már késő nem lesz. Nem kell a reggelinek órákig húzódnia, gyorsan össze lehet rakni egy egészséges szendvicset. Kapkodás nélkül 10-15 perc alatt meg lehet reggelizni, simán érdemes emiatt szerintem kicsit korábban felkelni.

A reggeli változatosságának kitűnő eszközei a különböző alapanyagokból (pl. zöldségek, túró, sajtkrém, fűszerek stb.) egyszerűen, gyorsan, előre elkészíthető krémek. Kenjük őket teljes kiőrlésű kenyerünkre, halmozzunk rájuk púpozva friss szezonális zöldségeket, igyunk mellé vizet, gyümölcslevet, teát vagy tejes italt, turmixot.

Összeállítottam nektek most egy tízes listát sós krémeinkből, adagonként kevesebb, mint 150 kcal energiatartalommal. Fogyasszátok őket egészséggel!

  1. Zöldséges túrókrém

    Zöldséges túrókrém

    1adag

    Idő

    20p

    Költség

    megfizethető

    Nehézség

    könnyű

    137

    Kalória

    10.9g

    Fehérje

    6.1g

    Szénhidrát

    7.4g

    Zsír

    Még több sós túrókrém

  2. Marokkói sárgarépakrém

    Marokkói sárgarépakrém

    1adag

    Idő

    20p

    Költség

    olcsó

    Nehézség

    könnyű

    72

    Kalória

    1.2g

    Fehérje

    13g

    Szénhidrát

    2.3g

    Zsír

    Még több sárgarépakrém

  3. Brokkolikrém 2. - lilahagymás

    Brokkolikrém 2. - lilahagymás

    1adag

    Idő

    15p

    Költség

    megfizethető

    Nehézség

    könnyű

    80

    Kalória

    3.2g

    Fehérje

    8.5g

    Szénhidrát

    4.8g

    Zsír

    Még több zöldségkrém

  4. Bazsalikomos zöldborsópüré

    Bazsalikomos zöldborsópüré

    1adag

    Idő

    8p

    Költség

    megfizethető

    Nehézség

    könnyű

    151

    Kalória

    4.2g

    Fehérje

    10.8g

    Szénhidrát

    10.4g

    Zsír

    Még több zöldségpüré

  5. Tejfölös-majonézes cukkinikrém

    Tejfölös-majonézes cukkinikrém

    1adag

    Idő

    30p

    Költség

    megfizethető

    Nehézség

    könnyű

    122

    Kalória

    2.2g

    Fehérje

    6.5g

    Szénhidrát

    10.6g

    Zsír

    Még több zöldségkrém

  6. Joghurtos-juhtúrós karfiolkrém

    Joghurtos-juhtúrós karfiolkrém

    1adag

    Idő

    25p

    Költség

    olcsó

    Nehézség

    könnyű

    136

    Kalória

    7.4g

    Fehérje

    16.3g

    Szénhidrát

    5.7g

    Zsír

    Még több szendvicskrém

  7. Vinetta Fahéj konyhájából

    Vinetta Fahéj konyhájából

    1adag

    Idő

    40p

    Költség

    olcsó

    Nehézség

    könnyű

    108

    Kalória

    1.9g

    Fehérje

    12.1g

    Szénhidrát

    6.9g

    Zsír

    Még több padlizsánkrém

  8. Citromos zellerkrém

    Citromos zellerkrém

    1adag

    Idő

    30p

    Költség

    olcsó

    Nehézség

    könnyű

    107

    Kalória

    1.7g

    Fehérje

    11.4g

    Szénhidrát

    6.9g

    Zsír

    Még több zöldségkrém

  9. Guacamole

    Guacamole

    1adag

    Idő

    15p

    Költség

    megfizethető

    Nehézség

    könnyű

    126

    Kalória

    1.9g

    Fehérje

    9g

    Szénhidrát

    10.4g

    Zsír

    Még több avokádókrém

  10. Fetás céklakrém

    Fetás céklakrém

    1adag

    Idő

    30p

    Költség

    olcsó

    Nehézség

    könnyű

    148

    Kalória

    4.9g

    Fehérje

    6g

    Szénhidrát

    11.9g

    Zsír

    Még több szendvicskrém

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

A Nosalty somlóija

Gasztro

6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded

Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.

Kormos Lili

céklás rizottó fűszeres, diós morzsával

Gasztro

Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...

Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.

Macsuga Viktória

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

gyors-amerikai-palacsinta

amerikai palacsinta

Gyors amerikai palacsinta

A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept