Életmód

2020.11.30.

Egyél annyi zsírt, amennyit szeretnél!

admin profilképe admin

A múlt hónapban az eddigi zsírfogyasztási ajánlás eltörlésére vonatkozó hír borzolta fel az orvosok és a táplálkozástudományi szakemberek kedélyét. Lássuk, mi volt mögötte!

A múlt hónap Nagy Táplálkozástudományi Hír volt, hogy a 80-as évek zsírmegszorító ajánlása sztornó, sőt, be sem kellett volna bevezetni, mert igazából az akkori kutatások ezt nem támasztották alá megfelelően.

Mielőtt örömujjongásban törnénk ki, és ezentúl két oldalán vajaznánk a kenyeret, nézzük meg, mi is áll a hír mögött!

Hol van az igazság?

A 70-es és 80-as években a nyugati világban járványszerűen megnőtt a szív- és érrendszeri megbetegedések száma, amit a dohányzásnak és mellette a magas koleszterinszintnek tulajdonítottak.

Ennek köszönhetően vezették be a 80-as években azt a mai napig hazánkban is érvényben levő ajánlást, hogy a napi energiaszázalék maximum 30%-a származzon zsírból, és ezen belül a telített zsírsavak mennyisége ne haladja meg a 10 energiaszázalékot.

A 2015. februári hír szerint az akkori korábbi kutatások nem mutattak egyértelmű összefüggést a nagyobb mennyiségű zsírfogyasztás és a szív- és érrendszeri megbetegedések számának növekedése között. Ráadásul az élelmiszeripar a “rákényszerített” zsírmegszorítás miatt cukorral próbálta ellensúlyozni az ételek ízét, melynek következtében az elhízás egyre nagyobb tömegeket érintett és érint azóta is.

Olvastad már?

Ikerkísérlet orvosokkal

A hír természetesen nagy port vert fel a szakemberek körében. Sok orvos, kutató azonban óvatosságra int az eddig javasolt zsírmennyiség korlátjának eltörlésével kapcsolatban. Ők arra hívják fel a figyelmet, hogy az Egyesült Királyságban az elmúlt 30 évben 55%-kal esett vissza a szív- és érrendszeri megbetegedések száma, és ugyanezen időszak alatt a zsírfogyasztás 42%-ról 35%-ra, a telített zsírok fogyasztása pedig 20%-ról 12%-ra csökkent. (Tehát a fogyasztás még mindig felette van az ajánlott 30%-os aránynak.)

A táplálkozástudományi vizsgálatok megfelelő kivitelezése általában jóval nehezebb feladat, mint a gyógyszerekkel végzett kutatásoké. Nehéz ellenőrizni, hogy a kutatásban résztvevők mennyire tartják be a számukra előírt diétát, jelen esetben a zsírszegény táplálkozást viszonylag hosszú időszak alatt, és persze az is kérdés, hogy mennyire hajlandóak bevallani, ha kudarcot vallanak. A táplálkozási ajánlások ezért nem kizárólag randomizált, kontrollált kutatásokon alapulnak, hanem összegzik a nagyobb populáción megfigyelhető különböző tendenciákat is.

Mi a helyzet Magyarországon?

Az Országos Élelmezés-és Táplálkozástudományi Intézet 2009-es felmérése szerint a zsírbevitel nőknél 36%-át, férfiaknál 38,5%-át tette ki az összes energiabevitelnek, ami jóval meghaladja az ajánlott 30 energiaszázalékot. Így a még több zsír fogyasztására való biztatás nem tűnik túl jó ötletnek. Annak fényében pláne nem, hogy az OECD országok közül a 2. helyen állunk a szív-és érrendszeri megbetegedések miatt bekövetkező halálozások számában, és Európában ma már a magyarok a legelhízottabbak.

Akkor most mire kell figyelni?

  1. Laikusként fontos megérteni azt, hogy amikor egy táplálkozástudományi szakember azt javasolja akár egy normál kiegyensúlyozott, akár egy testsúlycsökkentő étrendben, hogy korlátozni kell a zsírok fogyasztását, akkor a korlátozást nem úgy érti, hogy nem ehetünk zsírt, hanem úgy, hogy törekedjünk ennek a 30%-os aránynak a betartására, azaz gyakorlatilag a napi energiabevitelünk harmada lehet zsír. Ez azért látványosan nem nulla, nem azt jelenti, hogy a zsírok teljes mértékben elhagyandóak az étrendünkből. Ugyanakkor akár a fent hivatkozott brit, akár a hazai felmérések adataiból látható, hogy a fejlett országok lakosságánál a zsírfogyasztás továbbra is meghaladja ezt az ajánlott arányt.
  2. A mennyiség mellett természetesen a zsírok minősége (zsírsavösszetétele) is hatással van egészségi állapotunkra.
  3. Emellett fontos megérteni azt is, hogy betegségeink, túlsúlyunk nem egy tényező miatt alakul ki. Nem pusztán azért leszünk betegek vagy elhízottak, mert túl sok cukrot vagy túl sok zsírt eszünk. A túlsúlyos emberek étrendje, életmódja jellemzően több sebből vérzik, általában alapjaiban kell megreformálni ahhoz, hogy egészségi állapota kedvező irányban alakuljon.
  4. Összességében törekednünk kell arra, hogy kiegyensúlyozottan, szélsőségektől mentesen táplálkozzunk, lehetőleg minél kevesebb feldolgozott élelmiszert felhasználva és a rendszeres fizikai aktivitást életünk szerves részévé téve.

(via theguardian.com)

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

kb. negyed kilónként elcsomagolt, előre felszeletelt kenyér a fagyasztóban

KonyhaPro

3 baki, amit sokan elkövetünk, amikor kenyeret fagyasztunk le

A kenyér fagyasztásától mai napig sokan ódzkodnak, pedig elképesztően hasznos, és nagyon jól tud jönni, amikor épp nincs otthon, és lazán elő tudjuk kapni a fagyóból. Lássuk azt a három lépést, amit jobb, ha nem hagyunk ki, mielőtt jégre tesszük a kenyerünket.

Brecz Judit

Alma és/vagy körte: de melyik jobb a bélrendszernek? Dietetikusok válaszolnak

KonyhaPro

Alma és/vagy körte: de melyik jobb a bélrendszernek? Dietetikusok válaszolnak

Az alma vagy a körte az egészségesebb a bélrendszernek? Megmutatjuk, melyik gyümölcsben van több rost, hogyan hat a pektin a bélflórára, és mikor okozhatnak kedves őszi gyümölcseink puffadást.

Brecz Judit

Sütőtökös rácsos linzer

KonyhaPro

Nosalty Mit főzzek ma? Nem klasszik krémes bableves, részeges csirke...

Senki se maradjon éhesen! Fodros keles bableves, parmezános csirke és csinos sütőtökös linzer készül ma kis konyhánkban.

Brecz Judit

További cikkek

Tepsis csirkecombok vele sült hagymával, almával és sütőtökkel

KonyhaPro

Nosalty Heti Menü: az ősz színe-java sűrű, melengető levessel, pörkölttel,...

Fahéjas, körtés, almás, diós és kürtős édességek, sütőtökös, gombás, sajtos, zöldséges és húsos főételek, no meg sűrű, gazdag lélekmelegítő levesek várnak a heti menüben. Ugye velünk tartotok ebben a hét napban is?

mustárlevelek nyersen, piros serpenyőben

Gasztro

5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...

Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

szaftos-brassoi-apropecsenye

brassói

Szaftos brassói aprópecsenye

A szaftos, fűszeres hús és a ropogósra sült burgonya párosa olyan klasszikus kombináció, amit nehéz megunni – nem véletlen, hogy a magyar konyha egyik alapdarabjává vált.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept